Jean-Claude Carriére – Umberto Eco: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől
Európa, 2010
[a beszélgetéseket vezeti: Jean-Philippe de Tonnac]
ford. Sajó Tamás
[négy felvágatlan kötet]
"(A könyvtár) olyan mint egy borospince. Ott sem kell mindent meginni."
Két öreg prof házsártoskodása az egyre gyorsabban fejlődő világról.
Na jó, ennél sokkal több, mert körbefecsegik a teljes egyetemes (könyves)kultúrát (és a molyon emiatt kerekítettem fel 4 csillagra). De amikor a könyv ígért fő témáját feszegetik, hogy mivé lesz a papírkönyv az egymást szédítő gyorsan leváltó különféle e-adathordozókkal szemben, akkor leginkább csak csúnya nagy közhelyeket puffogtatnak.
"Vajon hűen tükrözik-e a könyvek mindazt, amit a többé vagy kevésbé ihletett emberi szellem megalkotott?"
Olyan ez a dialógus (melynek a fele a francia író párizsi házában, a másik fele Eco itáliai házában zajlott, alighanem végig franciául, a végén pedig egy harmadik faggatja őket), mintha ott ülnél velük és egy jó kancsó borral az asztaluknál, de nem kínálnának meg: arra célzok, a legtöbb mondatuk kijelentéssel, kinyilvánítással, próféciákkal zárul, nem kérdő „hangsúllyal”.
Egyébként meg, aki már eltörpöngött e kérdéseken, az max. bólogat – vagy éppen csóválja a fejét, egyrészt mert a Mesterek néha önellentmondásba is kergetik egymást (sőt, alkalmasint ordító tévedéseikre a ford. hívja fel a figyelmet lábjegyzetben), másrészt mert nem éreztem, hogy minden aggodalmuk jogos. (Pl. mi lesz az e-olvasókkal egy áramszünet esetén – és itt a nagy New York-i áramkimaradásra utal egyikük.) Aki viszont még nem törte a fejét a könyvkultúra esetleges nekrológján, annak persze revelatív, prófétai okosságoknak fog tűnni minden egyes mondatuk.
"-…az olvasás valódi perverzióvá válhat. Sőt talán fetisizmussá. (J.C.C)
– Amikor gyerek voltam, (…) az olvasás kedvéért olvastam, bármit. Ez volt gyerekkorom egyik nagy megvilágosodása. (Eco)"
Szóval az igazi kincs ebben a kötetben a kalandozás, a csapongás, két agyonművelt öreg bibliofil kedélyes, bensőséges csevelye ez. Már nem vágyaikról, afféel molyos kívánságlistáikról beszélnek, hanem végrendeletükról… Bevallják pár gyarlóságukat, és eldicsekednek könyvgyűjteményeikkel. Pl. Eco többször belealudt a Hiúság vásárába, és sosem fejezte be, J.-C.C. meg (akiről még sosem hallottam, de valami neves francia filmes író) sosem olvasta Kafka Kastélyát, csak két filmet látott róla, azért meri tanítani is… .(Minderről a híres Hogyan beszélgessünk olyan könyvről, amit nem olvastunk c. könyv ürügyén vallanak.) Legszebb életrajzi elem – számomra – Ecotól az volt, hogy fiatalon éveken át eljárt az egyetemi színházba, de a kollégium zárása miatt szinte soha nem látta az utolsó negyed órát. És volt egy barátja – később neves zenetörténész lesz –, aki jegyszedő volt, ő meg az első negyedórákat nem láthatta. – Esetük gyönyörű példája a kultúra befogadhatatlanságának: egyedül soha nem sikerül senkinek a teljesség elérése.
Beszélnek (főleg Eco, aki mond is valamit, JCC csak mellé beszél.. ) pl. a kánonokról: hogyan jött létre az a kultúra és éppen miért az, amit ma annak ismerünk, az alexandriai könyvtár példáján át szóba kerülnek az elveszett művek, a kulturális kincsek tragikus sorsa a könyvégetéstől kezdve a könyvtárak felgyújtásáig, a könyvgyűjtők dícséretétől ugyanazon szakma dicstelenségéig (szétaprózott kódexek), stb stb.
Sok sok sztorira lenne még itt lehetőség, de hagyjuk meg az olvasóknak az élvezetet. Mert élvezetes, de rendszertelensége miatt ne várjunk holmi enciklopédikus jellegű könyvet.
[Eco saját szemiotikai könyvgyűjteményének sorsáról halála után]
"-Lehet hogy a kínaiak veszik majd meg? …Lehet, hogy a gyűjteményem egyszer a kínai kutatókat érdekli majd leginkább, akik szeretnék megérteni a Nyugat valamennyi bolondságát."
Eco & Carriére
![olvastam még [201711]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/b9d2b282316ed0fcfc96f2cc3c446dfa_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)