Jostein Gaarder: Anna világa Történet a földgolyó klímájáról és környezetéről
(Anna. En fabel om klodens klima og miljø, 2013.)
Ford. Fejérvári Boldizsár
Noran Libro, 2016.
Az elhivatottság csapdájába esett Gaarder, pedig már volt egy hivatása: író, s kellhet-e ennél több valakinek, aki mesélni teremtetett. (Lásd ez ügyben, bár mellékvágányra visz, de megéri: Mario Vargas Llosa: A beszélő) Ám JG kifogyott a „témából” (már magában nagy baj, ha szóba kerül ez a szó), talán túl akart nőni a szerepén, egy sima regény már smafu lett számára, igaz, ilyet eddig is csak egyet írt, az majdnem tökéletes is lett, A történetárus címűt.
A többi munkája ugyanis, még az őt a világirodalmi ligába, sőt a bestsellerírók közé leigazoló Sofie világa is afféle regényes tankönyv, tini bevezetés a bölcseletbe, minden érdemet és rangot megérdemel, de már meg is kapott. Ahogy remek könyv a talán kevéssé ismert Tükör által homályosan c. (félig gyerek)regény is, tulajdonképpen a halálról – és egy angyal szemével az életről is.
„Te gúnyolódsz velem!
– Ó, dehogy! Csak ízlelgetem a szavakat.
– Ízlelgeted a szavakat?
– Gyakorlatilag ez az egyetlen, amit egy angyal képes megízlelni – mondta Ariel."( Tükör által homályosan
Ford. Szöllősi Adrienne. Animus, 2007.)
Aztán sajnos folytatta az ipart és így estek a le a futószalagról olyan regénytákolmányok is, mint pl. a most újra kiadott A kártya titka – de mindennek dacára szeretjük a jó öreg tanár bácsit, mert közben olyan stílusbravúrokat is elkövetett mint a Vita brevis, mely Augustinus (leendő Szt. Ágoston nőügyibe enged bepillantást – ez még Eco mester tollára illő csalafintaságnak is beillett volna!
 |
 |
 |
 |
(Ha csak néhányat olvasol tőle – a lassacskán kötelező olvasmánynak beillő Sofien kívül, ezek legyenek azok. Tolle, lege, ahogy a megidézett szent is javasolta volt. Avagy a 21. században: defunde, lege - tölts le és olvass, ez még környeztkímélőbb is.)
Aztán sajnos még tovább folytatta az szakmányban gyártást, de mivel egyazon regényfolyamba nem lehet többször belelépni, hogy fel ne fázzon az ember - vagy ne fázzon már az olvasó a könyvtől, hát új terepre evickélt, mert zavarta, hogy Norvégia egyszerre az egyik legnagyobb olajkitermelő, ugyanakkor ötmillió jóllakott óvodás hazája (és most Breivikre direkt nem térek ki, Gaarder lelkiismeretét eléggé megmozgatja magában ez az egy darab kognitív disszonancia is).
Pedig téma lenne annyi! Vagy ha nem is talál, attól még írhat remekműveket, hány másik kortársa is ezt teszi, meglepő sikerrel, de ő elszegődött propagandistának, jó értelemben vett szócsőnek, sajnos ez nemhogy rajta nem segít, de az ügyön sem. Csak képzeljük el környezetvédelem tekintetében hasonlóképpen elhivatott Leonardo di Capriót, amint pl. egyszer csak elkezd kibeszélni a filmből, és levetkőzve a szerepet, elkezd az általános felmelegedésről prédikálni. Nem csak a jelenetet vágnák ki, de őt is, az egész szakmából.
Nem mondom, hogy a globális veszélyekről csak „otthon, négy fal között” beszéljen bárki bármit, mert valós, kurvára fenyegető probléma. Még ha létezik is egy másik iskola, mely szerint a klímaváltozás lényegében csupán ciklikus jelenség, inkább egy újabb jégkorszakra készüljünk - e lobbi mögött alighanem a Disney stúdió áll, hogy ne csak kisgyerekes családok vegyék meg a rajzfilmsorozatukat, vagy az olajlobbi, vagy mindkettő, de máris messzebb kalandozunk, mint Gaarder hősei - ők jobbára csak gyerekszobatudósok.
Szóval nem állíthatjuk, hogy nem valós problémákról ír ezekben a „zöld könyvekben”, de így ezek a könyvek prospektussá silányodnak, szórólap-szövegekké, némi mese-körítéssel, ráadásul elég bárgyú mesékkel. És innentől ezeknek a termékeknek nincs helyük sem irodalmi polcokon, sem irodalmi fesztiválokon, sem könyves blogokban. (Ha igazán durva akarnék lenni, betétdíjat követelnék ezekre a prospektus-könyvekre. )
Azért mi szeretünk, Jostein.
Csak ne keverd a műfajokat, öreg!
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)