Dániel András (1966-): Egy kupac kufli
Pagony, 2013.
Gyönyörű lapozgató kicsiknek – és nagyoknak egyaránt… Mert...
Létezhet ám egy párhuzamos, felnőtt, hátborzongató olvasata is ennek a mesének, mert csurig van dekódokkal, kódokkal pardon, csak túlkódoltam magam: egy menekült család, valahonnan Bumfordiából talán, fizimiskájuk nyomán erre tippelnék, onnan is mint piréz kisebbség, s talán nem is család, csak egy összeverődött banda, mint McCarthy Az út-jában a kannibálok… Lehet egyébként hogy ők is azok, csak időközben ráuntak a kuflihúsra, mert már nem rágják egymás fülét sem, és rajtuk kívül nincs is több kufli a világon! Éheznek is derekasan, a zsákban lopott krumplijuk már elfogyott, egyikük el is indul előőrsként gombászni, de jól bevarázsgombázik és flessel egy akkorát, hogy még a képeskönyvből is majd kiesik! Egyébként meg mintha atomháború után lennénk, ebben is rokon Cormac bácsival, a rétet, ahol új hont foglal a banda, mindenféle degenerált, génkorcsosult bizbasz lakja, mint pl. a vadradír és a vadmarcipán – mintha egy csernobili kioszkban tekintenénk szét, csak itt már az egész világ így néz ki (szereplőink szűkös perspektívájában: A Domboldal – talán majd ez lesz a belőle készülő horror anime címe is.) Valaha a Grimm testvérek írtak össze ennyi rettenetet, szoktatva a lurkókat a való világra. Más szóval, ez egy leendő klasszikus mesekönyv.
Szóval csak óvatosan adjuk a picik kezébe!
[4 és fél hunyorgó csillag-csipa]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)