[N or M?, 1941]
Az 1941-ben született kémhistória nem fog jól állni Lady Agathanak, mondtam magamban gonoszul, majd éppúgy meglepett, mint eddig megannyi krimije végén. Sőt a humora is a régi (ezt is kevesen emlegetik a nevével kapcsolatban.) Pedig komor témák bukkannak fel, az ír polgárháború, vagy a náci kémhistóriából eszünkbe juthat - és ez az első olvasóknak még abszolút friss emlék volt! - a nácibarát uralkodó, Edvárd (ő és fivére jóval ismertebb lett A király beszéde c. film sikere nyomán)
Számomra ez volt Tuppance-ék bemutatkozó darabja - és bizony nem tettek rám valami nagy hatást.
[négy ánizsillatú kocsikerék]
*
[The Mystery of the Blue Train, 1928]
Ha Poirot-t meglátjuk egy vasútállomáson, aznap repülővel utazzunk, vagy ússzuk át az óceánt, mert tuti lesz egy vagy több hulla aznap az egyik vonatfülkében. Poirot zöldszemű mókussá változik, ezt nem én találtam ki, majd meglátják. Amúgy minő zavar az erőben: Poirot mellett utalás esik vénséges kolléganőjére?! Ugyanis St. Mary Mead-ből indulunk, Miss Marple akciórádiuszának középpontjából.
Továbbá ebben a krimiben szerepel kedves bloggerkolleginám "keresztanyja", Katherine Gray is... Aki már rengeteget - szinte enciklopédikusan - foglalkozott A.C. krimijeivel, erről a darabról ezeket írta: "Az egykor 'A kék express' címen is kiadott könyvet Agatha Christie saját bevallása szerint kifejezetten utálta. Be kell valljam, ez a legkevésbé sem érdekel. Én nagyon szeretem ezt a könyvet, főképpen a hangulata miatt. Bár a rejtély össze sem hasonlítható mondjuk az Orient expresszével, a jellem- és környezetábrázolás és a könyv finom humora megéri az újraolvasást." (Hercule Poirot - Agatha Christie kis belgája)
[négy idegen egy fülkében]
*
[1. kiadás 1878.]
Spleenbe mártott tinta. Mindig hatalmas csalódás, ha másodjára rá sem ismerünk az egykor rajongva szeretett könyvre...
Otthonától, Daruvártól messze önkéntes emigrációban darvadozik szerzőnk, pardon, Darvady Zoltán. Gyermekkorát, mely tulajdonképpen teljes gondtalanságban telt, úgy állítja be, mintha terror alatt élt volna, pedig "csak" bura alatt, kis nebáncsvirág, akár szánakozhatnánk is felette, de akár magunkra is ismerhetünk benne. Darvady már ekkor emberkerülő lesz, s felnőtt fejjel is álmai világában reked.
A már saját korában is (1. kiadás: 1876) feltehetően dagályos eszmefuttatások erősen Schopenhauerre hajaznak, de annak iróniája nélkül. Persze ez a sivárság betudható az írás mögé árnyékot vető Bach-korszaknak - meg talán egy elcseszettnek érzett rendszerváltásnak kiegyezésnek is, mikor minden tettvágy el lett terelve, e folyammedernyi tettvágyat s az idegenben kitervelt felkelések lázálmait a történelem a hírlapi publicisztikák kanálisaiba terelte.
Darvadozó hősünket persze az egyetlen életszérum, a csajozás rántja ki a gödörből, a csipkefinom úrhölgy, Irma hatására dobogósodik meg az alvadt vérében konfitált szíve. Persze nem rohan el a szilaj írói kedv írónkkal, legmerészebb tervük az lesz, hogy majd együtt olvasnak Goethét... Hamar koppan, ez a balzsam is csalóka, Irma játszott vele, ő seggre esik és úgy marad, e buddhai lótuszülésből mantrázza magának: kelj fel és járj, élni kötelesség! Blablabla.
[három és fél csepp vörös tinta]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)