Blogunk Róma-sorozatában nagyjából időrendben a magyarok Róma-élményeit próbáljuk meg feltárni, felkutatni az régi hazai útirajzokat, útikönyveket. Az itt következő három füzetke századfordulós élménybeszámoló, időközben persze találtunk korábbiakat is - szóval nem időrendben követik egymást.
Az áttekinthetőség érdekében álljon itt a sorozat minden tagja:
1., jelen posztban
-Szemenyei Mihály: Róma, vagyis Az Örökváros nevezetességei, 1883.
-Bátorfi Lajos: Rómáig és vissza : útirajz, 1888.
-Riedl Frigyes: Magyarok Rómában, 1900.
(sajnos épp legelső jegyzetünk csak egy nagyjából újraírt verzió, mert elszállt a 2. rész kipakolása közben, köszi, blogmotor)
2. posztban:
-Milkó Izidor: Római mozaik - emlékek és jegyzetek az Örök Városból, 1895.
-Laczó Viktor: Mirabilia Romae, 1906.
-Siklóssy László: Róma térképmelléklettel és képekkel, 1910.
3. coming soon:
-Császár Ferenc: Utazás Olaszországban, 1844.
-Munkay János: Róma, az apostoli szt.-szék és a keresztény világ, 1868.
-Lonkay Antal: Az én első római utam és vaticani zarándoklatom 1877-ben, 1879.
-uő: Az én második római utam, vaticani és lourdesi zarándoklatom 1880-ban, 1882.
Szemenyei Mihály: Róma, vagyis Az Örökváros nevezetességei
Bp,. Neuwald, 1883.
Mottója legyen az (egyik leg)első magyar Róma-útirajznak ez az idézet, mely egyben árulkodik annak stílusáról is:
„Jézuska jászolát csak pápai engedéllyel lehet megtekinteni.”
Igencsak, khm, ájtatos, és Rómából kizárólag az egyházi emlékekről mesél. (Mert azért akadnak egyéb antikvitások is, ugye.)
Szemenyei, maga is derék pap, 1887, IX. Pius pápa örömünnepe (50. püspöki évfordulója) alkalmából járt Rómában. Miközben jámboran mereng a múlton, evilági események zavarják meg:
„A liberálisok azzal akarták megzavarni e magasztos népünnepélyt, hogy Victor Manó mellett tüntettek.”
Leginkább a Bibliából sztorizik, de mintha kisiskolásoknak tartana előadást belőle, inkább legendárium, mint útikönyv. Hosszan, vértanúkról és ereklyéikről.
Ami a legérdekesebb volt számomra: a Szt. Pál bazilikáról szóló bekezdés – ennek helyén fejezték le a római polgár Pált, és itt őrizték meg azt a követ is, melyen az ítéletet – állítólag – végrehajtották. az 1820-as években XII.Leónak uralkodók adakozták össze az újjáépíttést, a főoltára valót pl. az egyiptomi basa (!) és a cár adta össze.
Megtudjuk még, hogy tudomása szerint ekkoriban 230 ezer fő lakja Rómát, és hogy számos szentet éppen hol, miért kínoztak halálra – hogy pl. éppen az üstöt, melyben valakit megfőztek, sokáig hol őrizték, vagy hogy éppen azt az edényt, melybe a megnyúzott Bertalan bőrét tették, mely templom őrizte egykor. (Ő még természetesen minden „szendergő” ereklye történetét teljes bizodalommal benyeli, feltétel nélkül vallja pl. Krisztus keresztjének egyik vas szögének, Pál és mások keresztjének fájának eredetiségét, melyet mind Róma őriz.) Elmeséli, merre terülnek el ma azoknak a celláknak a romjai, melynek egyik férfi rabját saját lánya szoptatta meg, így mentve meg az éhhaláltól. Mint látjuk, egyfajta 21. századi perverz Róma-sétához is felkínálja magát ez a már töredező lapokkal a könyvtárak mélyén „szendergő” (Szemenyei egyik kedvenc szava) könyvecske, de mi alighanem jobban járunk, ha keresek egy nálánál frissebb útikönyvet:
[3]
*
Bátorfi Lajos (1835-1896): Rómáig és vissza : útirajz
Nagy-Kanizsa : Wajdits Ny., 1888.
(kolligátumban, a Konstantinápolyig és vissza (1877) és a Párisig és vissza (1878) című „úti rajzokkal” egybekötve)
Bátorfi tkp. zarándokúton van – ekkor éppen XIII. Leó a pápa (1878-1903), akiről persze minden hivatalosat elmesél – miután felsorolja az összes (!) elődjét. (Hm, kevesen tudjuk, ki követte az első pápát, Pétert: nos, Linus.)
