Vigilia, 2013
[előszó: Krasznahorkai László]
irodalomtörténész / Magyarország / interjú
[5 százlábú lábjegyzet]
"a jezsuita eposzról latinul tartottam előadást ...
Az egész magyar művelődéstörténetet nem lehet megérteni, hogyha a neolatin filológiát nem műveljük."
"Ha az ember gondosan végigolvassa a klasszikusat, az élet különféle viszontagságait is viszonylag rezzenéstelenül veszi tudomásul."
Szörényi papa (nem kéne így írnom, mert néha betéved ide, és üzen egy kedélyeset a titkárnőjén keresztül, mert ő nem használ ám ilyen netes izéket a személyes kapcsolattartásban), szóval a prof. úr örök kedvencem, így szinte faltam a frissen kiadott életútinterjúját.
Egykori tanítványának alig volt dolga: elég tőle a pontos időt megkérdezni, azt az egyet talán nem tudja, de felhívja a figyelmed a legközelebbi napórára egy ház homlokzatán, melyet eddig észre sem vettél, majd ugrik néhányat az asszociációs terekben, és hátizsáknyi könyvre való mesével és tanulsággal szolgál, mielőtt te egyáltalán még kifújhatnád a levegőt. (Az előszóban Krasznahorkai is effélét említ, a hátizsákos filoszt, aki Csokonait meg Vörösmartyt kínálgatja, de nem kell senkinek, ő pedig szomorkásan, egy rossz szó nélkül, ám rendületlenül járja tovább a világot és fel-felkínálja, hogy mesél egy kicsit, jó esetben arról, mi mindennek volt a tanúja nagykövet korában, "rosszabb esetben" a neolatin eposzok mába átgyökerező hatásáról.) Vagy morog valamit a bolognai rendszerről és a diszlexiásoknak titulált tulajdonképpeni analfabétákról az egyetem padjaiban...
A hazai filológia, a neolatin illetve a régi és modern magyar irodalmak tudósa, meg általában, a Bölcsészettudomány és Egészséges kedély összevont tanszékek vezetője természetesen hozza a régi jó anekdotázós formáját, egy-egy válaszában egész lexikonszócikkeket és annyi sztorit zsákolva be, ami másoknak egy egész estés tábortűz mellé is sok.
"Először 1971-ben szerepeltem a televízióban, egy tízpercesnek szánt (és előzőleg gondosan cenzúrázott) szövegem hangzott volna el Bessenyei György Ágis tragédiájának filmes változata előtt, élő egyenes adásban, csakhogy előtte futballmeccset közvetíttek, amely elhúzódott, így nekem mindössze annyi időm maradt, hogy bemondjam: -Kedves nézőink, kérem higgyék el, Bessenyei nagy író volt."
"Non numero horas nisi serenas"
(innen)
Ab ovo usque ad mala, vagyis a tojáshéjtól kezdi élettörténetét, igen terebélyes családfát skiccel fel egyetlen lélegzettel (benne van a teljes huszadik századi Kárpát-medencei történelmünk), és bizony igen hamar eljutunk a mai oktatáspolitika derítőmedencéjébe behajintott "viszály almájáig", ha szabad így fogalmaznom.
"...Egyszer aztán Maróth Miklós, miközben éppen a menzán álltunk sorba, ... azt mondta, >te úgyis őrült vagy, legyél csak perzsa szakos. Menj Bodrogligetihez, most szervezi a perzsa szakot.< (...) Ősztől aztán négyszakos lettem."
(p37-38.)
"Bodrogligeti tanár úr őrmesteri módszereinek köszönhetően fél év végére tízből hárman maradtunk... Viszont a félév végén már egy rémregényt olvastunk perzsául, magyarul is megvan azóta, Szadek Hadeját Vak bagoly című kisregényét, amely, mint tudjuk, Hajnóczy Péternek volt egyik kedvenc olvasmánya."
(p40.)
Bölcsésztanszékek stand up komédiása is lehetne ez a csokornyakkendős tudós úr (ezt képet már elsütöttem róla, de hát a repeta az élet aqua vitae-ja, mint tudjuk), aki szerintem csak ufó lehet, bármelyik előadásával kaphatna egy szerepet a Men in Black filmekben, mert ennyi adat, infó és főleg: összefüggés emberi agyba nem férhet, csak valami sokterás merevlemezre. Márpedig Szörényi nem egy merev figura, nála "civilebb" nagykövetet, lábjegyzeteiben is szurkapiszkálódni képes tudóst, fesztelenebb szerkesztőt keveset hordott még hátán a föld. Hacsak nem a reneszánsz idején, amikor a bölcsészeket még nem savanyú szobatudósnak képzelték, hanem irigylésre méltó életművészeknek, igaz, akkoriban jobban is fizették őket.
