Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak[Taneční hodiny pro starší a pokročilé, 1964]
vál. és ford. Hosszú Ferenc (1923-1980), ill. Szabó Árpád
Európa, 1969.
Európa zsebkönyvek 78.
cseh / kisregény / Hrabal100
"...a kenyérre, vajra meg a sörre nézvést azonban a haladás kész dögvész, mert az ilyesmikre, kérném, istentelenül lassú technikával kell menni,"
Kalimpálva, harsogva egy öregúr mesél, lélegzetet alighanem csak a szőrös fülein át vesz – tán maga az Öregisten ő, hiába mesél cipész- és malátafőző múltjáról, meg a Monarchia bordélyairól és a régi idők söreiről, mind ismerjük őt, Pepin bácsi képében is ő ereszkedett le hozzánk egy másik alkalommal a magasból, akár egy sörgyári kéményéről, hogy a sok szerencsétlenség közepette még egyszer megmutassa, elmesélje, hogy az élet igenis szép lehet, csak meg kell élni… és túl kell élni…
De kikhez is beszél ez az öregúr? Az első mondat mindjárt eligazít: "Ahogy magához járogatok, kisasszony, ugyanúgy a legszívesebben a gyönyörű kisasszonyok után járogattam a templomhoz..." Később: "mint önök, hölgyeim", vagy: "így van ez már, hölgyeim". Vagyis, talán, az öreg cipészműhelyében vagyunk, és míg löki a hantát, sorra fogdossa a törékeny bokákat és számolgatja a lábujjacskákat... ("...persze maguknak még csinálok cipőcskéket...")
Ha színpadra állítanám, így képzelném el a jelenetet, legföljebb annyi változtatással, hogy egyszer-egyszer kikíséri őket a hátsó kerten át, ahol elidőznek még a gyümölcsfák árnyékban a ki-bedőlő léckerítés két oldalán (azonnal a szavamba is vág:
"...mint az európai reneszánsz tisztelője csak pislogtam, mint egy krokodil, fél szemmel a parókia kertjébe, az esperes úrra, fél szemmel pedig azokra az egymáson átvetett lábakra, és a kisasszonyok szüntelenül himbálták a bokácskájukat, nekem meg hangyák futkostak a hátamon, mert, kérem, hány emberrel fordul az elő, hogy ennyi gyönyörű nővel lehessen együtt? legfeljebb a császárnak meg a szultánnak jut ki ez, no...")
Egy hatalmas, gyönyörűséges végtelenített monológ ez, egyfelől egy kisember zagyva beszéde, mögötte azonban végtelen élettapasztalat, jámborság és irónia, egy kis ez, nagyobb marokkal amaz, summa summárum: talán bölcsesség rejlik. Mesélőnk egyfajta Pepin bácsi, Hrabal nagybátyja, legalábbis az ő leendő karaktere szólal meg benne - a Sörgyári capriccio tíz év múlva, 1974-ben jelenik meg: "aztán amikor elmentem tizennégy napos látogatóba a bátyámhoz, és ott maradtam harminc évig, hát adtak nekem egy puskát, hogy őrizzem a gépszíjakat a sörfőzde mögött..."
A kisregényt "felmondó" derűs, borvirágos komlóvirág orrú, csintalan vén tata is egy veterán, obsitos katona a Monarchia idejéből, mint Pepin - de egy elszólásából kiderül, a mesélés idejében már a másodikon is túl vagyunk, - aki végzett mindenféle munkát fiatalon volt malátafőző és cipész - és még öregen is az maradt, talán csak azért, hogy szabadon fogdoshassa még a kisasszonykák lábacskáit. Hogy legalább emlékeiben "ápolhassa az európai reneszánszot" - van-e ennél szebb eufémizmus az irodalomtörténetben a dugásra?
Kissé a monarchiában ragadt az öregúr, ez világszemléletének origója, amikor még nyilvánosak voltak a bordélyok, mindenki a nagymellű nőket hajkurászta, és áradt a sör, akár az Elba...
