ford. Kiss Marianne [Address unknown]
Ab Ovo - Spinoza Színház, 2010.
moly , szinhazajanló , litera , port (csak olvastam, színpadon nem láttam)
Valóban érzékletesen mutatja be, hogy válik egy egy derék, jámbor polgáremberből antiszemita gazember, egyik napról a másikra. Az egész darab 1933 elején játszódik, Hitler kancellári kinevezésének hónapjaiban. Mindezt pedig alig 1938-ban, a messzi Amerikából megírni, nem volt kis dolog.
(Mégsem éreztem remekműnek. Elsősorban esztétice nem. Nem kaptam tőle katarzist... Sőt, a magyar kiadás ajánlásával (by Gróó Diána), miszerint hazánkban menyire aktuális a téma... A sok kereplős antifától már inkább bealszik az ember. A legnagyobb tragédia ebben az, hogy ezek a kereplősök mintha direkt nem akarnák megérteni, miféle táptalajon üti fel fejét a szélsőség. Na de ez már mocsarak felé vezető út... Ez meg csak egy könyvismertető, nem több.)
Martin, a levelező páros németországi fele (és jól tippeltem a kép alapján, ahogy néz, ő lesz Martin) egyik hónapról a másikra kezd el Hitler zsidóellenes propagandájának szellemében írni, Kaliforniában élő német zsidó barátja - joggal - mélységesen megdöbben Martin szavain. Amelyek pedig megszállottságtól izzanak, ugyanakkor - nem tudom, jól érzem-e, de - némileg jogos kritikát is tartalmaznak a tétova "liberálisokról". (p43-44.)
Martin olyannyira eszelősként kezd viselkedni, hogy még ő szakítja meg a levélváltást, miközben vérig sérti amerikai zsidó barátját - soronként vedli le az emberséget. Tényleg hátborzongató, már ha sikerül átélned. A színpadi közvetítés val'szeg segít ebben.
A harmadik szereplő Griselle, Max húga, Martin régi szerelme, jószerével őróla szól a két barát levélváltása. A Spinoza kis színpadán van egy nagy zongora, hát azt nem lehet kivinni onnan, mondta mindjárt az elején Sándor Anna. Ha pedig van a színpadon egy zongora, annak meg is kell szólalnia, mint tudjuk. De én színészt akartam eléje ültetni, nem zenészt. Az meg egy isteni szerencse, hogy Pető Kata mellesleg tud zongorázni is. Az közben alakult ki, hogy ő némán, háttal a közönségnek végig jelen lesz, anélkül, hogy „beavatkozna”. Az ő szerepe egyébként, ahogy az előadás egésze, a próbák során egyre egyszerűsödött, minden kínálkozó ötletről sikerült lemondanom, maradt a szöveg és a színészek ereje. Kata néha játszik valami dallamfoszlányt a zongorán, néha szemkontaktusba kerül a fiúkkal, egyszer be is fordul a nézők felé egy percre – amikor a darabban meghal éppen.
(A rendező szavai - litera.hu)
Csakhogy Max húga, Griselde, titokban, a család tiltakozása ellenére Berlinbe utazik, hogy fellépjen egy színtársulattal - és egyszer csak eltűnik: a lánynak küldött levelek "Címzett ismeretlen" bélyegzővel térnek vissza Kaliforniába. Max kényszerből újraeleveníti kapcsulatukat és Martin segítségét kéri, keresse meg és viselje gondját húgának - az immár de jure náci - Németországban. Griselle-nek, a zsidó színésznőnek egy fellépés után a színpadról kell menekülnie. Végül Martinhoz csönget be, mint egy űzött vad, segítségért könyörögve, de az nem engedi be a lakásába, féltve bankári állását. Meg egyáltalán... A lány sorsa kitalálható... (Az, hogy vonzódna iránta Martin, nem túl hanghsúlyos - amennyire visszaemlékszem a szövegre.)
Ugrunk, Martin újabb leveleket kap Amerikából: ezekben Max egyre célzatosabban említ zsidó rokonokat, ír Martin amerikai kapcsolatairól... miközben jól tudja, Martint figyeli a Gestapo. Martin egyre kétségbeesetten könyörög Maxnak, hagyjon fel ezekkel a célozgatásokkal, hiába.
Egy-egy (?)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)