Agatha Christie: Órák
[The Clocks, 1963] ford. Vincze Ferenc
1. kiadás: Hunga-print, 1993; legutóbbi: ford. Molnár Katalin, Európa, 2010.
Lehetne bravúros kriminek nevezni, ahogy ahhoz hozzászokik minden Agatha-rajongó, a szokásos megtévesztő-elterelő hadműveleteivel, ám most bátorkodom ezeket hibáknak tekinteni.
Kérem, csak az olvasson tovább, akinek friss élményei vannak róla, aki viszont szeretné újraolvasni vagy még nem abszolválta, az csak saját felelősségre folytassa! (Aki netán a nemrég megismételt filmet látta, de nem olvasta, sürgősen vegye elő könyvben, mert a filmet még a szokásosnál is jobban átírták.)
Tehát, vigyázat, spoiler!
Szóval, egy bűnügyi és egy kémtörténeti szálból szőtte ugye Lady Agatha a regényt. És megspékelte megtévesztő fordulatokkal, ezeknek emblematikus eszközei az órák, melyek ötlete csak úgy a fejéből (na jó, egy krimiíró hagytékából) röppent ki egyik bűnösünknek, így igazán magyarázatra sem szorul. A Poirot által előadott (az olvasó számára ráadásul kissé homályos) detektívhistoriográfia gyönyörű betét a krimiben, de nem hatódhatunk meg tőle túlságosan, van egyfajta bája, de a helyzet iróniafaktora nem túl magas. Arról sem tudunk meg sokat, mi is tartott valójában ezekről a vélt (?) és valós elődökről A. C., csupán azt a történetet színesíti, amelyből megtudni, honnan merített ötleteket a titkárnő kölcsönző cég vezetője, a főbűnös néni, Mrs.M.
De inkább a már beharangozott hibákról:
-A vak tanárnőnek tkp. semmi köze az első számú cselekményszálhoz (a férfi hulla és az öröklés esete), mármint az összevérzett szőnyegén és azon kívül, hogy az anyja az egyik gépírólánynak (de ez sem köti őt ehhez a történethez, főleg a hullához nem), mégis ő az, aki különös figyelemmel tapizza végig a halott fülét, mint aki tudja, hogy ott egy alig látható, régi seb lapul, mely segíthet őt azonosítani. Ezt persze mi is utólag tudjuk meg. Ez nem simán félrevezető, de hibás elemnek érzem.
Ez csak összezavarja az olvasót (éppen azt, aki figyelmesen elraktároz minden adatot), a következő hiba azonban olyan súlyosan ostoba bűnelkövetőket feltételez, hogy az ilyeneknek maga a bravúros csalás is meghaladta volna a képességüket:
-A jogtalan örökség haszonélvezői, pontosabban Mrs. B (de talán a férje is) folyton emlegetik az asszony nővérét, aki szintén ott él valahol a környéken, mégsem ismeri őt senki, ráadásul csak ők az örökösök – ez több mint gyanús lehetett volna még a gyilkosság előtti években is a környezetnek. Nem állítom, hogy ez nekem feltűnt volna a regény közben, Poirot világosított fel erről engem is, de jobban belegondolva felborítja az egész történetet. Józan paraszti ésszel erről hallgattak volna B.-ék, csakis azért kotyogják el (azaz A. C.), hogy ezzel buktassa le őket a vénülő belga.
Tipikus példája ez A. C. írói technikájának, hogy megalkotja a két végpontot, majd mint egy pók, teleszövi a háló keretét, ám most mintha – pardonnez-moi, Lady Agatha – nem olvasta volna össze kellő figyelemmel a kész művet, immár nem a végétől az elejéig, hanem az elejétől a végéig.
Ha tévednék, vagy nagyon elnéztem volna valamit, természetesen megkövetem magam, és kárpótlásul megkapálom Monsieur H. Poirot dísztökkertjét.*
(*A regény számtalan bájos, humoros vonásáról nem ejtettem szót, de léteznek, pl. Poirot , bár alig szerepel, hangsúlyosan jelen van mindvégig, és azt is elkotyogja: vén fejjel már abbahagyta dísztökök termesztését – szóval csak vicceltem ám.)
(1890-1976)
Végül két link a könyvhöz:
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)