
Szépirodalmi, 1975
Bölcsész-detektívregény(ke): filosz hősünk, Ősi Iván a 30-as évek Budapestjén egy szórványemlék megfejtésén rágódik egész életében. A ’kangrez’ szó olvasata nyomába eredve – egy csipetnyi nyelvészkedést mindenki kibír – kiderül, az etymológia halálos veszedelem is lehet: megfenyegetik, ha nem hagy fel a kutatással, pedig erre tette fel életét. Mindenféle léha éjszakai meg gyanús kalandba keveredik, de persze ne számítsunk komoly detektívtörténetre, véres ugyan, de bohózatízű az egész, a lendületes kezdés lefullad és siralmasan fantáziátlanul ér véget.
Átvonul még a színen egy bizonyos Rák Ernő Polykárp, aki annyira bizarr, de eleven bölcsészfigura, hogy csakis egy K. Frici-kortárs, netán évfolyamtárs lehetett a mintája. Feltűnik még: seftelő, ezért a rendőrség elől menekülő olimpikon, zsidópogrom-hangulat (mondtam már, hogy a ’30-as évek) az egyetemen, alkalmi és tartósabb szeretők, sőt egy boncmester és feltrancsírozott szeretője (ennek sokféle tálalási formáját ismeri a szerző) valamint a tihanyi echó...
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)