Kiszely Gábor: Szellem a célkeresztben - Csoóri Sándor és a politikai rendőrség ügynökei
Magyar Egyetemi Kiadó, 2007
[három papírgombóc]
Kiszely Gábor történész szerencsés, mert a legjobb témákat kutathatja, s egyetlen nap alatt is annyi érdekes, sőt médiaszenzációnak beillő levéltári leleltre bukkanhat az Eötvös utcában*, mint kevesen a szakmájában. A szerzőnek régóta kutatási területe a kommunista-szoci idők állambiztonsága, titkosrendőrsége, erőszakszervezetei, vagy épp ügynökhálózata.** Ám ahogy eredményeit tálalja, az nem vall történészi erényekre. Legújabb, a Csoóri Sándor körüli megfigyelésekről szóló kötete nem csak szerkesztői, lektori utómunkáért kiált, de minden szakmai alázatnak, fegyelemnek híján van.
Az még rendben van, hogy mintegy jellemkarakterológiai jellemzést nyújt bevezetőjében a valóban alávaló kommunista embertípusról, de aztán tobzódik a sértegetésekben, alázásokban, amikor konkrét személyekről szól: persze, ezek ez alakok mind megérdemlik a szitokszót - bár életükben még azt sem kaptak soha, hiszen nem volt a testületben igazi átvilágítás -, de mindezt a káromláshalmazt egy történész tollából olvasni több mint meglepő.
Úgy felhergeli magát saját szidalmai közben, mint egy magas vérnyomású szövetségi kapitány vesztes helyzetben a partvonalon, hogy nem ritkán saját nyelve is megbicsaklik olykor - miközben azért is minősítgeti a szolgálat embereit, a jelentésírókat, a hálózat rendőrtisztjeit, mert azok trehányul, sokszor valóban primitív magyartalansággal „fogalmaznak”. Szóval néha bizony komikus a nagy hevület, visszaüthet.
Ha Kiszely nem is egy pannon Tacitus, de görögös epiteton ornans-okkal bőven él: pl. Szirmai István „szellemi bélpoklos” (p39.), Aczél György pedig „spirituális parázna”. Még hosszabb szusszal ilyeneket vág ki: "náciból fajzott kommunistává vedlett tetemfasiszta” Király István (p55), vagy Schmidt Gábor tanársegéd „nyelvi inaszkadt” (p74), stb stb., akad ilyen bőven.
Szinte látni az írót, ahogy beleveri írógépébe pl. ezt: „(...) Vagyoczky ezredes és társai, akiknek agysejtei épphogy elérték a belügyes tevékenységhez szükséges minimumot s ezzel azt a fokot, amelyen homo sapiensként való fejlődésük lezárul, nem érthetik, hogy e sorok [Csoóri egy leveléről van szó] a szellem elleni hadjárat kudarcát tárja fel.”
Vagy egy oldallal alább ezt: „Az 1983. szeptember 20-án kelt[,] Aczél Györgynek, az egykori érdemteljes ÁVH-s terrorista vezetőből állambiztonsági főtisztté vedlett, a tájt igazságügy-miniszterként garázdálkodó Korom Mihálynak nevű [sic!] és még három másik vezető elvtársi élőlénynek [!] megküldött összefoglaló jelentéséből kiderül, hogy Csoórit felháborította hajdú [!] cikke.” - Nem elgépelés, kedves olvasó: Kiszely legnagyobb alázása az, hogy bármiféle szitokáradat helyett, jelzők nélkül, egyszerűen csak kisbetűvel írja le egyesek nevét. Pl. „hajdú jános-ét”... Aki nem tudni, miért alábbvalóbb még „Péter Gábor”-nál is - na mindegy. Szubjektív történetszemlélet, de legalább őszinte. Nem kell a sorok közt olvasni: minden le van írva. És a Magyar Egyetemi Kiadó-nál a nyomdafesték is extra tűrőképes.
