'tizenöt mesenovella'
Kárpáti Tibor illusztrációival
Cerkabella, 2012.
[4,5 varázsbabszem]
Mese apróknak – és nagyoknak, mert ők jobban rászorulnak. Például a Hét babszem c. humoreszk-mese még arra is megtanít, hogy a meséknek elibük kell menni, akkor valósulnak csak meg igazán. Vagy csak el kell fogadni az élet gólpasszait.
"Foci, foci, foci
Bálna. Hetessit sokáig így csúfolták az osztálytársai, mert, mi tagadás, elég kövér volt.
– Bálna, bálna! – kiabálták a nagyszünetben, vagy hazafelé menet az iskolából.
Hetessi nagyon el volt keseredve, de nemhogy fogyókúrázott volna, éppen ellenkezőleg: bánatában még többet evett. Valami mindig volt a szájában, főleg a csipszet és a hamburgert szerette. Ha meg éppen nem evett, akkor cukrot szopogatott vagy kólát ivott literszám, ezektől viszont még jobban hízott. Az iskolai focicsapatba se válogatták be, mert már olyan kövér volt, hogy futni se tudott.
De a focit nagyon szerette. Mindig kijárt a mérkőzésekre, élvezte, hogy olyankor nem vele foglalkoznak.
– Hú, de béna vagy! Mért nem passzolsz? Én ezt berúgtam volna!
Ilyeneket kiabáltak be a többieknek a lelátóról.
Egy-egy hamburger vagy kóla után Hetessi is felbátorodott.
– Hízzál még, hapsikám! Nagyon girhes vagy! Nem kapsz otthon enni?
Ő meg ilyeneket kiabált be a pályára.
Aztán egy mérkőzés előtti melegítéskor megsérült a csapat kapusa. Ráadásul a cserekapus épp aznapra jelentett beteget. Fontos meccs volt, nem állhattak ki kapus nélkül. Az edző jobb híján Hetessit kérte meg.
– Van kedved védeni? – lépett oda hozzá. – Állj be a kapuba, ott nem kell futni! – biztatta.
Hetessi lenyelte az utolsó falatot, ivott rá egy pohár kólát, nagyot böffentett, aztán elindult a kapu felé.
Aznap a csapat nem kapott gólt.
Hetessi ugyanis már olyan kövér volt, hogy nem fért be mellette a labda.
– Hetessi! Hetessi! – éltették a szurkolók a meccs végén, ő pedig olyan kedvet kapott a focihoz, hogy azonnal fogyókúrázni kezdett.
Egy év múlva már úgy repült a labdáért, akár egy párduc.
Azóta tizenkét év telt el. Hetessi kiválóan véd, ő lett a magyar válogatott kapusa. A többiek most őt nézik a tévében, és irigykednek. Ülnek a fotelben, eszik a csipszet, isszák a sört, és közben csak híznak. Nemsokára mindegyikük olyan lesz, mint egy bálna."
Zavarbejtő mesék, mert a humorát talán inkább csak felnőttek értik, a piciknek el kell magyarázni, ami kínos lehet… (pl. Mese a gonosz kishorgászról) Inkább Örkény-egyperces némelyik, mintsem jóéjtmesék. Bár nem tudom… Talán éppen az effajta könyvektől bontogatja a szárnyait a gyerekemberekben a humorgubó.
A legkomorabb talán az Űrhajók a Holdról c., amiben akár magunkra is ismerhetünk – nem kell hozzá teherűrhajósnak lenni –, miszerint nem mindegy ki zsákmányol ki, a földi hatalmak, vagy az alienek? "Nem szóltunk nektek, mert úgyis le vagytok igázva"
"Űrhajók a Holdról
Amikor az eset megtörtént, az űrhajósok már évek óta rendszeresen jártak a Holdra. Unták is egy kicsit, hogy mindig csak ide-oda röpködnek, hozzák a vasércet a Hold bányáiból a Földre, és nem találkozhatnak űrlényekkel, nem fedezhetnek fel új boly-gókat. Ráadásul bármennyit hoztak, itthon egyre többet követeltek tőlük, pedig ők tényleg mindent megtettek, éjt nappallá téve dolgoztak.
Így ment ez már évek óta, és soha semmi izgalmas nem történt. Reggel beültek az űrhajóba, este leszálltak a Holdon. A munkások telepakolták a rakteret, ők meg hazaszállították a vasércet. Aztán, míg a földi munkások kirakták a szállítmányt, türelmesen várakoztak.
Múlt csütörtökön azonban furcsa dolog történt.
Éppen itthon várakoztak, mert a földi munkások rakták ki a szállítmányt, amikor az egyik űrhajós megunta a semmittevést, és elsétált az űrhajó mellől. A többiek követték. Egészen a feldolgozó műhelyig mentek, ahol a vasércből hidak, vas-úti sínek, autók, erkélykorlátok, és még ki tudja, mi minden készül.
Az űrhajósok azt hitték, hogy feldolgozó munkásokat találnak ott.
De helyettük apró, alig félméteres, fürge kis lényeket láttak. A termetükhöz és méretükhöz képest nagyon nagy volt a fejük, és a két kezük helyén hat kéz szorgoskodott.
– Aszta paszta! – ámuldoztak az űrhajósok. – Mi jó nehéz szakmát tanultunk, hogy űrlényekkel találkozhassunk, közben meg itt vannak!
– Már tíz éve elfoglaltuk a Földet! – nevetett az egyik nagyfejű, aztán mind a hat kezével tovább folytatta a munkát. – Csak nem szóltunk nektek, mert úgyis le vagytok igázva – vetette oda még foghegyről. – Vagy nem mindegy, hogy kinek hordjátok a vasércet?
– Végül is, mindegy – mondták az űrhajósok, és elindultak visszafelé, hogy minél hamarabb újra felszállhassanak."(forrás)
Még nem is említettem, de keretbe foglalja a könyvet pár olyan mese, ami az írás, a betű hatalmáról szól – pl. a Síró ember c.-ben van egy szereplő, aki nem illik a mesébe, csak átvonul a színen, mindig sírva – kiderül, egy befejezetlen regény szereplője, vele maradt abba a történet, és azóta sem tudja abbahagyni.
Bájos, okos, humoros – a többi -os végű szót keressétek ki ti a szóvégmutató szótárból….
Hajrá Cerkabella, na ilyen könyveket kell kiadni!
Kiss Ottó (1963-)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)