Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet - Osiris, 2013.
magyar történelem / széljobb / Horthy-korszak / 2. világháború / antiszemitizmus
[5 kaszakő]
"Szégyeld magad!
Már megint zsidónál vásároltál!"
[Szálasi [Ferenc], Széchenyi [Lajos]
egy Magyar Nemzeti Szocialista Párt röplap, plakát szövege, 1938-ból]
"Ma még hívunk! Holnap még várunk! Holnapután hiába jelentkezel!"
[Magyar Nemzeti Szocialista Párt röplapja, 1935, részlet]
"Ősföld népe!"
[A Nemzeti Akarat Pártja programfüzetének első sora, 1935]Hát nem kész Gyűrűk ura?
Huhh. Alapos. Kiszívja az agyadat, mint egy Alien. Csak ez jólesik.
Nem csak azért fárasztó, mert végtelenül alapos – a lábjegyzeteiben dagonyázni lehet, fincsíííí! –, de ugye a téma is elég izgi. Ennyi szar – és szarságukban szívós, alapos – gazemberről ritkán olvasunk egyszerre ennyi mindent, talán csak ha felütünk egy SS-almanachot…
Szóval fiatal szaktörténészünk immár 3. kötetéről mit is mesélhetnék? Pazar és agyzsibbasztó, agypallérozó, de súlyzózhatsz is vele. Rangját már a kiadói is megelőlegezték ill. biztosítják: az MTA TTI és az Osiris, no meg persze Paksa eddigi munkái is magukért beszélnek.
"Kiadásért felel: Szálasi Ferenc, Bp. Hollán u. 10."
[Nemzeti Akarat Pártja röplapjából, 1937]ismerős cím?
S hogy ennyire fiatal még, talán csak ezért oly higgadt, távolságtartó, tárgyilagos, szövege teljesen mentes az írói jegyektől, nincs egyetlen sajátos ízű mondata, sem egyéni stílusa – mindez történeti munkákban persze jó pont, de pl. Ablonczy Balázs Erdély-könyve nem csak (szintén) szuper szakszerű, de – mert kissé nagyobb neki (már a személyi bibliográfiája…), többet, pár személyesebb bekezdést is megengedhetett magának. De ez most csak úgy eszembe jutott, mert lefárasztott az egyvégtébeni olvasás (mégis, kevés volt, ez tkp. egy kézikönyv jellegű cucc, ezt nem elolvasni kell, hanem tanulmányozgatni, és a bőséges lábjegyzetek forrásvidékéről szerteszét kalandozni, majd visszatérni és újra elindulni.)
(via)
A kötet első nagy fejezetében a hazai széljobb – ismét több, de jó értelmében – kimerítő historiográfiáját adja, majd a harmincas évek és a II. világháború (persze csak hazai) politikatörténete jön, sőt politikai szociológiája (a parlamenti patkó ill. a széljobb pártcsoportosulások legkülönfélébb szempontú statisztikai elemzése, pl. hogy a képviseleti rendszerben mennyire fedik le a társadalmi rétegeket ill. a patkóban milyen az aránya, összetétele a széljobbnak: koruk, iskolázottságuk, előéletük stb. stb.)
Hát nem könnyű úgy olvasni, mint egy regényt, de érdemes. A történeti, kronologikus jelleg tkp. csak szűk váza az egész politikai elit-vizsgálatnak, az olvasót szerencsére fel-felfrissítik az korabeli pártplakát és karikatúra-illusztrációk, ezek fotómásolatai. (A poszt illusztrációt a netről lopkodtam.)
(via)
Mint egyfajta szintézis, persze konklúzióit is leírja, ezekből a leginkább hangsúlyos, legalábbis ezt vagy háromszor is említi a kötet során, hogy míg a (megszállás előtti) Horthy-elit (mármint a pol. elit) eredendően az ellenforradalmi erők tisztikarából származott, addig a későbbi széljobb (ilyen-olyan pártbeli, most mindegy) pol. elitje ugyenezen kor bakája volt, vagy civil. Szóval elitváltás volt,
"A 9323-as szám [Szálasi szegedi rabszáma] használata is azért terjedhetett el, mert Szálasi nevének pozitív említése bűnelkövető magasztalásának számított, amit ugyancsak büntettek."
nyilas plakát
Laikus olvasó azt hiheti egyébként, a könyvnek Szálasi Ferenc és bandája a főszereplője – de nem. Csak mellék. Vagy másképp: leendő (mármint a harmincas évekből nézve leendő) kormányának tagjain kívül még számos főszereplője van ennek a történetnek. Épp azt mutatja meg, hogy Szálasiék mennyire a széljobb csoportok hatalomra kerülésének farvizén evickéltek sokáig, persze a tragédiasorozat legvégén csúcsra jutottak, de akkor sem magukban, hanem egyfajta széljobb gyűjtőpárti alakzatban. No meg persze kesztyűbábként Veesenmayerék kezén.