Azt hiszem, nem lehet vita arról, hogy a történész egy erősen elragadtatott műfajú könyvet adott ki a kezéből. Olvasás közben találtam ki: ha én írok majd egyszer a '45 utáni erőszakszervezetekről egy archontológiát, az lesz a címe:
Nem új, és nem is saját poén, de talán utalna a lényegre, az ötvenes évek túlélőinek keserű humorát tükrözi ez az '56-os jelszó... Száraz stílussal, némi iróniával többet ér el egy könyv, mint a fenti riasztó hangnemmel.
A szerző sajnálatosan túl sok helyett elvett a recenzióból a téma kárára, s ezért a recenzens is érez némi felelősséget.
A könyvről tehát, röviden: természetesen még jobban megismerjük általa a Rákosi- és Kádár-kor embertelen miliőjét, és nem akarok kiszelys képekkel élni, de a homo kádáricus fajtáját is... A kötet ömlesztve - bár olvasmányosan - tálalja a Csoóri körüli megfigyelési ügyeket, és mint kalácsban a mazsolák, rejtőznek a szövegtestben az ügynökök: Kiszely előszeretettel ír róluk először az álnevükön, beígérve nekünk a leleplezést a későbbi oldalakon... S némelyikükről, gyanítom e kötetben derül ki, hogy azok voltak. Nekem több ilyen meglepő név is akadt. És kéretik nem elfelejteni, hogy a legtöbben ők is áldozatok! Pl.: Pomogáts Béla irodalmár, Bollobás Enikő amerikanista [Cs. angol tolmácsaként jelentett], Passuth László író, Annus József lapszerkesztő [Tiszatáj] stb.
Egy dolgot nem értek Kiszely módszerében, egyet meg elítélek: K.G. lábjegyzetekben olykor elszór egy maréknyi ügynöknevet, vegyesen nevesincs iparosokat és nevesebb irodalmárokat egyszerre. S ezeknél nem tesz több megjegyzést - pedig maga is tudatosítja olvasóiban a kötet higgadtabb hangú első részében: az ügynökök maguk is áldozatai a rendszernek, és nem tudni, mekkora hányaduk volt önkéntes „csahos kutya”, és mennyit szerveztek be pl. azzal fenyegetve meg az illetőt, hogy édesanyjának fognak ártani, vagy éppen gyermekeit tiltják el a továbbtanulástól... (Így járt pl. Pomogáts Béla, mint „Acél Gábor”.) További érdekesség, hogy ezzel a néhol uszuló hangnemmel párhuzamosan a legkisebb zökkenő nélkül, ám a legnagyobb tisztelettel emlegeti néha Konrád György nevét („egyik legjelesebb magyar író” stb.), akihez azért bizonyos balsejtelmek máig levakarhatatlanul hozzátapadtak e témában...
Egyszóval, a kádárista-aczéli kultúrpolitika történetéhez egy többszörösen is érdekes olvasmányt kaptunk - olyan anekdotának beillő sztorikkal, mint pl.: Déry Tibor egyszer magának Aczélnak telefonált az éjszaka közepén, hogy küldjék ki a tűzoltókat (ehhez akkor egy potentát kellett), mert zavarja egy macska a fán az ablaka alatt... Kérése teljesült - mert ekkor éppen a jó gazda keze lazán tartotta a pórázt - a rendszer teljesen kiszámíthatatlanul hol simogatta, hol megfenyítette pórázon tartott embereit.
* Kevesen tudják, hogy nem az Andrássy út 60-ban kezdődött Péter Gáborék helyfoglalása: 1945 januárjában, mikor a fenti címet még a nyilasok uralták, a közelben, a túloldal egy kis utcájában, a mai levéltár épületében állt fel a kommunisták politikai rendőrségének első csapata, a PRO (az ÁVO 1.0) [Még korábban a Magyar Királyi Államrendőrség Útlevélosztálya működött az Eötvös u. 7. szám alatt. Az épület története itt, alul.] Genius loci - mondanám, de ezzel csak az ott dolgozó levéltárasokat bántanám meg...
** Bennfentes recenzió egy korábbi művéről: Az ÁVH. Egy terrorszervezet története ill. ennek folytatása: az Állambiztonság 1956-1990.)
(először megjelent: mandiner.hu)
update: Kiszely Gábor (1949-2011)
![olvastam még [201710]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/049f9e6954ce70f37ff3784aeb0097a6_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)