Szita Szabolcs: A Gestapo tevékenysége Magyarországon, 1939-1945
A német Titkos Államrendőrség Magyarországon a II. világháború idején
Corvina, 2014.
"Odalökdösnek a falhoz, arccal a fal felé. Az egyik SS elkapja a kezemet, lecsavarja a karikagyűrűmet és pecsétgyűrűmet: ’Le ezekkel a zsidó dolgokkal!’ üvölti, és zsebre vágja mind a kettőt. Utána cellába kísérnek, melyből előttem viszik ki Szegedy-Maszák Aladárt, a Külügyminisztérium politikai osztályvezetőjét."
(Kádár Gyula vezérkari ezredes, 103. o.)
Báró és artista, Mercedes autóügynök és elnöki komornyik: mind-mind a nácik fizetési listáján. Gestapo: na erre illett volna csak igazán a nemzeti együttműködés rendszere fedőnév. Az ország egyik fele "mentette" a menthetőt. A másik fele pedig - becsületére legyen mondva - a menthetetlent.
Előreszaladva a kötetet érintő kritikákkal: a címlapra nem dübörgő tank, hanem civil ruhás Gesatapós ügynökök kellettek volna, teszem azt, igazoltatás közben, Tiger helyett a kor tipikus Opeljében, BMW-jében.
"Két szentendrei paraszt jelentkezik a volksbundista, magyarul is beszélő SS-őrszemnél. Előadják, hogy bajuk van egy falubeli zsidóval, aki állítólag becsapta őket egy lóvásárnál. Engedélyt kérnek, hogy hazatérve megverhessék a zsidót. Az SS-ember megnyugtatja őket, hogy nyugodtan megverhetik, ezért ma nem jár büntetés. De a két paraszt ragaszkodik az írásos engedélyhez; s mikor ezt nem kapják, elégedetlenül távoznak.
A történet jellemző, s nemcsak a két szentendrei parasztra az. Az egész magyar szélsőjobb társadalom akkor mert csak szíve szerint, istenigazában hozzálátni a zsidóveréshez, mikor írásos engedélyt kapott hozzá a németektől."
(Márai, Napló 1944)
Igazi kézikönyv méretű kötet - megáll magában, sőt támasztéknak is jó a polcon -, sokat mesél az előtörténetről: a náci karhatalmi szervezetek megalakulásáról és addigi "munkásságukról" Nyugat-Európában. Olvasónaplónk csupán szemezget a rettenet mennyiségű részletből, nem tudományos kritikát vertünk bele a gépbe - csupán egy ajánlót.
A német nagy testvér megfigyelési mániája egyrészt annyira alapos volt – vagy csak túlzottan precíz? –, hogy még József Attila öngyilkosságáról is készült feljegyzés Berlinben. Másrészt, és ez sokkal fontosabb, enélkül az előbbi mit sem ért volna: tízezrek iszkoltak besúgni, majd kiestek a padból, úgy jelentkeztek, hogy az osztálytársuk uzsonnát rejteget a padban.
A Gestapót persze megelőzték a Harmadik Birodalom egyéb kémszervei, már a megszállásunk előtt: az Abwehr egyik magyarországi bázisa pl. egy Deák téri autószalon volt. (Ki tudja mennyit módosított a németeknek még a szövetségeseket is lenéző viselkedésén, hogy a német katonai hírszerzés vezetője, Canaris és Horthy egyébként még haditengerész korukból ismerték egymást. Leginkább semennyit.)
A német hírszerzés éppoly alapos, mint a sörgyártásuk vagy a gépiparuk: október 15-e kudarcához egyenes út vezetett onnantól kezdve, hogy a Gestapo október 8-án a nyílt utcáról, Hungária szálló elől rabolta el a remekül megválasztott célpontot: a budapesti hadparancsnokot, Bakay Szilárd altábornagyot valamint segédtisztjét, Versényi Tibort. (Bakay néhány napon belül, Bécsen keresztül, Mauthausenben találta magát. Jellemző a magyar történelemre, hogy majd a kommunisták végzik ki, ítélet nélkül, 1947-ben, legalábbis a wikipédia szerint, köszönettel fogadok hozzá linket.)
