– avagy Fibinger, aki Sárbogárdi Jolán bőnyegéből bújt elő
Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról - előadás
Magvető, 2011.
[három és fél zsírkönnycsepp]
"Az írás műfaját tekintve monológ, Csehov művére utal (A dohányzás ártalmasságáról), de nyugodtan mondhatjuk monodrámának is, hiszen a láthatatlan, de megszólított személyek révén némileg tágul a horizont. A kamaradarab harmincegy jeleneten keresztül háborgatja a falu érdeklődőinek nyugalmát, és ezt ugyanennyi mérőpohárral ledöntött elixír tagolja jelenetekké.
Az írás merő aktualitás. Minden mondata fájdalmasan ismerős, jelenünk elsebesedett testéről leemelt kisebb var, az emberi eltorzulás, a hitbe ágyazott „tudomány” pellengérre állítása, a televízió és a reklámok által elbutított honunk és annak lakóinak perverz tükre."
(revizoronline.hu)
És ez eddig igaz is. De.
Sőt, az alapötlet, az elég jó: ez a termékbemutatós kíntornázás ezzel a rettenetes magyarvidéki – tömpemizséri – Horst Fuchs-szal, akivel együtt a szerző olykor kellemesen savanya poénokat is kifacsar magából, de inkább kínosakat. És sajnos zömmel nem a „tömpemizsériekre” kínosakat.
Író úr, írnia kéne már, nem hülyéskedő „ellenirodalmat” gyártania… Mer' ércsük mink a polyént, de mástat kultiválnánk, kérem szépen. Ne csak rekultiváljunk! Na.
"Quo vadisz szénhidrát?"
(p79.)
Egyébként megint, még mindig, perszehogy, fáj ez a direktmagyartalanság, ez a dájrektmadzsar parlagi kóc. No nem sajg, csak a rekeszt mozgassa itten meg, e. Hascsikar mán.
És nem azért nem lájkolom ezt a könyvet, mert fáj, hanem mert uncsika. A bumfordi proletár még nem irodalom, csak bumfordi proletár.
"(...) a szerző elveszítette az arányérzékét. Az írásnak nincs szerkezete, csak tematikus sorrendje van, amely a legkevésbé sem a valami felé haladást, hanem az egyhelyben való tocsogást érezteti. A darab eleje és vége sem stilárisan, sem gondolatilag, sem a szereplők egymáshoz való viszonyulását tekintve semmiféle elmozdulást nem mutat. A poén, hogy a hős az egyfolytában fogyasztott varázsszertől nem tud kilépni a pulpitusból, belehízik vagy egyszerűen beleszorul, groteszk ötlettelenségében egy írói látásmód végső csődjének tetszik. Már sokszor volt az a gyanúnk, hogy Parti Nagy többször megpróbálja eladni nyelvi kecsességét, eredetiségének még meglévő báját az ócskapiacon. Lassan a kétszersültből kényszersült lett. Még akar valamit, de már nem tudja, hogy mit. Vagy ha tudja is, mindenképpen hiányzik a hogyan."
(kelt mind fent: revizoronline)
De hogy zsírkönny,stb. - hehhe, ezek azé' jók vótak, csókolom a gyomorgyűrűjét.
Biztos lesz göcögve kacagó vevője a „le sem szaharint”, a "kis strandpapuccsista" és egyéb kópéságoknak, de ezzel a nyelvi handlézással gajdolni nem menő. Főleg egy tutira többre képes íróembertől. Vagy az csak véletlen lett volna? Vagy obez az életmű?
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)