Richard Yates: A szabadság útjai
[Revolutionary road, 1961] ford. Karáth Tamás
Partvonal, 2009
[4 és félálom]
Az „amerikai álom” csapda lesz: nem menekülhetnek Wheelerék a kertvárosi rezervátumból. Csupán álmaik menekülő útvonalain hátrálhatnak egyre beljebb, újabb álmokba, ahonnan megint csak nincs kiút, csak egy még irreálisabb álom, idealisztikus mákony.
„..még egy gyereket csinált, nehogy az elsőről azt higgyék, hogy véletlenül jött”
(2008: 55)
Pedig akár sikerülhetne is tervük, az Európába költözés, látszólag semmi akadálya, képesek lennének rá, de folytonos ágálásuk életkörülményeik ellen lelepleződik, oblomovi sirámok csak ezek, és ezzel így van minden szereplőnk:
„Sírt, mert ma minde reményét Wheelerékbe vetette, és most minden reménye szertefoszlott. Sírt, mert ötvenhat éves volt, és a lába csúnya, és dagadt és undorító; sírt, mert egy lány se szerette őt az iskolában, és később a fiúk se szerették; sírt, mert Howard Givings volt az egyetlen férfi, aki megkérte a kezét, és mert ő igent mondott, és mert egyetlen fia őrült volt.”
(2008: 168.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)