 |
 |
 |
 |
Borvendég Zsuzsanna (1974-): Újságírásnak álcázva - a Nemzetközi Újságíró Szervezet Magyarországon
Nemzeti Emlékezet Bizottsága: NEB könyvtár, 2015
Külföldi diákoknak a beszervezés reményében a randijaikat fizető magyar kémelhárítók, napidíjra vadászó kísstílű dzsémszbondok nyloningben a magyar kémfészekben: a MÚOSZ balatoni üdülőjében és egyebek. Remek kis tanulmány e marginális, de mégiscsak izgi témáról.
[csak bele': 4*]
*
Halmy Kund (1975-): Beszéljenek az iratok - betekintés az MSZMP tanácsadó testületeinek működésébe I.:
Szemelvények az MSZMP KB Kultúrpolitikai és Művelődéspolitikai Munkaközösségének iratanyagaiból, 1976-1988
Nemzeti Emlékezet Bizottsága: NEB könyvtár, 2015
Komancs agytrösztök, „munkaközösségek” összeülései arról, hogy pl. itt van ez a lépfenénél is fene szívósabb polgári ethosz, mely mindig felüti a fejét, hiába a nagyszerű szocialista kultúrharc, mit is tegyünk? Ilyesmikről születtek végtelen hosszú és unalmas gépiratok a párt entellektüeljeitől, néha szignózták is. (A munkacsoportok bölényei már rég kihaltak, de azért pár név még ismerős lehet)
Ízelítőül csak egyetlen pillantás a hazai gerontológiába - magáért beszél:
[csak bele': 3/4]
*
Patrick Süskind (1949-): A mélység kényszere
három elbeszélés és egy elmélkedés
ford. Várnai Péter
Partvonal, 2014.
„Őrizkedj a kritikusoktól! Így szól A mélység kényszere című elbeszélés intő üzenete, amelyben egy tehetséges fiatal grafikusnő túlságosan szívére veszi a műbírálatokat. A Viadal egy sakkparti története, amelyben azonban a sakknál jóval több forog kockán. A Mussard mester testamentuma című novellában egy férfi olyan felismerésre jut, amelytől a szó szoros értelmében megkövül. Az Amnézia in litteris címet viselő értekezésében pedig Patrick Süskind azt a pillanatot írja le, amelyben az ember rádöbben, hogy csak halvány emlékei vannak azokról a könyvekről, amelyeket valamikor olvasott. A kötet nem mindennapi és nem mindennapi módon megírt történetek gyűjteménye. ” (Fül)
De, teljesen azok. A három együgyű kis elbeszélés után, melyről csak annyit, hogy éppen hogy megüti egy iskolai kreatív írás kurzus átlagos beadandóját, szóval az összesen 103 oldalból 88-at már „átnyálazva”, csak az alcímben elmélkedésnek ígért ígért miniesszében bíztam, hogy megmenti a kötetet.
Nos, csak részben kárpótol az eddigiekért – ezalatt a korábbi kisprózákat értem, nem a zseniális életművet -, valóban egy szellemes, önironikus esetleírás arról, amikor az embert szédülés fogja el a könyvszekrénye előtt – és nem csak azért, mert hirtelen felállt a guggolásból az alsó polcokot szemlélve.
A legtöbb ember egyáltalán nem olvas, így megfosztja magát az újraolvasás gyönyörétől – vagy rettenetétől. Mert az amellett, hogy öröm is lehet, inkább csalódás – de a legkínosabb, ha úgy olvassuk újra az adott könyvet, hogy csak ámulunk, ki az, akinek a bejegyzései már ott szerepelnek a margón, és jé, minden szava tökéletesen megegyezik azzal, amit most mi is bele akartunk firkálni...? (Nem volt akkora poén, hogy ne lőjek bele.)
Egyébként nem értek egyet teljesen Patrickkal - bár nehéz kihámozni a végén, mit is akart mondani: a részleges olvasói amnézia igenis nagy áldás lehet, így többször is újra gyönyörködhetsz a remekművek(b)en. Persze annyira azért még kell tudni emlékezni, hogy miket is érdemes újraolvasni, különben kezdheted legelölről – csak éppen te magad már nem állhatsz újra a Start mezőre ebben a Zélet nevű társasjátékban.
Mindezzel és a következő félmondattal javított nálam a svájci német szerző:
„az olvasás elfeledteti velem, valójában miért is olvasok”
(Amnézia in litteris , 93.o.)
Talán legközelebb ír egy thrillert a könyvek illatáról.
[3/4]
*
Albert Uderzo - René Goscinny: Az istenek otthona
(Asterix 17.)
[Le domaine des dieux] ford. Bayer Antal
Móra, 2015.
Caesar lakóparkot tervez kedvenceink faluja köré, mely nagyobb port ver fel, különösen, amikor a virágzó agglomeráció miatt sorra antikvitásboltok nyílnak a gall faluban. Majd sorra zárnak be, mert kiderül, hogy a lakópark lakói bárdolatlanok, és erről már megint mi kis agyasaink tesznek. Végül mindent újra benő az erdő, és lehet újra vaddisznóvacsorákat rendezni.
Zseniális, mint oly sokszor..
[5]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)