


Eléggé generációs regény (egyidős vagyok a szerzővel), szerintem 30 alatt vagy 40 felett nem is érdemes kézbe venni – s talán nem csak a sűrűn elhangzó, rendszerváltás-kori reklámszövegek miatt. Bár egy olyasfajta lúzer élete, aki még Mr. Beannel vagy Adrian Mole-lal is cserélne, vagy aki ennyire rabja lett egy szakításnak, bárkit megfoghat egy másfél-két órás együttérzésre.
Mint próza kifejezetten gyenge, csak „főhős” iránti, szánalommal vegyes együttérzés adatott rá 3 fölét.
Abba bele sem megyek, hogy ha ez valóban egy nemzedéki regény, akkor az egy nagyon rossz bizonyítvány a jelenkori társadalomról, melynek immár ők alkotják a gerincét (GDP-termelés, tehervállalás tekintetében)
[3,5]
*
Hááát… regénynek bajos córesz, zsidó gasztro-prózának meg kissé tréfli, és itt nem csak Nátán jóízű fitymájára gondolok (lásd az idézetet), vagy az unortodox, későn de annál alaposabban felfedezett zsidóságára – ez egy helyenként humoros, szégyentelenül és szörnyen gasztrosznob memoár-kollázs teljesen kelesztetlenül szerkesztetlenül feladva leadva. Miközben egy igazi könnyed nyári, többrétegű ulpiusos flódniregény: van benne mindenből egy kicsi, vidám zsidó kultúra és komor történelem (dió, héjdarabokkal), szabadosság (ragacsos szilvalekvár) és pletykák, humor, egománia (mák, a fogad közt).
[3,5]
*
A kezdeti epeömlésen túljutva (aktuálpol., dohogva tajtékzik néha) a kötet nagyobbik felében a jól ismert dünnyögő, jámbor öregúr mutat be nekünk csuda embereket és már kevésbé csuda sorsokat, pár jó könyvet és végül egy jelenetet a kórházi elfekvőből, saját élmények nyomán.
Vegyes, de nem annyira, mert pl. gasztronómia egy szál se, biztos elment az étvágya – néha meg is értem. Pedig az egyszemélyes, belső emigrációhoz nem elég muníció a napi 10-15 rozé kisfröccs…
[4]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)