Megtudjuk azt is, mennyi a pápa konyhapénze – de említ fontosabbat is: ő nyittatta meg a levéltárat a kutatóknak 1880-ban. (Nem teljesen, ugye, Langdon professzor is csak azért kapott teljes jogú belépőt, mert megmentette a világot és az Anyaszentegyházat.)
Vonattal, több mint 2 napig utaznak – szokatlan ma már, de ekkor még Udine a határváros. Rómát ekkor 300 ezres városnak írja le, ennek fényében érdekes adat, hogy a Sz Péter bazilikában tudomása szerint 80 ezren is beférnek... (A Colosseumban 87 ezer ülőhelyről tud. Itt ember- és állatviadalok egészen 405-ig, ekkor szünteti meg Honorius császár.)
A Szt. Pál-templomhoz közel a trappisták, mint írja, de nem sört, hanem valamiféle eukaliptusz-likőrt gyártanak.
Angyalvár: ekkor még éppen laktanya, a hadügyminisztériumhoz tartozik, belépés nincs.
A következő kijelentést magyarázzuk a korral, s ne a szerző igényességével: „Általában az olasz étkezés nem valami inyeczszerü.” (p99.)
Sőt, ekkoriban azt tartják: ha jó kenyeret akarsz Itáliában enni, vigyél magaddal....!
Aztán: „A borjúhús csak öszvérhús. A vaj ízetlen, a tej fehér víz.” Hiába, még az olasz gasztroforradalom előtt vagyunk. (Valamint: a hazai állapotok már utol is érték... a korabeli olasz nívót...) Még tudja hová fokozni a naturális leírást: „Az utczai kirakatok tarkánál tarkább képet mutatnak. … a bolt bejárata felett lógnak a szalámik, … sőt félig nyúzott nyulak, bárányok, itt-ott macskák [!] is láthatók. Elképzelhető az apró bogarak ily helyeni összetorlódása.” (p100-101.)
„A corso specialitása közé tartozik első helyen a virágárus lányok raja, a nagyobbak oly tolakodóan viselik magukat, hogy a rokk zsebébe is beleteszik a csokort s aztán persze követelik az árát.” (p106.)
[4]
*
Riedl Frigyes (1856-1921): Magyarok Rómában
Franklin, 1900.
[Ennek a jegyzetei tűntek el leginkább nemrég a blog.hu jóvoltából, ezért is a, khm, túlzott fragmentáltság, elnézést.]
Öndefiníciója szerint „tárczalevelek”, és valóban, könnyedebb, kötetlenebb stílus jellemzi.
- Első úti ajánlata a kút, amiből még Szt. Pál ihatott, mint Prudens szenátor vendége...
- Legelső magyarok errefelé: 938-ban „Zsolt” portyázó lovasai, Subjaco elfoglalása után.
- István küldöttei Szilveszternél, királyunk templomot és zarándokházat* is építtetett, ezt később beleépítették a Szt. Péter Bazilika egy sekrestyéjébe. (* 1500-ban több száz magyar vendég!)
- 1350 k. Erzsébet, majd Nagy Lajos (megölt Endre öccse ügyében, Nápolyból). Lásd még Rienzi kalandornál.
- 1433, Zsigmond, Hunyadi János. Via Flaminia a diadalút Scipio triumfusa óta. 1404-től pálosok S. Salvatore in Unda zarándokházban. Majd a San Stefano di Rotondo ban : itt magyar sír a főoltár előtt: Lászai János pálos gyóntató atyáé (+1523) a S. Erasmo, romjai a magyar Collegium kertjében.
- Az első magyar a római műemlékekről Szamosközy István (1570-1612).
- 1665, a Nádasdy Ferencet kísérő Bezeredj Zsigmond feljegyzi, a San Croce-ban még mutogatják Júdás egyik ezüstjét... máshol Tamás ama kíváncsi ujját...
- 1674,. Kopeczky Mihály diák, aki a harangokkal együtt jött...
- Portérfestő Rómában 1709-ig: Kupeczky János, sajnos éppen Rákóczit nem kapta le.
- Faludi Ferenc itt írta prózái zömét.
- 1814, 1818, 1819-ben Széchenyi Stefi gróf, az olaszoktól csak magyar hercegnek nevezve, ki ekkor Canova- és Raffalleo-lázban ég.
- Anzióban élt 1890-től Torma Károly (+1897) epigráfus, Aquincum, Dácia régésze, Mommsen bedolgozója (cédulagyártója). Róla mint személyes barátról, hosszabban ír.
[3/4]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)