Bizonyára Szörényi is sajnálja, hogy nem lett síugró, felfedező vagy (immár a valóságosabb lehetőségeket számolva) zongorista, földrajztudós, netán orvos, de az biztos, hogy kevés embert kárpótolt nála jobban az a hivatás, amely végül az ő sorsává lett: a könyvbúvárkodás. És ő igazi mélytengeri könyvbúvár, nem csutorával a szájában evickél a habok felszínén, hanem a tengerfenék iszapjának kincsvadásza.
Kulin Ferenccel - a régi izgős Mozgós időszak is megelevenedik a kötetben
Csupán egynéhány parmezánforgács a Συμπόσιον-ról:
Kiderül, nem csak egyik kedvencével, Vörösmartyékkal áll a rokonságban, de az Aranysárkányban a megvert Novákot vigasztaló rendőrorvos (szabadkai rendőrfőnök) az ő nagyapja;
A kisfiú Szörényinek egyszer maga Rákosi pajtás küldött narancsot (Székely Mihályék egy operabálon mesélték Rákosinak, milyen beteg a szomszédjukban egy kisfiú);
Gyerekkori barátja, ha nem is Sztálin kisujját hurcolta magával, mint Andorai Péter a Csinibabában, csak a fülcimpáját a nyakában;
Gyerekkorában a kosztosuk volt Tamási Áron, feleségével együtt heti egyszer vendégül látták az éppen állástalan írót és nejét Szörényi szülei, s az író őt ölbe véve sokszor mesélt neki;
A párt kirúgatja a szegedi egyetemről, de főnöke visszacsempészi: látványosan leszereltetik a névtábláját, de papíron takarítói státuszba bújtatva tovább tanította Berzsenyit meg a perzsa nyelvet...
Aczél et. arról panaszkodott Kulinnak, elszólásával egyben elárulva a lehallgatások tényét, hogy mikor megérkezik Szörényi, onnantól csak irtózatos röhögések hallatszanak ki a szerkesztőségből...
Ízelítő a külföldi irodalmi delfinológiából: pl. Dino Buzzatinál Hruscsov lett kihúzva, aki éppen a pokolban időzik Danténál - vagy egy naprakészebb cikiség: a friss Nobel-díjas Grassnak még mindig a meghúzott szövegű Bádogdobját adtuk ki idehaza, stb. (p71.)
Mikor Jeszenszkyék, Katona Tamásék megkérik 1991-ben, ugyan legyen már olaszországi nagykövet, sokáig húzódozik, másokat ajánl maga helyett, meg aztán diplomáciai tapasztalata sincsen, csak egy röpke kirándulás e szakterületen: még diákként vett részt egy fogadáson, de az is csak annyiból állt, hogy minden perzsa szakost kivezényeltek a perzsa követségre, ahol a később kivégzett Hoveida miniszterelnök együtt rúgott be Fock Jenővel.
Magyar átok: a szófogadás. Kafkát ma éppúgy nem ismernénk, mint Arany tragédiáit, csakhogy míg Max Brod nem égette el barátja kérése ellenére a hagyatékot, addig Arany sógora, Ercsey Sándor minden rábízott papirost gondosan behányt a tűzbe...
* * *
Számos könyv szóba kerül, ezeket szemezgettem tovább az ajánlásai közül (vö. szemelt rizling bibliográfia):
-Vörös László (1934-2005).. Szigorúan ellenőrzött mondatok : a főszerkesztői értekezletek történetéből, 1975-1986
Tiszatáj Alapítvány, 2004.
-Németh György (1963-).. A Mozgó világ története, 1971-1983
[Helle Mária fényképeivel]
Palatinus, 2002
-Ne sajnálja a száját kinyitni : Társadalmi szokások a nyelvkönyvek tükrében
[sajtó alá rendezte és a szöveget gondozta Szabó G. Zoltán]
Magvető, 1978
-Mi tilt jobbakká válnotok? : Vörösmarty és kora
[összeáll.] Lukácsy Sándor
Balassi, 2003
-Az ezredév
[a szemelvényeket és a képanyagot válogatta, az összekötő szöveget írta és a jegyzeteket készítette Tarr László
Magvető, . 1979
-Lábass Endre (1957-).. Vándorparadicsom : a letagadott Budapest
Osiris, 2004.
-Boros Géza (1960-).. Szoborpark
Városháza, 2002.
Szörényi László (1945-)
Már kipipálva tőle a pável blogon:
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)