"[A nemzetszocialisták] hovatovább Jézusnak a templomi kufárokkal szembeni haragját a „zsidó bankokrácia” elleni fellépés előképeként értelmezték, Júdásban pedig a nemzetáruló kommunisták elődjét fedezték föl. …A mozgalommal szembeni fellépést pedig egyenesen a keresztényüldözésekkel állították párba."
Szálasiékat és az összes széljobb formációt a közvélekedés talán még mindig egy homogén, egyívású fasiszta bandának tartja, nos ezen is finomíthat ez a könyv. Mert igaz ugyan, hogy körükbe a belépő volt a vad, meg nem alkuvó antiszemitizmus, de ez még Szálasiék körében sem jelentett egyértelműen népirtást, még a Szálasi-kormánynak is inkább „csak” élő munkaerőt jelentett, ami alkupozíciót biztosíthatott még számukra a németek felé.
Szálasiék apparátusa, persze már magára hagyva a fővárost, de még a gettóba zárásukkal is óvni igyekezett őket, védeni próbálta a zsidók életét, persze nem holmi humanitárius okokból, de a rabszolgamunka még a háború legvégén is sokat ért a Harmadik Birodalomnak (A lábon nyugatra szállított, vagy legalábbis leindított transzportok meg inkább a kormány nincstelenségét és ostobaságát bizonyítja – na meg a keretlegények szadizmusát.) Ami aztán a budapestiekkel történt, a tömeggyilkosságok, a Dunába lövések, az embervadászatok a nyílt utcán, miközben a várost már a szovjet tüzérség lőtte, az éppen azért történhetett meg, mert gyenge volt a nyugatra iszkoló kormány hatalma a magára – és a szadista csőcselékre – hagyott Budapesten. Szóval nem mentegeti, de némiképpen ez a kötet is oszlatni igyekszik a ködöt a háborús bűnöseink körül.
Mert a mieink ők is. Közülünk valók. Ungváry Krisztián járt – mások mellett – utána annak tanulmányaiban (vagy pl. az apja helyett tollat ragadó György Péter egy poszt memoárban), hogy miként, miért bújt ki az állat az emberekből. Egy szóval: irigységből. Bírvágyból. A széljobb mindig is, már a kezdetektől a zsidók tulajdonára spekulált, illetve: a szegényebb emberek mohóságára. Nem az életüket akarták: számos programjuk hirdette: mielőtt a zsidók kikergetik az országból (ennél tovább nem ment egy program sem), elszedik mindenüket és szétosztják.
Kissé bonyolultabb történet, de hasonlóba bukott bele Imrédy Béla is: ő államosítani akarta az elkobzott zsidóvagyont, de az SS – mint mindenütt Európában –, a maga sápját követelte a zsákmányból. Imrédy egy derék hülye volt, egy elvhű balek, és nem akart osztozkodni, erre a németek kirobbantották az ő – Imrédy széljobb ellenfelei (mindig folyton fúrták egymást, erről is szépen, hosszan mesél a könyv) által persze már korábban is megszellőztetett – zsidó származásának botrányát, és neki csak ezért kellett felállni a bársonyszékből, semmi másért. Nem azért, mert le bukott, hogy megrabolni készül a nemzetből kiebrudalt polgártársait.
Na ilyesmikkel van tele a könyv., ha jól odafigyelünk. Meg pl. hogy mit sertepertélt József Attila is a környékükön. Vagy inkább egy mozgalmár a költő körül - bár ez egy az egyben átvétel Németh Andortól..
Ne de mára tényleg elég ennyi.
"Elgondolkodtató, hogy a hungarista mozgalom főideológusainak (Málnási Ödönnek, Péntek Istvánnak és Kassai Ferencnek) – ellentétben a párttagok és vezetők döntő többségével – baloldali, sőt szélsőbaloldali előéletük is volt."
Érdekes lesz összevetni Paksa másik, idei könyvével mely erősen súrolja ennek témáját, megkockáztatom, ennek rövidített, kevéssé szakszerű, mármint kevéssé szakmai narratívájú szövegvariánsa, főszereplővé emelve benne Szálasiékat – majd erről is mesélek, ez biztos, mert recipéldányt nyúltam belőle a K.blogtól.
![olvastam még [201801]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/1ebdc6931b84b14c6b1fa811e379f754_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)