Kim, Suki: Nélküled mi sem vagyunk - élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
[Without you, there is no us, 2014] ford. Izing Róbert
HVG Kv., 2015.
"A legfélelmetesebb az, hogy az ott töltött idő alatt egyszerűen nem láttam repedést a rendszerben."
(HVG-interjú)
Tudjátok, hogy az Elfújta a szél* miért olyan népszerű arrafelé? Nem, nem csak azért, mert eleve alig ismerhetik a világirodalmat és ezt dobta a gép – hanem mert abban is az Észak győzött.
[* Drága kiadó! Ha lettél volna szíves a az egyébként remek fordítást nem elrontani ilyesmikkel, hogy pl. Mitchell regényének címét nem Eltűntette a szél-nek fordítod... akkor zökkenőmentesebben lehetne "kötelező" a könyv.]
Rettegés – ez hatja át a mindennapokat és azok minden percét a kettészakított Korea északi felében.
A helyszín egy úgynevezett elit intézmény, egy műszaki egyetem, ahová csak a kasztokból álló (azaz a régieket eltörlő de újabbakat felállító államszocializmus) elitjének gyermekei járhatnak, de még ezeknek a kiváltságosoknak is megdöbbentő, hogy milyen szűrt, légnyomásos a világképük, hogy mennyire keveset tudnak a külvilágról.
Pl. még az informatika szakosok sem láttak még túl a zárt láncú egyetemi intraneten, és meggyőződésük, hogy ennyiből is áll az egész: pár hírlevélből és elektronikus szótárakból:
Infantilizál – minden fizikai és lelki terroron túl ez a legnagyobb bűne a rendszernek, gyermeki tudatlanságban tart, önállóság helyett függésre idomít és persze gyűlöletre nevel, leginkább persze az angolszász kultúra ellen. De nem csak ezért volt kényes szerzőnk helyzete, aki angol tanított ebben a zárt (kis)városban.
Több útja volt a KNDK-ba, utolsó éppen kuzusait éppen Kim Dzsongil halálakor (2011. dec.) tartotta, szóval a legújabb főtitán - Kim Dzsongun - munkásságról már nem tud beszámolni. (De a kötet szerkesztői gondosan lábjegyzetelik, amikor olyan potentátot említ, akit azóta kiretusáltak a hatalmi tablóról...)
A csendes terror őrájuk is kihat, átveszik a Nagy Testvér szuszogásának életritmusát, oly észrevétlenül, hogy már alig-alig képesek önreflexióra. Aki azon túl is kíváncsi, hogy mi lesz vacsorára, az ugye hamar a 101-es szobában találja magát - csak hogy egyszerre éljünk Rejtővel és Orwellel. Az öncenzúra pedig szinte minden maradék figyelmét, egyáltalán: erejét leköti:
A fiatal felnőttek legnagyobb vágya például egy Harry Potter-film megtekintése, ennél többel (komolyabb alkotásokkal) talán nem is tudnának mit kezdni, még nem látták soha pl. a Taj Mahalt vagy a Sydney-i Operaházat, mármint hogy még fotóról sem. A hatékony országimázs nyomán meggyőződésük, hogy Észak-Korea első a világban szinte mindenben (ennek egy sokszor hangoztatott példája, hogy folyton dicsérik szegényes ételeiket), kábé olyan szinten hódoltak már be a politikai agymosásnak, mint egy gyermek a szülői terrornak.
Szerzőnk Szöulban született, de szülei emigrációja nyomán félig amerikai. Újságíróként már több szépirodalmi és dokumentarista könyv szerzője, amikor felcsap önkéntesnek egy egyházi fenntartású északi iskolába, angol nyelvtanárnak.
Jellemző, hogy bár a költségek az adományozókat, főleg a keresztény egyházakat terhelik, az állam nem járul hozzá még ahhoz sem, hogy akár csak szóba hozzák a Bibliát, mondjuk sokat segített a tanároknak, hogy a legtöbb állami himnusz (kommunista óda?) zsoltáralapokra épít:
De ha már vallás, akkor ideje a csodáknak is - a KNDK aztán unortodox gazdaság a javából, itt még a csoda is politikai szakterminus! A propaganda nagykönyvben lajstromozza őket, tessék a lista első tételei:
Bár a Rend szerint minden elvágólagos, rációt benne keresni botorság volna - aki kicsit idősebb, annak még rémlik az államszocializmus abszurditása idehaza is, bár nehogy eltévesszük az arányokat: a koreai verzió még a Ceaucescu-féle elmebeteg szintet is messze (felül-?) alulmúlja. (És ahol a lágerországon belül újabb és újabb bugyrai vannak a még szigorúbban elkerített lágereknek.)
A társadalom egésze - hiszen még az uralkodó párt- és katonai elit is - láthatatlan ketrecekbe szorult, a buszról néha a földekre vonuló dolgozók, tkp. rabszolgák menetét látja, miközben a pártelit részére szűzlányokat "emelnek ki" (ennek a neve szó szerinti fordításban a Gyönyörbrigád), mindeközben annyira alultáplált a nép, hogy a kutyahúsleves fejedelmi lakomának számít.
Átlagembert alig lát, csak amikor nagy néha piacra mehetnek, de ilyenkor itt nyelvészeti megfigyelésekre is futja:
Annyi szabadideje viszont volt, hogy elgondolkodjon - ekkor már régi évfolyamát tanította, hanem különböző korú ismeretleneket -, kik is az ő tanítványai, és mire fogják majd használni angoltudásukat?
Bár a szerző roppant szimpatikus teremtés, az olvasóban is felmerülhet efféle gondolat, nem volt-e megbízva az USA valamely hárombetűs szervezetétől némi mellékes melóval (az elit felmérése, alvókémek beszervezése a campuson stb.), végül is szinte éppen erre a feladatra született, kettős állampolgárként... Mint ahogy az ő kérdése is igen pikáns: nem rejt-e veszélyt az efféle missziós munka, mely az ellenséget erősítheti is.
A téma végtelen, elidőzhetnénk még afelett, hogy mikor (megéljük-e még) és miképpen (békésen? háborút generálva?) zajlik majd a koreai határnyitás, ez csupán ízelítő volt a kötetből, tolle, lege!
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)