<< Wehrmacht-katonák a Pálffy (ma Bem)-térnél a budai alsó rakparton, 1944
(Fortepan) >>>
Nem minden német szakadt bele, míg átvonultak rajtunk, hogy elszállásoljanak pár száz SS-t és ügynököt - egy visszaemlékezés alapján kalandregénybe illőnek, könnyűnek tűnik a civil német diplomaták élete:
„Dr. Strausz Imre főorvos 1962-be Montevideóban estélyen találkozott az ottani NSzK-követség két diplomatájával. Elmondták, hogy fiatal korukban a legemlékezetesebb, legszebb nyarat 1944-ben Pesten töltötték. Kezdetben rengeteg feljelentő levéllel foglalkoztak, de hamar rájöttek, hogy ezek tartalma többnyire rágalom, és nincs bennük számukra fontos adat. Ezután a legtöbb levelet fel sem bontották, és mikor a Palatinus strandot megnyitották, nem foglalkoztak már a levelekkel. Az egész napot a strandon töltötték, este pedig mulattak.”
De aligha ez a tipikus példa.
Kirabol a komornyikom! - de ezt a forgatókönyvet nem P. G. Wodehouse írta
Hogy mennyire reménytelen volt a németek előtt titkolózni: még a Külügyminisztérium rejtjelezőosztályának egyik vezetője is az ő emberük... Csakúgy, mint majd a török követségre menekülő Kállay Miklós kormányfő komornyikja. Számos, ma már alig vagy egyáltalán nem ismert személyt említ a könyv, katonatiszteket, vállalatigazgatókat, arisztokratákat, akik a Gestapónak dolgoztak. Köztük volt Horthy útimarsallja, Brunswik György altábornagy is, vagy gróf A. Henrikné.
Rejtői névjegy:
"Báró Vranger Konstantin fehéremigráns és nyelvtanár"
Egész fedőcégek szolgáltak nekik, pl. autókereskedések, így a Mercedes hazai vezetője, Tesaner Ottó, de az ő emberük volt pl. a Lufthansa budapesti irodavezetője, Winter Alfréd is. Spiclijük volt Baumgartner Gyula artista, művésznevén Bary Baker. Vagy báró Vranger Konstantin fehéremigráns és nyelvtanár, akinek a diákjai előkelő körökből, a kormányzatból és a médiából kerültek ki. (Képzelhetjük az ártatlan példamondatokat, vagy a meséljen magáról, mivel foglalkozik-tipusú feladatokat az óráin.)
Az ügynöklista nagy része aztán a szovjetek kezébe került, mint kiderült, természetesen nem csak vadásztak rájuk, de jó párat azonnal munkába is állítottak. A legnagyobbak, még John Le Carré is elbújhat a legeslegnagyobb rendező, a történelem árnyékában.
"Maximilian von Weichs német vezértábornagy kijelentette: ha a magyarok együttműködnek, akkor huszonnégy órát vesz igénybe a bevonulás, ha nem, akkor tizenkettőt."
(tortenelemportal.hu/nemet-megszallas)
Mármint ha ellenállunk, azt hamarabb leverik, mint hogy végighallgatják az üdvözlőbeszédeket.
Hogy volt-e tényleges ellenállás?
Ilyet még Rejtő sem talált volna ki soha: maga a Gestapo szervez ellenállást, ha kell
"A német biztonsági tisztek számításba vették, hogy Magyarországon fegyveres ellenállást, sőt, magyar (vagy más országból beszivárgó) szabotáló csoportokat kell leküzdeniük. Ilyen feladatuk nem akadt. ’Ez feltűnt a központnak is. Kaltenbrunner telefonált Berlinből, hogy nézzünk utána, mert az lehetetlen, hogy ne lenne valahol illegalitásban, ellenzéki mozgalom’ – emlékezett Trenker. Miután májusban sem sikerült jelentős földalatti csoportra bukkanni, Kaltenbrunner elrendelte, hogy a német biztonságiak szervezzenek ellenállási mozgalmat. S ha német provokatőrök egy ellenállási magot találnak, akkor lecsaphatnak a hozzájuk csatlakozó magyarokra. Mivel Hain Péter sem tudott aktív magyar ellenállókról, a Gestapo elvetette az ötletet.
