Hevesi Judit (1990-): Hálátlanok búcsúja
Magvető, 2015
"Nincs ebben a kötetben szójáték, se szemkápráztató formatechnika, csak a tisztánlátás kényszere. Ezek a versek mindig ugyanazt kérdezik monoton makacssággal: vajon mennyit hozunk magunkkal a múlt örökségéből, és mennyit viszünk tovább. Nem próbálnak ironizálni, nem félnek a pátosztól, és bár sokszor légiesen anyagtalanok, soha nem könnyedek.
Ezek a versek egyáltalán nem kívánnak tetszeni. Annál többet akarnak."
(Tóth Krisztina előszavából)
Komor, komoly, súlyos versek, különösen ilyen fiatalon vagy még inkább: elsőkötetesként. Innen már csak a élet felé nyílhat út. Mert ez itt most a halál barlangjának a szája.
De nem, lehet még innen is tovább hátrálni: ez is ősi műfaj, a halál túlpartjáról siratni az élőket. Annak is meglehet a maga erős, igaz, jogos szempontrendszere.
[4]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)