Gordon Ramsay: Játék a tűzzel - a legvagányabb séf elképesztő életútja
[Playing with fire - Follow up to Autobiography, 2007] ford. Csonka Ágnes
Alexandra, 2010
[négy kibaszott Michelin-csillag]
Kissé feleslegesen sok a szövegben a szitokszó, de biztosan csak az F-betűs brand miatt íratták bele Gordonnal. Persze lehet, hogy nem is maga Ramsay írta - vagy inkább, elképzelve temperamentumát - diktálta volna, de ennyi Michelin-csillaggal a segge alatt biztos akadt némi ráérő ideje.
Aztán elolvasva a könyvet rájöttem, médiaszereplései és étteremláncának terjeszkedése miatt az egyik leghajszásabb élet az övé. De haladjunk sorjában: Végy két tojást... Mégse, a fogantatás percein inkább ugorjunk át. A nehéz gyerekkoron is. (Erről amúgy is máshol olvasni.) Gondolom nem kell bemutatnom őt: biztosan mindenki látott legalább pár részt a tévésorozataiból: egy sport- és autóbuzi multimilliomos sztárszakáccsal van dolgunk, aki megőrizte emberi arcát. Aki skótként Párizsban szedte fel az alapokat - és a kilókat, hogy aztán maratonokkal, sőt nehezített maratonokkal adja le. Sok jó döntése volt az életben, de talán a legjobb a felesége, Tana. Nem csak azért, mert négy gyerek után is (legalábbis ennyit láttam a képeken) roppant vonzó nő (bár fogadni mernék nála egy kis plasztikára is), de még inkább szerencsés választás az após miatt. Chris bácsi ugyanis pénzügyi tanácsadója és egyben első hitelezője is lett a feltörekvő szakácsnak, majd mindvégig első számú kollégája, üzlettársa - a konyhán kívül persze.
Távol tartva magam a médiából habzó celebfétistől, mégis megengedem: rajongója vagyok ennek a faszinak, mert az nem létezik, hogy ilyen feszes, pörgő, csapongó és mégis profi gasztro-műsort egy tévé kreálta kóklerrel vegyenek fel... és ugye a csillagok is ő hozzáértését dicsérik, még ha azokat egy idő után tulajdonképpen már a csapata kapta, nem ő egy személyben. Emberként meg olyan amilyen, szerintem csak balfaszokkal bánik úgy, ahogy azt látjuk a tévében, fröcsögő nyállal ordítozva a kamerába. Az egója kb. mint Csernusé lenne köbre emelve, csak éppen Gordonből nem bóhóc lett, hanem porondmester.
Távol tartva magam a médiából habzó celebfétistől, mégis megengedem: rajongója vagyok ennek a faszinak, mert az nem létezik, hogy ilyen feszes, pörgő, csapongó és mégis profi gasztro-műsort egy tévé kreálta kóklerrel vegyenek fel... és ugye a csillagok is ő hozzáértését dicsérik, még ha azokat egy idő után tulajdonképpen már a csapata kapta, nem ő egy személyben. Emberként meg olyan amilyen, szerintem csak balfaszokkal bánik úgy, ahogy azt látjuk a tévében, fröcsögő nyállal ordítozva a kamerába. Az egója kb. mint Csernusé lenne köbre emelve, csak éppen Gordonből nem bóhóc lett, hanem porondmester. Bevallja gyengéit, pl. pazarló autógyűjtő mániáját - jó, azt hogy éjjelente mit tesz a nejével és egy egy szelet parmezánnal, arról nem vallott, de talán majd a következő kötetben - hiszen ez már a 2. memoárja. És - egyelőre - hitelesebb arcnak látom, mint azon kollégáit, akik máris nyugdíjalapnak tekintik a puszta nevüket, mint mondjuk Jamie Oliver, aki éppen bóvlival teríti a boltok polcait.
És még a basszamegezés is az őszintesége mellett szól. Őszinte, mert pl. a szülővárosában - egy rossz döntéssel - beindított étterme befulladása után a skótokat "skótoknak" mondja (angolul persze biztos másképp szólt). Őszinte, mert tétovázás nélkül megvallja: az éttermekben a nagy pénzt a borszekció hozza, elismerve, hogy nem ő - vagyis a kajafront - egyedül az istenkirály. És ez lesz jellemző az egész kötetre: a higgadt, okos tanácsadás. Remélem nem szólok későn, de a könyv nem a szakács, hanem a vendéglős, az étteremlánc-tulajdonos, a G. R. Holding vezetőjének, reklámarcának a memoárja. Sehol egy recept, sőt még csak egy menüvázlat sem. Nem gasztro kiadvány: nem ízekre, hanem a haszonra fókuszáló vendéglátós félig-szakkönyv. A G.R.-márka felépítésének története. Alap- s egyben felsőfokú étteremvezetői leckegyűjtemény, minden lépcsőfok a saját életéből vett illusztrációval. Botlásokkal is. Szakmai fortélyok a sztorizás szószával, tökéletes harmóniában. Kajáról tényleg csak annyit ír, hogy (mint naponta sok száz falatnyit előkóstoló konyhai embernek) néha csömöre van az elitista kajacsodáktól, és egyszerű, hússal és vesével töltött tésztára vágyik. Ennyi a kaja-rész, még a teáscsészék hőálló füléről és az étlap betűtípusairól is többet elmélkedik.
