


[Boook K., 2011]
Trendi, modern, tartalmas és gyönyörű.
Lilafügét, azaz Havas Dórát nem lehet nem megszeretni azonnal, hiszen ő is szereti fügét. (Nem csak mutatni.)
A legmeglepőbb talán a „Minidebreceni friss fügével és fügemártással” c. kompozíció. (p128-) Meg talán a „portugál marharagu”: ők – legalábbis a sógoráék – nem vörös-, hanem fehérborral készítik. (p74-)
Kissé egzozikus konyhát visznek Havasék, nem tudom, hol lehet ma pl. fekete rizst beszerezni (bár fejlődök, Stahl Judit első felbukkanásakor még a fenyőmagon akadtam ki, azt azóta utánad dobják) Szokatlan (de vonzó) lehet még a magyar szemnek a „serstésszűz mákkéregben” (p66.) – az ehhez köretként szolgáló szilvacsatni beszerzése, legyártása ezek után már sokadrangú probléma. A kötet koronázatlan főétele azért – szerintem – a "tokajiban párolt mézes kacsacomb fügével"… (p60-) Ki nem unja még a káposztát, na ugye?!
Sajnos annyiban „száraz”, hogy nem ír italokról – csak mint adalékanyag. Az összes folyadék, ami a képeken is feltűnik, a fő támogató, a Floriol…
A női vásárlóerő külön becélozva a szerző családi fotóival. (Gyerekek, kutya – ja az nem, de férj van.)
*
[Candlewick Press, 2011]
Végre, első angolul végigolvasott könyvem.
Anyway.
*
Ó hányan megbuknak a porcogóteszten!
Urbánusék kirándulnak kificamodnak vidékre, a vidékiember-skanzenba. Meg más direktenaív, fájónaív leletek. A Na ne ciklus egészen zseniális. A többi vegyes. Túlontúl is.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)