Bächer Iván: Kószáló
Ab ovo, 2011
[négy száznapos tojás]
Szerzőnk ezúttal olyan kóborlásait szedte egy kötetbe, amelyekben végre kiért Újlipóciából, sőt Budát is maga mögött hagyta. És nem fotelből kirándul (bár olykor útikönyvízűek a sorai), egy jó flâneur mindenbe belekóstol, orrol és fülel. Hogy most meddig jutott? Saját szavaival: a könyv "úti vázlatok Amszterdamtól Kolozsvárig." Ami többek közt jelenti Svájcot, Rómát, Belgiumot és Burgenlandot, a Felvidéket és Pozsonyt, az Őrséget, Sümeget és Tolnát, Baját és Tokajt, de jelenti a Dunát átúszó Vilmost, a tehenet és a malomembert is, stb. No de ez a "stb." nem jó szó ide, mert méltatlan az úti tárcákból sugárzó tájszeretethez és kíváncsisághoz, de csak sorolhatom fel mindet.
Igazán Bächeres, kultúrtörténeti barangolások ezek Európán keresztül-kasul, főként persze magyarlakta tájakon, egykori határokon át, és nem ritkán fröccsel vagy töménnyel, kocsmaasztalok mellett megpihenve. Ritkán feledkezik meg a gasztronómiáról, ilyenkor biztos nagyon leköti valami stikli a múltban, amit hozzáolvasott, és ami rögvest felidéz neki valami piszkos jelenvalót, amitől aztán elmegy az étvágya is... De élvezettel képes írni az erdélyi fővesztésekről vagy temetőkről is. Mindenevő és mindeníró.
Kedélyességét azonban olykor csak egy paraszthajszál választja el a modorosságtól: "Tolna megye "olyan, mint Magyarország: ilyen is, olyan is." (Tolnák c., p115.) Ez mind semmi. Mert most jön az a bizonyos nagybetűs DE.
Bächer Iván bolondok
Szerteszét kószálnak agyában a dolgok, amelyek azon kívül is igen rendetlenek, de belül aztán nagyon. Egy úr ír őbenne, meg egy bolond nácivadász futkos fel s alá. Hiába minden látszat, nála mindig elmentek otthonról, miközben másik énje körül úgy csapkodja a kamraajtót a cúg, ahogy a fitymacsattogás repesztheti meg a kaszárnyák üvegablakait, ha megvonták a század kimenőjét, mert azok felették az üti-s altiszt pakkját.
Bächer Iván léha zseni
Mert senki Krúdy óta írni így nem tud, hogy el ne csöppenjen az ember nyála, ő mégis és folyton megfertőzi önnön főztjét, látványosan beleköp azzal, hogy mindenhez hozzáfröccsint egy kis politikát, mit politikát, az lehet még sörkorcsolya is úriemberek közt, de ő olyan romlott adalékokkal dolgozik, mintha dögkútból meregetné a hozzávalókat. És nem az a baj, hogy netán (khm) hamis, amit odaken, de az egész alkotás lesz torz, írói szempontból pedig hiteltelen - mert a másik énje szűkölve ódzkodik a politikai túlpart sarától, inkább negligálja. (Magyarul tán gyávának neveztetik az ilyen magatartás? Mert nem az a bátorság, hogy egyszer maró gúnnyal körbeírja pandanját, a gyógyszerét nem egyszer keresgélő Bayer Zsoltot és a Magyar Hírlapot. Megjegyzés: amennyiben egyes olvasókban felébredne a vágy, a jobbos Bächert is elküldjem a halál nemzőszervére, az majd nézzen vissza egy Bayer Zsolt-posztban. Egyszer biztos lesz olyan is. De még lesz róla szó itt is. Megjegyzés 2.: Bayer is szereti összezavarni a "rajongóit", pl. a legfrissebb, mai publijában ő ekézi az antiszemitákat.)
Bächer Iván nagyon jó író, legalábbis néha nagyon megszalad a tolla (nem is anyanyelvi, már-már apanyelvi szinten), de önnön magát teszi szalonképtelenné, ő legföljebb szalonspicces. Régóta meg van borulva, és hiába ír remek szép prózákat, minduntalan előkapja nyalka gyalogásóját is:
BÄCHER IVÁN
"A baloldali Bayer Zsolt. Nem csak azért, mert Zsótival – nem kevéssé jellemző módon – szobatársak és ivócimborák voltak a Népszabóságnál. A gimnáziumi tanárként még a szamizdatot rühellő, és ezért diákját (Solt Ottília fiát!) annak olvasása miatt kirúgató, később írói ambíciókat dédelgető újságíró nevét egy nap szócikk örökíti majd meg a szótárban.