És még a basszamegezés is az őszintesége mellett szól. Őszinte, mert pl. a szülővárosában - egy rossz döntéssel - beindított étterme befulladása után a skótokat "skótoknak" mondja (angolul persze biztos másképp szólt). Őszinte, mert tétovázás nélkül megvallja: az éttermekben a nagy pénzt a borszekció hozza, elismerve, hogy nem ő - vagyis a kajafront - egyedül az istenkirály. És ez lesz jellemző az egész kötetre: a higgadt, okos tanácsadás. Remélem nem szólok későn, de a könyv nem a szakács, hanem a vendéglős, az étteremlánc-tulajdonos, a G. R. Holding vezetőjének, reklámarcának a memoárja. Sehol egy recept, sőt még csak egy menüvázlat sem. Nem gasztro kiadvány: nem ízekre, hanem a haszonra fókuszáló vendéglátós félig-szakkönyv. A G.R.-márka felépítésének története. Alap- s egyben felsőfokú étteremvezetői leckegyűjtemény, minden lépcsőfok a saját életéből vett illusztrációval. Botlásokkal is. Szakmai fortélyok a sztorizás szószával, tökéletes harmóniában. Kajáról tényleg csak annyit ír, hogy (mint naponta sok száz falatnyit előkóstoló konyhai embernek) néha csömöre van az elitista kajacsodáktól, és egyszerű, hússal és vesével töltött tésztára vágyik. Ennyi a kaja-rész, még a teáscsészék hőálló füléről és az étlap betűtípusairól is többet elmélkedik.
Első nagyobb bevétele nem az őt híressé tevő (pardon, persze hogy fordítva!) londoni Aubergine-ből származott, itt inkább átverték és kifacsarták őt az olasz tulajok, hanem később, a nagyközönségnek írt szakácskönyveiből. Itt említi meg, milyen érzés volt azzal szembesülnie, hogy a neve márkává lett: egykori, csak szakmai körben terjesztett füzeteit újranyomták és összekötve valami edénnyel meg egy zacskó tésztával árulták a háta mögött a nagyáruházak - afféle Tesco Gordon. Utána erre is odafigyelt.
A konyhában kísérletezéssel, mosogatással eltöltött éveket (a napi 12-16 órákat) nem részletezi, de mindig oda kell képzelnünk, amikor egy új szakácskönyvéről ír vagy egy új éttermük menüjének összeállítását említi. Végtelenül korrekt: apró sztárallűrjei mellett is (pár olvasóját biztosan kipukkasztja majd) mind megnevezi főszakácsait, akik a további csillagot elhozták neki, köztük külön fejezetet kapott az a kolléganő, aki Dubai után Amerikát is meghódította: Angela Hartnett.
A konyhában kísérletezéssel, mosogatással eltöltött éveket (a napi 12-16 órákat) nem részletezi, de mindig oda kell képzelnünk, amikor egy új szakácskönyvéről ír vagy egy új éttermük menüjének összeállítását említi. Végtelenül korrekt: apró sztárallűrjei mellett is (pár olvasóját biztosan kipukkasztja majd) mind megnevezi főszakácsait, akik a további csillagot elhozták neki, köztük külön fejezetet kapott az a kolléganő, aki Dubai után Amerikát is meghódította: Angela Hartnett.Imádom a nagypofájúságát, ahogy pl. műsorában is leégette azokat a sznobokat, akik pirszinggel a nyelvükben vagy netán láncdohányosként akarták ínyencnek kiadni magukat. Tisztelem, amiért az elsők közt tiltotta be éttermeiben a dohányzást (a személyzetnek is!) és mert - bár egy fikarcnyit sem politizál - leidiótázza Blair-t, amiért az sunyin behódolt egy zsíros Bernie Ecclestone-csekknek, amikor a kormány is éppen dohányzásellenes kampányba kezdett volna. A könyvben akkor a legnagyobb a szája, mikor adóellenőröket kapnak... amiből évekig tartó hercehurca lett, jókora büntetéssel a pályakezdő években elhanyagolt könyvelés miatt, de Gordon a hozzá illő bravúrral tett pontot a végére: az egyik főellenőr az ő könyvelője lett.
Egész fejezet szól az após érdemeiről is, akiről a legnagyobb tisztelettel szól, ugyanakkor nála is eléggé szabadjára engedi a száját, látszik, hogy több évtizedes a cimboraságuk. "Chris" (csak így említi) egykor apró kisfiúként kezdte az üzleti pályát, striciknek lett a lótifutija, aztán egy rendészeti szigorítás után állás nélkül maradt (eltűntek az utcáról a rosszfiúk), pedig még olvasni sem tudott... Mindenestre ráérzett a piacra, és már sikeres pénzügyi szakember volt, amikor a lányát elvette Gordon. (A Playing with Fire első kiadása 2007-es, azóta sajnos csúnya dolgok történtek a családban. (Read more)
A kötet végén távlati terveit, nagyobb befektetéseit vázolja fel, ezek közt egy igencsak feltűnt: a Párizs
(Sajnos nem elég régóta tudom magamról, de ha újrakezdhetném, csak két szakmából választanék. Egyik az asztalos/ács (bármi famunka) lenne, a másik: naná. Szakács.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)