A Táncórák Hrabal első második magyarul megjelent kötete. Robbanás lehetett anno, de szerintem ugyanakkorát szól ma is.
(1914. március 28., Brno - 1997. február 3., Prága)Ne de duruzsoljon inkább Bohumil bácsi (a kiemelések - a könnyebb eligazodás érdekében - tőlem)
"...a napocska sütött, és a kisasszonyok ott heverésztek a pokrócokon fürdőruhásan, mint valami napimádó egyesület tagjai, hatan voltak, és a hátukon feküdtek, karjukkal a feltupírozott fejecskéjük alatt, és direkt a felhőkbe néztek, hogy testecskéjüket a férfiszemek szabad prédájára adják, s én, mivel olyan érzékeny lelkületű voltam, akár Mozart, és mint az európai reneszánsz tisztelője, csak pislogtam, mint egy krokodil, fél szemmel a parókia kertjébe, az esperes úrra, fél szemmel pedig azokra az egymáson átvetett lábakra, és a kisasszonyok szüntelenül himbálták a bokácskájukat, nekem meg hangyák futkostak a hátamon, mert, kérem, hány emberrel fordul az elő, hogy ennyi gyönyörű nővel lehessen együtt? legfeljebb a császárnak meg a szultánnak jut ki ez..."
"...nem tudtuk megbecsülni a monarchiát, nem tudtuk megbecsülni a kuplerájokat, a legények mifelénk csuda nervózusak voltak a túláradó erőtől, Gruléšek a feleségét a kocsilánccal verte, azzal, amivel a fát vontatták az erdőről, Kir ügyvéd viszont, aki a bérházunk eladását közvetítette, és aki a bíróság mellett építtetett magának villát szökőkúttal, pálmákkal meg egy márványoszloppal, tetejében a meztelen Évával, akinek a lába alatt volt az egész világ, körülötte pedig egy egész rózsakert, nohát ez a Kir ügyvéd főbe lőtte magát, mert az asszonykája előnyben részesített vele szemben egy szegény diákot, mint valami operettben, minden gazdag asszonyka csupa romantika, nekem például olyan ajánlatokat tettek, hogy keléseket kaptam tőlük, persze maguknak még csinálok cipőcskéket..."
"...egyszer meg őrségen álltam, huszonegy éves voltam, tele energiával, egy hétig világíthatták volna vele Prágát, még ma is ezer ördög van bennem, ha felmerül előttem a házastársi boldogságnak az a biztosítéka, az a jól megtermett asszonyi test..."
"...és a kecskegidák nyalták a kezemet, és én bőgtem, mert hát én és a mészárosság, én, az európai reneszánsz tisztelője, ott is hagytam hát a cipészkedést, az embernek attól állandóan össze van nyomva a gyomra, csoda, hogy el nem vágtam a dikiccsel a kezemet, inkább kitanultam a malátafőzést, és elindultam vándorútra Magyarországra, ah, Sopron, hogy ott milyen gyönyörű sörgyár van, piros épület, fehér fugákkal, zöld ablakok, mint Tirolban, és minden-minden csempével van burkolva, és minden ablaknál vaslétra, hogy tűz esetén a tűzoltók szabadon mászkálhassanak föl és alá, mint a majmok Drezdában, Budapesten, hogy az milyen szép, az egyik utca fehér, piros ablakokkal, a másik viszont tiszta zöld, és sárgák az ablakok, vannak kék utcák is, meg arany színre és pettyesre festettek is, még a háború alatt is olyan fehér kenyér volt ott, mint a bukta, Horthy, az az admirális, főbe lövette azokat a matrózokat, akiknek Matoušek volt a vezetőjük, bekötötték szegényeknek a szemüket, mert az lázadás volt avagy rebellió, no de a serfőzéshez, kisasszonykáim, jó száraz árpa kell, és hogy ki ne csírázzon, meg kell tisztítani és előbb beáztatni a kádakban langyos vízbe, aztán