Réthy László doktor, a depressziós, sőt, idősebb korában már pszichikailag is terhelt neves numizmata és muzeológus, esténként átvedlett poétának és disznó versekkel szórakoztatta – szigorúan csakis férfiakból álló – asztaltársaságát. Életművét ebből a kiadásból csemegéztem:
Réthy László: Lőwy Árpád válogatott művei
Vál., szerk., el.: Urbán László
Anno, 2004., 352 p.
Írt malacságokat és disznóságokat, szalongagyit meg pornót, versben és prózában egyaránt, életművére túlzás lenne azt mondani (a szokott eufémizmussal), hogy 'egyenetlen' - inkább gyengécske. Mégis, jó pár dévajsága messze kiemelkedik a prűd századvég irodalmi terméséből. (Amikor pl. a Játszottam a kezével c. Babits-verset közlő Nyugat-számot még 1915-ben is elkobozták. Persze a Lőwy-versek nem is jelentek meg nyomtatásban...)
Csak az ún. „fehér verseket” adta ki saját néven, ezek nem is tabudöntögetőek, kb. Szabolcska Mihály színvonalát érik el. (Miközben ő is ír a korban divatos költőről, ha nem is Karinthys paródiát, de élcelődő stílusgyakorlatot.)
Következzenek a (szerintem) legjobb versei:
Az életkorok malac epikureusi vers. A nagyzolás (alcímében „Fin de siécle vers”), egyik remeke. Ebből píszí, vagyis hölgyek jelenlétében felolvasható szalonverzó is készült. Csak utalásaiban disznó az Újévi köszöntő: feltűnően kancsal rímei csak az olvasó, a hallgató fejében állnak össze malacsággá, igazi remekmű, íme egy részlet:
„Május van, tavasz: a szerelem hónapja,
az ébredő vén föld új ruháját kapja.
Ember is, állat is örül a tavasznak,
s lenn a Duna-parton a kutyák is
- örülnek.”
(Szak)szókincsünket is bővíthetjük a témában, páratlan gazdagsággal talált szinonimákat leggyakoribb mai segédigénkre, illetve kötőszavunkra (A magyar nyelv viágrekordja), és pompás kis nemzetkarakterológiákat skiccel fel Európából a hírhedt Magyar Ethnográfiában.
Költőnk mélykuruc. Ami azt jelenti, versben nagy lófaszokat kíván Ferencjóska seggébe, sőt, még egykoron imádott tanárába, Thaly Kálmánba is, aki pályája végén „labanccá lett”. És, sajna, meg kell állapítanunk, zsidózik és „tótozik”, nem is keveset, s nem mindig kedélyesen*, hanem olykor becsmérlően is. (*Mellette szól, hogy ezek Réthy korában, jóval a második világháborús népirtások előtt - bár az első örmény genocídium éppen a századfordulón zajlott - messze nem jelentik azt, amit ma, de a tótok lenézése, a mindennapok bajainak a zsidók nyakába varrása mára, khm, kissé karcossá teszik egypár művét…)
Nem tudom, mennyire volt vallásos, de a papokkal is szeretett kikezdeni – versben. Egy részlet A St. Pölteni pipákra szánt versekből: „Szűz dohánynak jó az aromája, / Barátfasznak nagy a karimája. / Szűzdohányfüst karimáz a légbe, / De a barát sosem jut az égbe.”
Mindenki megkapta a magáét, nem kímélte a korszak celebjeit sem: „..Jászai picsáját / egy bank parcellázni készül” (Budapest rohamosan halad) vagy „szájára veszi” az öreg Jókai ifjú, második nejét, annak testtájait (Üdv László napjára), sőt megírta nászukat is: (Jókai… c.)
Az éjfél nesztelen,
a Bella meztelen,
a helyzet fesztelen.
De mindez hasztalan
a Móric fasztalan,
a Bella basztalan.
Alapvers tőle - és a neten sajnos nem fellelhető - Magyar Nyelvtörténelmi szótár (A Ballagi és Simonyi közt kitört akadémiai vita kritikája alcímmel): témája szerint ez a kor nagy szótárvállakozásából hiányolja a tabu: kutyaszar, lófasz, pina stb. szavakat. Közben nem csak a nyelvet helyezi történeti síkra nem csak történeti síkra helyezi a nyelvet…, valamint egy szavunkkal megmutatja a történetiséget is: „Pinából picsa lesz, elhiteti / Ballagi is, hogy ez történeti…”
Fent temlített depressziója felfedezhető 'szaros' témájú verseiben is, ezekben nem csak poénből döntögetett tabut: „Ha feltalálnám én a léghajót, /…/ Körülszarnám ezt a rongyos, büdös, összebaszott, / kurva, lófasz világot!” (Aviatika c.)
Szép Ernő így tisztelgett előtte: (link)
Óda Lőwy Árpádhoz
Oh Lőwy mester, bülbülszavú igricz,
Had illessem babérral lantodat.
Itt a Kagálban, hol tombol a víg vicc,
Ügybuzgó ódám fennkölten fogad.
Oh engedd meg, hogy előtted felálljak,
Miként pina előtt feláll a fasz...
S, hogy néked meghatottan gratuláljak,
Érdemdús ősznek, a zsenge tavasz,
Oly elfogódva, bámulón rajongva
Néz föl költészetedre a magyar:
Mint impozáns, hatalmas trágyadombra
Kis térfogatú szerény kutyaszar.
A költészet az ember jóltevője,
Számos előnyt köszönhetünk neki,
Arannyá lesz egünk komor felhője,
Ha a poéta lantját pengeti.
Oh, hát még te! Te legdicsőbben érted,
A búval baszott magyarnak mi kell?
Te vagy az út, az igazság, az élet,
Oh az a dal, mit lantod énekel!
Oh Lőwy mester! Te vagy amaz Árpád,
Ki hont szereztél e szép iránynak itt,
S kéjjel szagolja Adria s a Kárpát
Nóta fádnak szagos virágait.
A szar undok volt, a valag meg ocsmány,
Te vetted őket ajkaidra vígan,
Te eljöttél s dallal beillatozván,
Most rajtuk a poézis bája van.
Ki mondja azt, hogy pornográf vagy perverz?
Ki téged olvas édesen mulat.
Oh szebb egy húsból-vérből való vers, mint
Száz nyavalygós ábránd és hangulat.
Más enyeleg, flörtöl csak múzsájával,
Őszinte hangot s érzelmet kerül,
Te, mint szeretőd: úgy karolod által
S ahogy dukál - megbaszod emberül.
Helikon prűd parfümszagú berkébe
Csak szarj ezután is vitézül bele,
A segged mindig kitörüli érte
A babér finom selymes levele.
Beszélj nekünk tovább is a szerelemről,
Te illatos, igaz szavú dalos,
Az vagy nékünk a poéta seregéből,
Mint naiv lánykának Pósa Lajos.
Köszöntelek költő! Tudj még soká lőni,
És légy, mint múzsád jókedélyű, víg –
Éltessen Isten addig köztünk Lőwy,
A meddig élnek költeményeid.
Saját sírverse: Ha meghalok (előlegezett hattyúdalom)
(2007)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)