A megélhetési fasisztázás kifejezést gondoljuk az eszmetörténetileg egyébként kevéssé művelt Bächer Iván neve mellé a leginkább helyénvalónak.Olyan antifa Móricka ő, akinek mindenről a fasizmus jut eszébe, de tényleg. Sőt: nemcsak a fasizmus, de az is konkrétan, hogy a mai magyar jobboldalnak nevezett valami velejéig fasiszta. Ez a nyakló nélküli, és ezért igen veszélyes félelemkeltés, amelynek Bächer kicsit beteges módon szinte nagymestere lett az évek folyamán, szinte jóvátehetetlenül mérgezi a közbeszédet. Mindenki jobban járna, ha a szerző inkább azzal foglalkozna csak, amihez ért: jóféle lecsó recepteket, a vöröshagymáról írt piaci naplót szívesen olvasnánk többet Bächertől. Esetleg a verőcei naplemente idején fogalmazott szomorkás családi történeteket, a tőle szokásos Mándy Iván-utánérzéssel. De nincs olyan szerencsénk.Előnye: gasztronómia.
Hátránya: katatónia.
Hiszterométer: 9/10"(forrás: Árokásó Top 20)
Miért ez a felvezetés? Mert ez is egy tüneményes, szemet gyönyörködtető prózakötet lenne, ha nem szennyezné be megint mindenféle köpködéssel az útinaplóját, tárcáit. Én örülnék már a legjobban annak, ha egy kóser tiszta könyvet adna ki a kezéből, ha tényleg lehasadna a vérmes publicista a tisztes íróról. Nem olyan számosak, nem annyira hangsúlyosak ezek a kirohanásai, de épp eléggé feltűnőek, hogy rossz szájízzel tegyük le a könyvét.
Tényleg olyan mint az egyszeri Móricka, egy valamire gondol folyton: punc számára ami jobbos, az csakis szélsőjobbos lehet (ezt így kerek perec meg is mondja), ha lát egy derék osztrák vagy svájci néppártit, itthonról csak és kizárólag a tojásdobálók jutnak az eszébe, semmi más - és szinte jólesően szégyenkezik egyet. Ott köp bele a szembeszélbe, ahol csak tud, nem tudom ki mos rá, de sok dolga lehet a pecsétes gallérjaival. Aki régóta figyeli tárcairodalomnak álcázott politikai publicisztikáját, tudhatja, mániás módon ragaszkodik ama "igazi demokratákhoz", igaz, levette róluk a kezét, mikor már ő sem bírta az iramot a gyurcsányizmus tempójával (Gréczy kollégája még kitart). Ő is az a fajta ellenzéki lehet, aki lehet, titokban az annyira veszettül utált oldalra szavaz, csak mert sajátjai kormányzása idején eléggé feszengős dolog a sajtó ellenőrző hatalmát gyakorolni.... (Ha kormányon van a "jobboldal" (hogy is nevezzük, ugye - legegyszerűbb, ha megnézzük, kiket utál B.I.), akkor azt köll csepülni, ha ellenzékben, akkor valahogy - s oly természetességgel - az ellenzéket.) Annyira persze már nem karakán, hogy "odaát" is számon kérjen - pl. az általa sokszor hiányolt hazai szociáldemokrácia sorsát, ugye...
Mindez eddig csupán ízlés kérdése, nem is érdemelne ennyi szót, ám szerzőnk a történelmi tényekkel is szembe menetel: [Szlovákiában járunk] "...útközben szó esett Esterházy Jánosról, aki a deportálásokat nem, de a zsidótörvényeket csak-csak megszavazta lelkesen (...)" (Pozsonyzó, p68)
Ízlelgessük.
Eltekintve most az alighanem viccesnek szánt, ehelyett maníros "csak-csak" és a "lelkesen" szavak összeférhetetlenségétől, azt is meg kell állapítanunk, sajnos ordítóan hazug ez a megjegyzés. Bächer éppen csak addig olvasott a témában, amíg előítéleteit bizonyítva látta, azaz megtorpant az Esterháy gróf befeketítésén dolgozó izraeli-magyar újságíró vádaskodásainál. Amik első látásra hihetők, de egy ilyen súlyú vitát illik végig figyelemmel kísérni. Nos, Yehuda Lahav vádjait itt cáfolja egyrészt egy történészi bizottság, másrészt a lánya, E. Alice. (Hogy valamilyen fokon antiszemita lett volna a gróf, éppen úgy nem érdemes tagadni, mint hogy számos zsidót megmentett. Összefoglaló linkcsokor az ügyben a Szombat folyóirat blogján:Tudatlanság vagy tudatos rosszakarat?)
A Szombat folyóirattal kérdezhetjük az írót is: tudatlanság vagy tudatos rosszakarat vezette a tollát, amikor besározza a felvidéki magyarság egyik - pláne zsidó mentő - hősét mártírját? De mindegy is. Hasonló ízléstelen kirohanások, jópofaságnak álcázva, fellelhetők még a kötetben.
Nos, talán megérte ez a kis kirándulás a szöveg mélyére. Mindezek helyett ájuldozhattam volna az útirajzok szépségén is, joggal, de most már e nemes feladatot meghagyom másoknak. Szóval Bächer jó író, csak tudnunk kell helyesen olvasni őt...
Mások:
olvass bele metropol kultúrport kello
(Témájában) egy ezzel rokon könyve: Ruccanások
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)