lekerül a csűrökbe, ott szépen kipereg, akkor falapátokkal átlapátolják, aztán a malátapörkölőn szárítják, és a tűz lángja szépen futkározik alatta, no onnan aztán belekerül a dobokba, ott különválik az a bizonyos csíra meg a maláta, azzal a csírával kitűnően lehet hizlalni az ökröket, maláta többféle van, a müncheni barna sörhöz, a pilzeni pedig a világoshoz, no akkor aztán a sörfőzőházban órákig főzik a malátát, háromszori cefréig, hogy minél nagyobb legyen a cukortartalma, és komlót adnak hozzá, hogy a sör megkapja azt a keserűséget, aztán kieresztik a hűtőkádakba, onnan meg az erjesztőkamrák kádjaiba, sörélesztőt tesznek hozzá, a normál sört egy hónapig erjesztik, az ászoksört háromig, ez aztán az emlékezet, igaz? kevés embernek van ilyen a világon, az ászoksör tetején kis körökben ül az élesztő, amit aztán, amikor a sört hordókba vagy üvegekbe töltik, bádogedényekkel leszednek, és mindegyik hordóba öntenek belőle egy keveset, akkor aztán megkapja a sör azt a fényét, csillogását, azt a gránátszínt, a müncheni sörök olykor egy fél évig is pihennek, és amikor csapra verik őket, még az elnök is elmegy azt megnézni és megkóstolni, egy Husáková nevű varrónő, amikor kioktattam őt a nemi élet egészségtanából, és a művészetek kapcsán azt magyaráztam neki, hogy a legfontosabb a hézagok kitöltése, vagyis hogy valami olyat kell mindig csinálni, ami más minden eddiginél, hát ez a varrónő rögvest azt akarta tőlem, hogy menjünk az erdőcskébe kitölteni a hézagot, én azonban azt mondtam neki, hogy azt mindenki tudja, de valami olyat csinálni, ami még nem volt, az az igazi, csakhogy a nők mindig csak a jelenben élnek, egy vendéglői mulatság közben a kocsmáros panaszkodott nekem, hogy a vendégek letörlik a sörtálcákról a rovásait, és éppen ott volt velem egy szépség, aki erre rögtön kijelentette: nekem is van egy rovásom, de azt olyan egykönnyen nem törli el senki, no szóval az ászoksör fél évig áll, az édes pardubicei porter tizennyolc fokos, éppen úgy, mint a mai nuslei Senátor, a brnói Drak viszont tizennégy fokos, akárcsak a braniki Speciál vagy a budějovicei Kristály, ah, kisasszonykáim, azok az elbűvölő gránátszínek, azok a pilzeni keserű sörök, a kardinálisok meg az édeskés sörök az Uflekuban és a Tomášnál, de hiszen éppen az a méreg, hogy a haladás arra jó, hogy az emberek valóban emberek legyenek, a kenyérre, vajra meg a sörre nézvést azonban a haladás kész dögvész, mert az ilyesmikre, kérném, istentelenül lassú technikával kell menni, a régi sörfőzdékben rézedényekben főzték a sört, a katlan alatt tuskóval fűtöttek, és a lángok azon a rézen át karamellizálták a sört, micsoda emlékezet, micsoda öröm az ilyesmi, vagy a kenyeret is olyan rozsból sütötték, amelyik késő novemberig a csűrökben állt, hogy ami a kalászban volt, az még mind átáradhasson a szembe, és csak akkor csépelték ki, no volt is abból aztán olyan kenyér, hogy egy kilométerre érződött, amikor sütötték az Istennek azt az ajándékát, minél öregebb valami, annál jobb, a császár is azért jár szívesebben landauerrel, mint autóval, és azért itta szívesebben a bort, meg is halt az árnyékszéken, no de ő aztán tudta ápolni az európai reneszánszot azzal a Schratt Katalinnal..."
"...anyám a káposztataposáshoz mindig fehér harisnyát húzott..."