(186. o.)
a telefonkönyvből hirtelenjében előszedett 'zsidók'
Himmler túl gyors tempót diktált Kaltenbrunnernek, így aztán a legelső nap letartóztatott zsidókat még a budapesti telefonkönyvből 'szedték elő', pusztán a nevük hangzása alapján. (Alighanem németek is áldozatul estek ennek a vaktában teljesített parancsnak.)
A Margarathe terv (a '44 március 19-i megszállás) keretében egy hét alatt 10 ezer főt tartóztattak le – miközben komolyabb ellenállással nem találkoztak, veszteségük pedig zéró - mint azt nem győzi kihangsúlyozni a történész szakma, mert ez lakmuszpapírként mutatja a társadalom (elmaradt) reakcióját.
"A német ügynökök országszerte a zsidó üzletekből önkényesen elvett ruhaneműkbe, bőrkabátokba öltöztek. A tehetős, vagyonos zsidók lakását lefoglalták, a bútorzatot, minden mozdítható értéket elszállítottak. A rablás, fosztogatás mellett kedvelt szórakozásnak számított a volt tulajdonosok megfélemlítése, nyilvános megszégyenítése. Ezért a szolgálati gépkocsikat mosatták, tisztíttatták velük, a fogságban a vécéket puszta kézzel kellet takarítaniuk. Máskor megalázó körülmények között, bármilyen napszakban, a német őrök diktálta tornagyakorlatokra kényszerítették őket."
(97.o.)
A megszálló sereg főparancsnokát, Maximilian von Weichs-et már április 24-én továbbrendelik új posztjára, Belgrádba. A "Sipo" (Sicherheitspolizei) és az SD (Sicherheitsdienst) magyarországi parancsnoka a 37 éves Hans-Ulrich Geschke lett.
A hírszerző parancsnok, Wilhelm Höttl magyar vacsoravendégeinek számát (azaz a hozzá a Várba feljáró besúgóit a magyar elitből) Otto Winckelmann, az itteni RSHA-főparancsnok kb. 80-ra becsülte. Persze vetésforgóban, mindig kis létszámban megjelenve adtak tippeket a terített asztal mellől. >>>
"Báró Guttmann Vilmos nagykereskedő 1893-ban építtette át romantikus külalakúra frissen megvett tulajdonát. Pár évvel később az ingatlan gróf Vigyázó Ferenc tulajdonába került, aki 1927-ben ismételten átépítette az épületet, majd rá egy évre a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. 1944. március 19-én Wilhelm Höttl SS-őrnagy, az RSHA VI. osztályának (hírszerzés) balkáni referense négy emberével közösen lefoglalta az épületet, majd a korábbi személyzetet megtartva rendszeres vacsorákat és bálokat rendeztek itt a magyar elitnek." [kiemelés tőlem - pável]
Dísz tér 7.: a Gutmann-Vigyázó ház napjainkban
(via falanszter.blog.hu)
***
A megszállás egyik legsúlyosabb következménye: megindultak a deportálások.
45 zsúfolt vagon, napjában négyszer
Az első tömeges deportálások (45 vagonos szerelvények) május 14-én indulnak Nyíregyházáról, Munkácsról. A rutin napi négy ilyen indítása lett. Főleg Kassa-Hernádtihanyon keresztül távoztak az országból, egészen Kassáig a magyar csendőrség kísérte őket.
Gyors szelekció az auschwitz-birkenai állomáson
(ujszo.com/fejezetek-a-videki-zsidosag-deportalasabol)
"A németek május 11-én 48 fős különítménnyel érkeztek Munkácsra." Nem többel, más kerületekben sem. A piszkos munka dandárját magyarok végezték el.
"Szégyen a napon járni"
"Május. Virágos fák. Ez az illatos fölény és magasztosan közömbös következetesség, mellyel a természet leborítja az emberi nyomorúságot: csaknem dühítő.
Nem segít semmi: mindent személyesen meg kell élni, testünkön, a valóságban; hogy megértsük. Mindaz, amit a lengyel, osztrák, német zsidók sorsáról hallottunk ez években, ködkép volt csak. De mikor először láttam – a budapesti Vörösmarty téren – amint egy embert két Gestapo-katona vitt a teherkocsi felé, megértettem a valóságot. S most, mikor az ablak előtt vonulnak ezek a sárgacsillagos férfiak, nők és gyermekek, cipelik a ványadt csomagokat, hogy ötezrével, tízezrével összezsúfolva éljenek valamilyen bizonytalan – attól tartok, nem is bizonytalan! – sors felé, amint elhagyják otthonukat, munkájukat – miért?! –, hogy tengődjenek putrikban és barakkokban a városszéleken, kétheti élelemmel, pénz nélkül, kereset nélkül – miért?! –, most végre értem. Mindezt látni kell, személyesen.
