1989. június 16., a temetés
1989-2019 : ... a nap története fényképekben, a budapesti Hősök terén és a Rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában elhangzott gyászbeszédek szövege
szerk. Jánosi Katalin, tanulmány Sipos Levente
2. bőv. kiad., Nagy I. Alapítvány, 2019.
(1. kiad.: Nagy Imre Alapítvány, Budapest, 2009 )
„Több száz embert temetünk ma” (Mécs Imre beszédéből)
„Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.” (Orbán Viktor beszédéből)
A „temetetlen holtak” antik tragédiájának csak újabb mélységet adott, hogy éppen a koncepciós perek megsemmisítésének és Nagy Imréék Legfelsőbb Bíróság általi jogi rehabilitációjának napján (1989. július 6.), a téboly évek óta húzódó büntetésének terhét végre letéve, meghalt Kádár, az egyik* főbűnös. Mintha nem Erdélyi Tibor**, Mécs, Rajk, Bachmann Gábor (stb.) rendezte volna ezeket a napokat, hanem maga Szophoklész. (Vajon Kádár, alig pár héttel halála előtt, a kórházi ágyából nézte, nézhette az gyászünnepség tévéközvetítését?)
A kötet zöme fotóanyag, de szerkesztői előszava és néhány oldalnyi jegyzete felidézi az ünnepséghez vezető utat, a jelképes párizsi síravatást és az egy évvel korábbi tüntetéseket és megemlékezést a még rendezetlen 301-es parcellánál, és tartalmazza az elhangzott gyászbeszédeket. (Mondjuk az csöppet zavaró, mindent kétszer, vagy akár háromszor mesélnek el, s mindig egy kicsit másképp.)
Miközben – 1988 nyarán, a politikai gyilkosságok 30. évfordulóján*** – a TIB, a családok és támogatóik szervezték a tüntetést, a rendőrség elkezdte újra felkutatni a jelöletlen sírokat… (Már 1984-ben is nekifutottak, akkor sikertelenül.) A koncepciós perek jogi felülvizsgálatát is csak a Németh-kormány rendelte el 1989 tavaszán.
A kivégzettek legelső „sírja” a Kozma utcai Kisfogház (http://www.kisfoghaz.hu/) udvarán volt, koporsójuk furnér és kátránypapír csak. 1958-tól 1961 februárjáig rejtegették őket a börtönudvaron, amikor is „átrakodták” őket (erről szól az ekkoriban feltárt, addig szig. titkos ”Darázsfészek” irategyüttes) a 360 hektáros köztemető fás, bokros legszélére, azaz a hatalmas „senkiföldje” 301-es parcellájába. (Ide temettek sokakat, akit 1945 óta törvénysértő módon kivégeztek, de a köztörvényeseket is, a halálos ítéletet követően.)
Ez a pártállami „exhumálás” is mentes volt bármifajta kegyelettől: a még mindig összedrótozott, egymásra dobált tetemeket arccal lefelé úgy kaparták el jeltelen gödrökbe. A köztemető lajstromaiba pedig álneveket írtak be: így pl. Nagy Imre sírhelyének álneve Borbiró Piroska lett. Az egy sírba, egymásra dobott Maléter és Gimes közös álnevet kapott: Naszladi Péter néven rejtette őket sokáig a köztemető – titkosított – igazgatósági aktája.
Az exhumálások 1989 tavaszán kezdődtek, rendőrök, antropológusok és családtagok részvételével (és amelyről Ember Juditnak és a Fekete Doboznak hála máig emlékezetes képek készültek).
Csak a gyászszertartás szervezésének nehézségei megtöltenek pár oldalt az albumban – pl. Fejti KB-titkár (Grósz meg pláne) nem vállalta a felelősséget az esetleges atrocitásokért…
Aznap 235 áldozat nevét olvasták fel – a listát az igazságügy és a TIB szakértői állították össze közösen. (Később, az album egyik fotóján egy ’89. márc.15-i tüntetés transzparens szövege: „Haynau 108 – Kádár 453” )
Hogy díszvendégként jelen volt Faludy György is (a Recski Szövetség nevében), az nekem csak most esett le, lapozgatva a kötetet. (És most képzeljük el, hogy megjelenik Márai Sándor és beszédet mond – de nem, ez akkor is elképzelhetetlen lett volna, ha megéli ’89 nyarát, már tudjuk jól – még februárban lett öngyilkos, de ki vett erről akkoriban tudomást az országban?)
Azt hiszem, a legnagyobb élő történelmi személyiség ekkor a téren a frissen hazatért Rácz Sándor, egykori bp.-i munkástanács-elnök volt. A jelképes, ismeretlen áldozatoknak szóló hatodik, üres koporsót amerikai emigránsoktól hazahozott, ’56-os utcai harcokat is megjárt, lyukas ’56-os zászlajával takarták le.
A Hősök terén aznap 150-250 ezres vett részt a gyászünnepségen. Az állampárt részéről, utólag okosak vagyunk már: koszorúzott pl. a D-209-es is. (Akkor éreztem volna igazán teljesnek a kötetet, pláne hogy ez már a bőv., javított kiadása a 2009-esnek: ha beválogatnak pár rendőrségi jelentést, csak illusztratíve, a téren, majd alighanem a temetőben is elvegyülő ügynököktől.**)
Ahogy az is csak ma tűnik fel egy fotón: Csurka és TGM egymástól pár lépés távolságra vonul a sorban a 301-es felé. Pikáns: Orbán, most olvasom csak: a (TIB és a) Nagy-család felkérésére lehetett a szónokok közt…
„…egy államférfi ott kezdődik, ahol a legtöbb politikus véget ér: azzal, hogy saját érdekeit alá tudja rendelni népe érdekeinek” (Méray Tibor gyászbeszédéből Nagy Imre sírjánál, 178. oldal)
* másoké, pl. Apró Antal háborítatlan nyugdíjas élete 1994-ben, Biszku Béláé 2016-ban ért véget.
** hoppá, most látom csak:
https://mobile.facebook.com/story.php…
** Losonczy Géza már 1957 telén belehalt a kínzásokba (a koporsóján, jól látható sok fotón, mégis 1917 – 1958 szerepelt), Szilágyi Józsefet 1958 áprilisában végezték ki, és amihez a jelen évforduló kapcsolódik: 1958. június 16-án végeztek Nagy Imrével, Maléter Pállal és Gimes Miklóssal.
![olvastam még [201710]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/049f9e6954ce70f37ff3784aeb0097a6_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)