"...nagy mestere volt a jó betakarításnak a Mýtný is, aki káplár volt az ulánusoknál, az álla akkora, mint Illés prófétának, hatalmas szakállát nyáron a sliccébe dugta, télen pedig sálként viselte, egy igazi gürcmajszter, aki egyhuzamban bírta az erdei munkát, aztán csak imádkozott egyet, és már a mezőn hajkurászta dologra a mámikat, és rohangált a tehenekkel, és jó példával meg ostorral buzdította a mámikat, az ilyenekben még ma is öröme telne az elnök úrnak, ha mondjuk vagy kétszázezer volna belőlük, a gazdasága mellett még kocsmája is volt, a felesége azonban, ahelyett hogy a vendégeknek töltögetett volna, saját magának töltögetett, így aztán a férfi, minthogy katolikusnak nevelték, addig verte, verte, míg agyon nem verte, pontosan az ószövetség szerint..."
"...a monarchia idejében azonban az emberek olyan rettenetesen elmaradottak voltak, hogy egy bugris például kapált a mezőn, és a kapával lesuhintotta a nagyujját, mert azt hitte, hogy egy csimasz, Látal tanító a táblához ütögette és verdeste a nebulók fejét, mert nem tudták a geometriai idomokat, Zbořil tisztelendő viszont a torkuknál ragadta meg őket, és úgy rázta, mint a nyulakat, amiért nem tudták felfogni, hogy a kegyelem az Isten lényege és természetfölötti ajándék, már csak azért is kellett a papunknak egyvégtében imádkoznia, nehogy úrrá legyen rajta teljesen a gonosz, mert az, kérem, olyan volt, hogy hirtelenében otthagyta a kelyhet, felpofozta a ministránsokat, és csak azután folytatta a misét, no de hát ez volt, kérem, az osztrák fegyelem és diszciplína, amelyik annyira szerette a parádékat és a színeket..."
"...úgy el volt ázva, hogy alig állt a lábán, hát az anyám fogta a kötelet, és elverte vele, hja, aki a piára adja a fejét, annak legyen tartalék esze is, mert a gyagyulás hamar kikezdi..."
"...azért tanácsolja Batista A nemi élet egészségtana című könyvében a férfiaknak, hogy ne adja magát oda túlságosan a szenvedélynek, legfeljebb háromszor egy délután, és ha katolikus, akkor négyszer, nehogy később bűnös gondolatai legyenek, mert akkor már rossz tapasztalatokat szerezhetne, az ember vérét támadja meg az, és erre különösképpen hajlamosak a szultánok, akik később bele is rokkannak ebbe, e téren megesett már, hogy sem a pápának, sem a királynak nem volt szerencséje, és akkor azután már késő a bánat, a birodalom felborul, kérem, egy szép leány miatt, mert a tanulság már, eső után köpönyeg, anyukám mondogatta ezt nekem, anyukám óvott ettől, mert tudják, a nőkkel érzéssel kell bánni, vagyis hát hazudni kell nekik, mert mi az esküvő, mi az a sok tréfa, hajcihő, könnyű azt ott csinálni, no de egy egész életen át? egy mészáros azt mondta, a házasság olyan, mintha egész életünkben tehénbőröket cipelnénk gyenge jégen, vannak esetek, hogy a feleség azt mondja a férjnek, apus, neked jól illene egy szép kapavágás a fejedbe, a férj pedig a lelkére beszél a feleségének, anyus, te kanca, korhelykedsz nekem, no hát én kampóval tépem meg a szádat, bizony, hölgyeim, megrendülnek az ideálok, még egy Goethe sem volt képes rá, még kevésbé Mozart, mert bár szép dolog az, ha ketten meglátják egymást és már fogják is egymás kezét, és aztán már mindent, amit csak fogni lehet, az ilyesmi kivált a felöltözött népeket izgatja fel, a mezítelenül járó népek nem olyan élvhajhászók, a zsebtolvajlás is ezért kevesebb náluk, hiába is járatja a pap a száját, a Negyedik Károly is négy szépséget nyűtt el, és ha nem halt volna meg tüdőgyulladásban, biztos, hogy kedve szottyant volna még egy ötödikre is, olyan nagy specialista volt ő nőkben, meg kell tudni különböztetni azt, hogy mi az igazi szenvedély, és mi csak puszta kéjenckedés, mint ahogy Batista úr is írja a művében, van olyan asszony, aki huszonkét gyereket szül, de van aztán olyan is, akire ha egy egész sörgyári kémény dűl..."