Az emberi léleknek nincs igazi fantáziája. Csak a valóságnak van fantáziája. Szégyen élni. Szégyen a napon járni. Szégyen élni."
(Márai, Napló 1944)
Az első lágervonat április 29-én indult Kistarcsáról, majd ezt követte másnap a bácstopolyai és a nagykanizsai – az e környékről származó zsidó vagy zsidó származású, vagy a zsidótörvények és rendelet nyomán annak titulált honfitársaink kerültek elsőként a náci lágerekbe. Az első transzportok (az eufémizmus mögött: tömött marhavagonokban étlen-szomjan összezsúfolt emberek a cél ismerete nélkül) két nap alatt, május 2-án érkeztek meg a „szelekcióra”, egy részük táborépítő lett Auschwitzban vagy Gross-Rosenben, de közülük több ezren (ismét SS-zsargon következik) azonnal a „különleges kezelést”, a „Sonderbehanlungot” kapták.
A Gestapo és a hazai csicskásaik Budapesten a következő helyeken szállásolta el magát: Ferenczy Lászlóék az Evetke utca 2. alatt (Lomnic szálló), Alfred Trenker >>> és Hain Péterék (Koltay László, Martinides Ödön) a Karthauzi utcában (Majestic hotel)
Alfred Trenker (1905-?)
Rendőrtiszt, SS-őrnagy. 1944 márciusa és júliusa között a Gestapo budapesti főnöke.
A német megszállás első óráiban embereivel tömegesen tartóztatta le a prominens németellenes zsidó és nem zsidó közéleti szereplőket. A felelősségre vonást elkerülte.
(via www.holokausztmagyarorszagon.hu)
"– És
az a férfi kicsoda? – szakította félbe Anna, mert láthatóan unta Gordon előadását. Az egyik sarokba mutatott, ahol egy sármos, magas, enyhén korpulens, ám nagyon fess férfi állt egy gyönyörű fejdíszt viselő nő és egy elegáns, vékony, szikár arcú férfi társaságában. – Hain Péter detektív-főfelügyelő – felelte Gordon. – Horthy kormányzó személyes detektívje. – És kivel beszélget? Olyan ismerős az arca. – Imrédy Bélával, a volt miniszterelnökkel. Németbarát politikus, aki a szélsőjobb… – Nem érdekel – szakította félbe a lány. – Szóval a kormányzó személyes detektívje – nézte a férfit csillogó szemmel. – Meséljen róla. – Alig tudok valamit. – Azért ossza meg velem azt az alig valamit, jó? – Miért? – Kérdeztem én, hogy miért akarja megtudni, ki áll a kaszinók mögött? Gordon felsóhajtott. – Nem sokat tudni róla – kezdte, de ekkor megjelent előtte a pincér, kezében egy tálcával, rajta ólomkristály pohárban brandyvel. Gordon leemelte a poharat, hálásan ivott egy kortyot, és amikor az ital szétáradt az ereiben, folytatta. – A negyvenes évei közepén járhat, Ludovikát végzett, polgári családban született. Hogy honnét került Horthy mellé, és ezért mit kellett tennie, nem tudom. Egy jó ideje már a kormányzó személyes biztonságáért felelős detektívcsoport vezetője. Ezen felül ő felel az idelátogató uralkodók és magas rangú politikusok biztonságáért is. Ő maga vezette körbe az angol trónörököst, amikor Pestre látogatott. Ha jól hallottam, négy nyelven beszél. – Nem tudhatom – felelte Gordon. – Ettől eltekintve elég rossz a híre. – Igen? – kapta oda a fejét Anna. – Miért? – Semmi konkrétumot nem hallottam róla, de azt rebesgetik, hogy közel áll azokhoz a németbarát katonai vezetőkhöz, akiket Gömbös nevezett ki. – Ejnye, Zsigmond – nézett rá a lány megrovóan. – Miért nem mondja ki, hogy náci? Nem szitokszó az. – Nem mondom, mert nem tudom, hogy az-e. – Ismét belekortyolt a brandybe. Megjelent mellette egy cigarettaárus lány, de Gordon udvariasan elküldte. Amikor Anna közölte vele, hogy itt ingyen van a cigaretta és az ital, Gordon elővette a saját cigarettáját, és rágyújtott. – Az embereinek sem a legjobb a híre – folytatta. – A jobb keze egy bizonyos Wayand István, akinek az öccse szintén detektívként dolgozott, de még a bátyja sem tudta megmenteni a kirúgástól, annyira korrupt volt. Gordon a nő felé fordította a fejét, és meglepődve látta, hogy magában beszélt, mert Anna már Hain mellett állt, aki készségesen adott neki tüzet. Mélyen leszívta a hosszú szipkán keresztül a füstöt, Hain mondott neki valamit, mire Anna hátravetett fejjel felnevetett. Gordon nézte a nyíltan flörtölő nőt, és a kissé korpulens, simára borotvált arcú, hátrazselézett hajú férfit a fehér öltönyében."
