Kőrössi P. József: A magyar kártya - beszélgetés Markó Bélával
Kossuth, 2013.
író / politikus / Erdély / Románia / interjú
[4 és fél új lap kérés]
"2012 végén, majd ez év januárjában öt alkalommal ültünk mikrofon elé Markó Bélával. Olyan könyvet készültem írni, amelynek hősét mind a ketten szeretjük, mert akkor mások is megszerethetik. Olyan könyvek akartam írni, amelyből kiderül, milyen út vezetett oda, ahol most éppen van, mi kellett ahhoz, hogy az legyen, aki lett – olyan költő, akit nem képes elnyomni, meghamisítani a politikus, és olyan politikus, akit élni hagy a költő, és lemondatja, amikor – elég. Költő hallgat a politikusra, a politikus meghallgatja a költőt.
Nagyszülők, szülők – székely atyafiság. Család. Amerikás magyarok. Magyarság, erdélyiség, nacionalizmus és kirekesztés. Trianon, és nacionálkommunizmus. Autonómia: igen, nem, szeret, nem szeret."
(A fülszövegből)
Alapos, intelligens párbeszéd(/interjú-kötet az erdélyi költővel, a volt RMDSZ-elnökkel, felváltva szólal meg Markóból a poéta és a politikus, és az erdélyi magyar irodalmon és politikán túl beszél arról a szükségszerű „skizofréniáról” is, ami benne a két szerepet összeköti-elválasztja.
Lehetne csócsálgatni a hazai politikai árokásás tükrében, ezt ő maga is megteszi – rég láttam ennyit (nem éppen jogtalanul) ekézni Markó egyik legfőbb politikai ellenfelét, Tőkés Lászlót, de megkapja a magáét a hazai baloldal is, meg általában a román politika – legnagyobb elánnal persze a hazai jobbot osztják (mert Kőrössi P. is szerényen, de hathatósan közreműködik ebben, pl. alákérdezéssel.**) Nincs ezzel semmi baj, az itthon megszokotthoz képest üdítő intelligenciával teszik ezt, és egyébként is, rendkívül tanulságos, okos kötet ez, nem csak a politikusi emlékek felidézésekor (forrásértékű pl. az 1990-es marosvásárhelyi, tkp. polgárháborús hetek visszaemlékezése), sőt.
Mert még ennél is olvasmányosabbak voltak számomra a költő és az irodalmár (szerkesztő) Markó visszaemlékezései (mert a kérdésekre adott több oldalnyi válaszok tkp. ennek számíthatnak – nem is interjúkötet ez, inkább egy hosszú, baráti beszélgetés), mégpedig a romániai irodalompolitikáról, a kommunizmuskori erdélyi irodalmi életről. Erről a világról mi ideát alig tudunk valamit (tisztelet a kivételnek***), és természetesen a kisebbségi lét még tovább bonyolította a relációkat. Még több szerepre bomlottak a korabeli szereplők, pl. volt, aki annyira meghasadt és talán már maga sem tudta (legalábbis kívülről nem mindig látszott egyértelműen), a román vagy a magyar ügyet szolgálja-e valaki a hatalmi pozíciójából, hogy a korabeli telefonkönyvben is kétféleképpen szerepelt, magyar és román néven. (Hajdu Győző ill. Hajdu Victor esete – p136.)
Természetesen szóba kerül a hazai erdélyi irodalom-kultusz is, Wass és Nyírő esete, ezek kitárgyalása mellett maga is felállítja saját kánonát, mely köztes, arany középút lehetne, Tamási mellett Kós Károlyt ajánlja (újra – mert „csak” kikopott) a közfigyelembe: lásd a posztom címét. Meg persze szóba hoz – szinte a temetőből rángat ki – számos máris elfeledett, vagy alig ismert kortársat.****
Szóval olvasmányos, elég okos könyv, érdekelne még ez-az Markóval kapcsolatban, ugyan nem hiszem el minden szavát, mármint a politikusnak (az RMDSZ legnagyobb sikereként kétszer is azt nevezi meg, hogy – sz ő személyben – miniszterelnök-helyettesi pozíciót nyert el a párt, de hogy ezzel tkp. mit is értek el, holmi kései nyelvtörvényen túl, arra már nem pazarolja a szót, az már egyéni politikai hitvallás kérdése, elhiszi-e neki az olvasó, hogy igaz-e: az örökké kemény román tárgyalófelekkel szemben ők mindig elmentek a falig) – de költőként egészen megkedveltem – eddig nem ismertem közelebbről a verseit –, a legtöbb fejezet végén szerepel ugyanis egy témában odaillő versidézet, és meg merem kockáztatni, mind jó vers, és kiderül belőlük (ha valaki gyanakodott volna), nem politikai súlya tartotta bent eddig az erdélyi irodalomban, hanem az ezeken a kis számú verseken is erőteljesen átütő tehetsége. Szóval olvasni fogom a könyveit (a szonett műfaj egyik remek kortárs művelője), politikusként meg úgyis kell még egy emberöltő, hogy értékelni tudjuk.
Szóval sok-sok minden szóba kerül, a „képzelt Erdély” jelenség, onnan, hogy ők mennyire nem szeretik, ha mi egy mézes(kürtős)kalács skenzennek képzeljük el az ő hazájukat (destináció: Tündérkert), egészen addig, hogy Budapest ne verje már folyton az ő f***kal a csalánt.
*
* p59.
** Igazi wtf?-kategória Kőrössi P. kérdése: "-Mit szólsz azokhoz a párokhoz, akiket felsorolok: Istvány-Koppány, Kádár-Nagy, Gyurcsány-Orbán, Markó-Tőkés." -p161.
*** lásd pl. http://moly.hu/konyvek/boka-laszlo-egyszolamu-kanon
**** Számos „kisebb”, talán sokak számára kevéssé ismert erdélyi írót, költőt is felemlít (a már klasszikus „nagyok”: pl. Szilágyi Domokos mellett), akik megérdemelnék a figyelmet – őket sorolom most, a lista persze nem teljes:
Csiki László, Egyed Péter, Király László, Kenéz Ferenc, Magyari ?, Éltető József, Balla Zsófia, Sütő István, Adonyi Nagy Mária, Molnár Gusztáv, Mózes Attila, Salamon Anikó, Soltész József, Boér Géza, Cselényi László, Cselényi Béla, Ágoston Vilmos, Székely János, Kántor Lajos, stb.
p.s.
Méghogy skanzen Erdély? Nesztek egy kis színes fenegyereknyi innovácijó, a két erdélyi repper, a kapornyási csövesek klippjeit érdemes ám végignézni – ahogy a pálinkásüvegnek sem hagyunk az alján, mert az illötlensíg! https://www.youtube.com/watch?v=Pyc4XZgQEfU&list=RD02qUZppD_Zd0s (https://www.youtube.com/watch?v=FJwvt6-0OJo&list=RD02qUZppD_Zd0s és a többi!) (Beágyazhatatlanok.)
A 2012-es budapesti könyvfesztiválon, balra és középen:
Markó Béla (1951-) és Kőrössi P. József (1953-)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)