"...nem volt rajta bugyi, és én fél szemmel odapislantottam, ahová versírás előtt Goethe is szívesen nézett, és megszólítottam, és bizalmas viszony alakult ki köztünk, ő elmondta, hogy a kormányt eleresztve is tud biciklizni, ez, kérem, akkoriban forradalmi dolog volt..."
"...Eszternek hívták a sikkasztó leányát, és olyan szép volt a melle, hogy még utána is évekig, ha csak visszagondoltam rá, hát dadogni kezdtem tőle, és helyesírási hibákat csináltam..."
"...no de, kérem, a monarchiában a parádén és a koldusokon kívül még diszciplína is volt..."
"...így van ez már, hölgyeim, a fronton úgy kaparják el az embert, isten tudja, hová, mintha önök elvesztenének egy zsebkendőt..."
"...bizony nagyszerű emberek azok, akik a vonalon dolgoznak, például a sorompókezelők, körös-körül csak pusztaság, éjszaka a kutya se látja őket, de ők azért kipucolják a cipőjüket, kikefélik az uniformisukat, és aztán ott állnak a leeresztett sorompó mellett, szalutálnak, a gyors elsüvölt mellettük az éjszakában, lefröcsköli, porral lepi be őket, nem, senki se látja ezeket a baktereket, de ők merev vigyázzban állnak, és tisztelegnek az éjszakai gyorsnak, a monarchia maradványai az ilyen emberek..."
"...olyan voltam én, amikor kimenőre mentem, halványkék zubbony, fekete nadrágpiros csíkkal, lakkozott derékszíj és nikkelezett bajonett, no és az az aranycsákó az aranypaszománnyal, és ráadásul a csákó alatt nem szecska volt, hanem egy lavórnyi remek agyvelő, csupa tekervény meg rovás, akár az Edisonnak..."
"...De jó kinyitni rád szemünket, szép világ, lalala, Bernádek, a kovács, kérem, játszva megivott egy negyed hektó sört, és ha aztán a ló nem akart neki szép nyugodtan állni és makacskodott, hát a Bernádek fogta és ledöntötte a lábáról, és aztán fekve patkolta meg, tüdőgyulladást is kapott, meg a hashártyája is leragadt, no és már készen is volt, egyedül én álltam meg a helyem, egy gyönyörű nővérke hordta nekem a fácánt, és megkérdezte, miért nem nősültem meg, miért hagyok parlagon heverni egy olyan pompás testet, mint az enyém, én meg válasz helyett már másztam is ki az ágyból, és meg akartam tanítani egy táncra, ők viszont már kergettek is vissza, egy ilyen műtét után, úgymond, feküdni kell, mint egy múmiának, egy hölgyecske, deli nagy termetű és ráadásul szép is, fürdött és kikiabált a partra; jöjjön ide egy pusziért! és én bemásztam utána az Elbába, ruhástul és nyakig érő vízbe, és meg is kaptam azt a puszit, és újra csak én voltam a győztes, még ha aztán a parton nemcsak a ruhámat kellett megszárítgatnom, hanem a fizetésemet is, amit tízkoronásokban kaptam, és ott álltam alsónadrágban a parton, és az egész város talpon volt, az asszonyok rohanvást jöttek a folyóhoz, és úgy láttak ott engem, mint Montgomeryt, a tobruki győztest..."
"...az csak a monarchia idejében volt, hogy az emberek otthon haltak meg, manapság ha csak egy kicsit is betegeskedni kezd az ember, máris jön a mentőautó, és beviszi, és úgyis egyedül hal meg egy spanyolfal mögött..."