(Kondor Vilmos: Bűnös Budapest)
Hain Péter (1895-1946)
rendőrtiszt, a kormányzó személyi detektívje, német ügynök. A német megszállás után az Állambiztonsági Rendészet, a kegyetlen vallatási módszereiről hírhedtté vált "magyar Gestapo" vezetője. Posztjáról 1944 júniusában sikkasztásai és a német vezetőkkel való személyes konfliktusai miatt leváltották. A nyilas puccsot követően ismét átvette a hivatal irányítását. A háború után elítélték és kivégezték.
(via www.holokausztmagyarorszagon.hu)
Hain Péter és titkárának titkos „kéjlaknak” egy SS-tábornoknak kisajátított villát használt: Ágoston Manóékat, a Művész utca 6. villa eredeti lakóit már rég kitelepítették Kistarcsára. (Ez a villa jóval utóbb, magam sem értem, miképpen, Antall József rezidenciája lett - vagy másik villáról van szó, vagy simán nem értem a történész végzettségű Antallt - vagy nem volt finnyás.)
"A Karthauzi, illetve az Evetke és Melinda névre hallgató utcákban több szálloda létesült, amelyek 1944. 
március 19. után egyfelől a zsidók deportálását koordináló Adolf Eichmann, másrészt a politikai foglyokat begyűjtő Gestapo, illetve az SD (Sicherheitsdienst – Biztonsági Szolgálat) szálláshelyeivé váltak. Ma is állnak az egyik épület fáskamrái, amelyben Eichmann és társai embereket tartottak fogva."
Forrás: titkosbudapest.hu
- és egy ajánlott könyv: Ungváry Krisztián - Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában - titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek a fővárosban
- Hát magát meg mért gyűjtötték be? - A nejem egy szocdem fejesnél takarított.
Még a fedőszervek is gyűjtőhelyeké lettek idővel, így pl. az Első Dunagőzhajózási Társaság pincéje a Széchenyi rakpart 3. alatt, persze az első helyen a hírhedt Gyorskocsi utca állt. Itt aztán osztálykülönbség nélkül mindenki megfordulhatott: csak két példa a „vendégkönyvből”: Karády Katalin (három hónapig raboskodott itt, közben a nyilasok kirabolták a lakását), vagy a társadalom másik pereméről: Kéthly Anna takarítónőjének a férje – akit természetesen csak említett kapcsolata miatt hurcoltak ide.
Sok politikai fogoly Bécsbe került, ma emlékhely áll pl. az egykori Morztinplatz-i Metropol Hotel helyén.
Szabad rablás: sokakat a kimenekítés ígéretével fosztottak ki, majd mégis a lágerekbe hurcolták őket, vagy azonnal végeztek velük.
BRÉKING:
itt többször is hazavágta a posztot a rendszer, pl. eltűnt még pár sor arról, hogy előfordult, maguk a németek állították le nyilas vérfürdőt.
És eltűnt a nehezen kigyűjtött bibligráfia is.
Köszönjük, blog.hu.
![olvastam még [201801]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/1ebdc6931b84b14c6b1fa811e379f754_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)