G. István László: Repülő szőnyeg
háromszor hetvenhét minta
Magvető, 2015
„játék közben történik valami nagyon fontos”
(Tóth Krisztina előszavából)
Mint Tóth Kriszta előszavából kiderül – végre egy jó is történt a Magvetőnél: úgy tűnik, TK-t leszerződtették előszóírásra, és ő ebben is remekel -: GIL ezt a kötetnyi verset nem csak játékból írta, hanem mind szigorúan verstani formagyakorlat. Kata, ha japán harcművészetből vesszük a példát: steril, veszélytelen küzdelem, mégis megvan a maga veszélye.
Akár a mintaadó tankönyv, a TK által is megidézett Szepes-Szerdahelyi-féle Verstan kiegészítő szöveggyűjteménye is lehet. (Alaposan lábjegyzetelt, erről az első belelapozással meggyőződhetsz, a lábjegyzetek komplett verstani magyarázatokat rejtenek.)
Én csak beleolvastam, ilyet nem is lehet egy szuszra végigolvasni, ez lassúdad csócsálásra való, sőt, akkor hat igazán, ha kipróbálod pl. az itüphallikus sort vagy éppen a Haragosi-strófát magad is.Ha jól sikerült, akár igazi verseskönyvvé is válhat. Hogy élettel is megtöltötte-e a költő a formaművészeti játszadozások egészét, s nem csak - tétre nem menő - játszadozás, ahhoz nem elég az első, de még a második olvasat sem. Ha nemcsak regényeket falna a mai olvasó, megjósolnám: ebből alighanem egyszerre lesz egyetemi tananyag és könyvsiker. Legalábbis drukkolok neki. (Máris bizsereg a klavim, nehezen ússzátok meg verses reci nélkül.)
Tessék – az első:
Spondeuszok fészkét csócsálja Poészisz, a kígyó -
csuklani kezd, százlábúék fiait falatozván:
egy púp, Daktilusé, akadott torkán, ötödiknek.
(három félgyors-féllassú hexameter)
Csak a verstannál precíz, mint egy svájci óra (bár maga is megvallja a lábjegyzetekben, nem minden ütem teljesen tiszta), számos esetben bolondozik, érzékeltetve, hogy nem veszi olyan komolyan magát, mint egy verstani példatár mellékleteke, elvégre akinek a játék a munkája, az mégsem lehet karót nyelt. Így aztán Bóbitát kever egybe harci indulókkal, megénekli a versen kotló költő sanyarúságát, és persze a játék élvezetét. Roppant nehéz, de gyönyörű éveket tölthetett el GIL ezzel a munkával az elmúlt pár évben.
Megvan persze a kötetnek az a rizikója, hogy bajos lesz egyszerre költészetnek és formagyakorlatnak olvasni, de én emelem kalapom – tessék egy másik 'verses recim':
Szavak táncrendje -
éppen sorra kerülnél:
lekért a halál.
(haiku)
[csak bele': 4/5]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)