"...hanem ha látták volna a přemyslieket, amikor sorozásra mentek, jómódú falu, csupa orvvadász, micsoda pompa volt az, amikor a bíró sorozásra vezette őket, csupa szalag meg pántlika minden, és szétverték a környék összes faluját, a németeket bekergették a sörfőzdébe, és a bírónak emlékképpen egy bicskát döftek a nyakába, elég volt egy kicsit ferdén rájuk nézni, és máris az illető seggén repültek ki a fogai, parádé szempontjából azonban a cseh nemzet virágai voltak, csupa düh és indulat valamennyi, két zenekaruk is volt, és búcsúkon meg ünnepeken virág meg pántlika az egész falu, pazarul felkoszorúzva és kirittyentve, ott, kérem, állandóan vödörben vitte valaki a beleit, tudják, a monarchia idejében sok legény halt meg kocsmai verekedésben vagy már útban hazafelé..."
"...ha valakinek hőgutája van, akkor a legokosabb kigombolni a blúzocskát, és langyos vízzel dörzsölni a mellkast, mire Zdenka: ejnye, te bikuci, túl sokat engedsz meg magadnak, hát igen, a világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom, akárcsak a Puskin abban a filmben, szegényt idő előtt találták el a fején, és azzal vége is volt, a revolver csövéből csordogáltak ki az utolsó versek, már a képekből megállapítottam, hogy a Puskin is az európai reneszánszhoz tartozott, szép pakumpartja volt, tudják, olyan oldalszakálla, mint a megboldogult Ferenc Jóskának meg a Strauss zeneszerzőnek, megyek egyszer a víz partján, és szembe jön Libuška kerékpáron, és egyenesen rám támad, mikor hoz nekem újra bukétát, mármint egy csokor rózsát? és én egyből megcsókoltam, ahogy Hans Albers csinálta a gőzhajón, és Libuška felkiáltott, Uramteremtőm! és én nevettem, és mondom, nem vagyok én teremtő, csak úr... és ez megnevettette, és újra nekem jött az első kerékkel, így nyitva utat nekem a további kalandos vállalkozásokhoz, és én voltam a helyzet ura..."
"...persze a monarchia nem annyira a buján növő hajzaton alapult, mint inkább a dús kebleken, némelyeknek akkora volt, hogy hátizsákot kellett hordaniuk egy fél téglával, nehogy előreessenek a mellüktől, az volt ám a valami, az a sok óriás csalétek, az egész monarchia hajnaltól napestig egyébre se gondolt, mint a mellekre, a nők kitömték magukat, és nagy szerencsétlenség volt a családra, ha a lánynak nem volt akkora keble, mint egy fél dinnye, mostanában megint kezd ez divatba jönni, megint akadnak olyan nők, mint a monarchia idejében, már ami a dolognak ezt a részét illeti, a Spartakiádon láttam egy óriásnőt, és egyáltalán, ahogy vonultak a lányaink csapatokban a televízióban, tornaruhában meg trikócskákban, bizony Mária Teréziaként vonultak, a férfinép ettől a látványtól, a nemzetnek ettől a hatalmas defiléjétől estére teljesen kimerült..."
"...az öreg Řepával szállítmányoztuk akkortájt ökrökkel a sört, hanem egyszer azok az ökrök lefeküdtek nekünk az állomásnál a sínekre, és a bakter nem tudta leereszteni miattuk a sorompót, sőt a vonatnak is meg kellett állnia, a masiniszták leugráltak a mozdonyról, a kalauzok huzigálták az ökröket a farkuknál fogva, de azok csak feküdtek békésen, és a vonatnak tíz perc késése volt, a vonatvezető meg csak állt e malőr felett, és számolta az óráján a perceket, a forgalmista a palacsintasütőjével jelt adott az ökröknek, de az ökrök csak tovább kérődztek békésen, míg végül a tejesnek eszébe jutott, hogy ilyenkor a legjobb egyszerre mind a két ökörnek vizet fecskendezni a fülébe, így is történt, az ökrök nyomban megemelték a farukat, és újra trappoltak és vették a kanyart, de úgy, hogy félakós hordókat vesztettünk el, és az igazgató alaposan lehordott bennünket, és úgy begerjedt, hogy azt mondja, gyorsan, itt a bicikli, ugorjon el nekem egyiptomiért, és én fogtam a biciklit, és toltam egészen a trafikig, és amikor így gyalogosan tolva a biciklit, meghoztam a cigarettát, az igazgató megint lehordott, hol volt ilyen sokáig? mondom, én nem tudok biciklizni..."
