"Ma tartják Budapesten a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját, ez alkalomból nemzetközi konferenciát rendeznek. (...) Az emléknapot az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulóján tartják. A totalitárius diktatúrák áldozatai európai emléknapját második alkalommal rendezik meg, az első megemlékezés helyszíne Varsó volt.
A 2008 júniusában Prágában tartott Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében Václav Havel volt cseh államfő kijelentette: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amelyek ezen a földrészen születtek. A konferencia résztvevői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává. 2008 szeptemberében magyar, észt, brit, német és lett képviselők hasonló értelmű nyilatkozattervezetet terjesztettek az Európai Parlament (EP) elé. Az EP 2009 áprilisában állásfoglalást szavazott meg a totalitárius rendszerekről, és ebben javasolták az emléknap megtartását." (via mandiner.hu)
"Döbbenten és mélységes szégyennel gondolok a Bug folyó által kettészelt Európára, ahol az egyik oldalon a szovjet rabok milliói imádkoztak azért, hogy Hitler hadserege kiszabadítsa őket, a másik oldalon pedig a német koncentrációs táborok még el nem égetett áldozatai vetették utolsó reményüket a Vörös Hadseregbe."
Gustaw Herling-Grudzinski: Más világ
[Inny świat, 1951 London] ford. Körtvélyessy Klára, utószó Pálfalvi Lajos
Nagyvilág, 2004[öt szétfőtt halfej]
Gulág-túlélőkalauz emlékezõknek
Bevezetésképpen pár tény, csak azoknak, akik még nem hallottak ezekről: 1935-ben Moszkva eladta Japánnak a Kelet-Kínai vasút területét, a SzU-ba ekkor visszatelepített oroszokat lágerbe zárták. 1939. szept. 1. után a Bug folyón át menekülnének a nácik elől a zsidók, ám a határfolyó szovjet oldalán is golyózápor fogadja őket. A folyó menti 2 kilométeres sávban végül a menekültek próbálják átvészelni a telet, virágzik is az embercsempészet. Végül a lengyel zsidókat is SzU-lágerekbe zárják. Ne kérdezd milyen jogcímen: milliónyi lengyel lett „hitlerellenes/ ill. németellenes fasisztának” (sic!) bélyegezve; Sztálin kerge: hol náciellenes, hol németbarát, hol megint náciellenes politikája és uralma alatt nem volt egyszerű (túl)élni. A náci Németországból menekülő német baloldaliakat szintúgy lágerbe zárják, de ők jártak jobban, mert a A Molotov-Ribbentrop paktum után sokukat kiadták a Gestaponak: "Döbbenten és mélységes szégyennel gondolok a Bug folyó által kettészelt Európára, ahol az egyik oldalon a szovjet rabok milliói imádkoztak azért, hogy Hitler hadserege kiszabadítsa őket, a másik oldalon pedig a német koncentrációs táborok még el nem égetett áldozatai vetették utolsó reményüket a Vörös Hadseregbe."
A jercovói lágerből hihetetlen emberi sorsokat ír meg H.-G., pl. az állandóan gennyedző, nem gyógyuló kézcsonkját folyton a tűzbe tartó férfi, aki elhatározta, hogy nem dolgozik „ezeknek”. Látunk három magyar apácát is, akiknek a bűne, az, hogy „nem szolgálják a Sátánt”; írónk szeme előtt végzik ki őket (többet nem tud, nem ír róluk).
A munkalágerek egyik legaljasabb eszköze az a lelki ráhatás volt, hogy a rabok, maradék emberi méltóságukat is igába fogva, utolsó erejükig dolgozzanak, pl. egy plusz halfejért a vacsorára adott löttyben. Ráadásul minden külső kényszer nélkül vettették meg a legalsó élelmezési csoportba sorolt munkaképteleneket, már ők is úgy tekintettek rájuk, mint akik előlük eszik el azt a kevés falatot; miközben bármikor ők is átkerülhettek a halálraítéltek ezrei közé.
Gustaw Herling-Grudziński, 1940, fot. NKWD
Gustaw Herling-Grudzinski, a fiatalon baloldaliként indult lengyel író 1939-ben szintén a Szovjetunióba menekül, innen Litvániába futna tovább, de elkapja az NKVD, öt évre ítélik 1940-ben, ami a tundrán a jószerencsére bízott halálos ítélettel ér fel. Azért menekülhetett meg, mert az 1941-es londoni, Sikorskij-Majszkij egyezmény értelmében amnesztiában részesül (emberfeletti, ahogy éhséglázadással kivívja ezt a jogát a lágerben; a SZU pedig saját nagylelkűségének állítja be azt, hogy az immár szövetséges lengyeleket szabadon engedi) Végül 1942-es szabadulása után nyugatra megy, pl. Párizsban Gombrowitz halála után folytatja annak rovatát a Kultúra c. lapban, később Londonban írta meg gulág-memoárját 1949-50-ben, majd müncheni, Szabad Európás kitérő után Itáliában telepszik le, B. Croce filozófus veje lesz.
(via)
A megrendítő mű első kiadása London, 1951, hazájában – szamizdatban – 1953, de még ebben az évtizedben világszerte megjelenik: német, arab, kínai, spanyol, japán stb. nyelveken is. Oroszul csak 1989-ben; és magyarul is csak 2004-ben adják ki! Franciául – Camus támogatása ellenére – jó ideig nem meri kiadni a Gallimard… (Ennek magyarázatáért fordulj pl. Raymond Aronhoz...)
Gustaw Herling-Grudzinski (1919-2000)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)