"...Zdenička az esernyőjével rajzolgatott a padlóra, és odakint elállt az eső, de az igazgató még mindég a szeméhez tartott tenyérrel nézte, hogy mit művelünk, Zdenička azt mondta, menjek el este hozzá, megmutatja a csíkos párnákat és az új gramofonlemezeit, az Ezüst páfrányokat és a Malom a Fekete-erdőben jellegzetes intermezzóját, aztán elvonult a malátafőző kis utacskáján, és a fiúknak úgy csurgott a nyáluk, mint a bernáthegyi kutyáknak, amint a természetnek azt a gyönyörű husikával kipárnázott játékát nézték, az igazgató messzelátóval bámult utána, én meg már a vállamra vetettem a keverőlapátot, és mentem forgatni a fiatal árpát, és közben Smetanára gondoltam, arra, hogy milyen rabszolga volt, és egy csöppet sem úr, s hogy a végén, amikor meghalt Jabkynicén, hát kétkoffernyi kottájába szafaládét csomagoltak, így van ez, tedd kellemesebbé a nemzetnek a szabad idejét, úgy, ahogy azt Dvořák is akarta, az a henteslegény, csakhogy a nemzet ahelyett inkább csak korhelykedik..."
"...Bondy, a költő eljött egyszer az unokaöcsémhez a kocsival, amelyben a gyerekeit hurcolászta, megivott három kanna sört, és mert záróra volt, hát még a lavórban is sört vittek maguknak éjszakára, és úgy folytatták az akadémiai vitát, amíg el nem aludtak bele, és az unokaöcsém arra ébredt, hogy folyik a vízvezeték, de amikor felgyújtja a villanyt, látja, hogy a szegény Bondy pisili ki a szőnyegre a sört, és aztán újra eldől, és alszik tovább, csak reggel ébresztették fel a gyerekei..."
"...hát ez az, látják, hölgyeim, ezért szeretnek a költők úgy korhelykedni és meditálni, és amikor már bele kell dilizni a dologba, kinyílnak az egek, és a gondolat ujjaival kapaszkodva fölhúzza magát a fényre, és én forgattam a lapáttal a malátát, de előbb szépen mindig el kellett egyengetni, Szókratész és Krisztus egyetlen sort sem írt le, s látják, a mai napig megmaradt a tanításuk, ezzel szemben mások minél több könyvet adnak ki, annál ismeretlenebbek..."
"...viszont az az Olánek szépen megcsinálta! gratuláltunk neki a főtéren az ötvenedik születésnapjához, és megkérdeztük, no, mi van, hogy szolgál az egészségünk? és Olánek elővette a micsodáját, akkor már tíz sör volt benne, s így könnyűszerrel a Náchodi szövőgyár reklámjáig pisilt, egészen az á betű fölötti vesszőre, és az alatt az ív alatt szépen áthaladt a jegyző úr, és üdvözölt bennünket, máskor meg a Terasban rendeztek versenyt, hogy ki vizel messzebbre? és Olánek már győztesnek érezte magát, csakhogy ott ült egy vén apó is, mint egy mári- acelli koldus, és azt kérdi, benevezhetne-e ő is a versenybe? és Olánek beleegyezett azzal a feltétellel, hogy fogadást kötnek egy liter francia konyakban, no, így aztán két flaskó állt az asztalon, és éjfélkor kimentek a terasz elé, az apó ment elöl, és kigombolkozott, és jött a csuda! az utca túlsó felén egy kis házacska állt, és a vén apóka átpisilt még azon a házon is, hallani lehetett, ahogy belecsobog a ház túlsó oldalán az Elbába... és Olánek már vonult is elfele, az öreg meg vitte a két flaska konyakot...
Hát így kéne.
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)