Orpheusz, 2010.
[négy nyelves csók]
„a szó, amit ellopok a nyelvekről, / titokban mind hamis” (Harmóniátlanság)
A szerző alig 22 évesen lett elsőkötetes - ezúton gratulálok, ettől persze ismerhetnénk, már publikált több csikólapban (Spanyolnátha), meg komolyfelnőttben is (Magyar Napló), sőt kötetbe is fűzték már, a buñueli című (valójában éppen költőnőnk egy versét kötetcímmé emelő) Hús és Sakk c. győri antológiában jelent meg korábban.
Játékos, meglepő képi ötletek garmadájával incselkedő verseskötet ez, egy kislányos és egy érett, kacér nő lakik benne egyszerre. Játékos, mint a "füle letörését meghalló bögre", vagy mikor éjjel "Isten kijjeb csatolja övét". Nincsenek lányos tabuk sem: megverseli a havivérzést is, de nem ordenárén, persze nem is eltartott kisujjú várkisasszonyka módján. Stílusos, dörmögöm, pedig még csak az elején járok a versvilágában. Ha csak ennyit elér egy első kötet, már az valami: egyéni, és máris sokkal több, mint temérdek "kollégája".
Tágra nyitja, feltöri a pillanatokat, mint a diót, az élet egy elhullott, csonthéjas gyümölcs, itt csörög a dió, játszanék vele. Nem nagy dolgok ezek a verstémák, csak effélék, mint a "hajnal a csigaszemekben", vagy az "azonnal oldódó fürdősó-szavak"... Üdítően hat az olvasásuk, semmi kényszeredettség, semmi megfelelni vágyás a poszt- vagy akármilyen kurzusoknak, a koszorús írók farvizét nyeldekelve.
Lélekben matat könyékig, és jól áll neki. Ha jól emlékszem az életrajzára, éppen idén végez a pszichológia szakon, de nem szállt el magától, öniróniából summa cum laude: "Minden feltevés meghazudtolva / a drótanyán csüngök meglepetten.” (A Majomkísérlet c. versből, és aranyos, hogy lábjegyzetben megmagyarázza a "szőr- és drótanyát".)
De nem csak játék ez. Egymásba testesült szilánkok vagyunk, kiszakadunk, betokozódunk vagy átnövünk a másikba. Egy súlyosabb szerelmi versfüzért is rejt a kötet, ha a kötet egy papírhajó, ez a tőkesúlya. Pár részlet a Szerelem c. versfüzérből:
Az ébredések
tündértestűek még,
szégyenlősek, mert
nincsen rajtuk festék,
az ablakodon
benézeget pár árny,
megsimogatlak,
s felbéget egy bárány
hajad gubancos,
nagy szénakazlában,
mintha tudná: még
egy ideig nyár van.
*
Szeretetem morzsáit
vadállatként zabáltad.
Szeretetem morzsáit
tejeskávéval tudtad csak
megemészteni.
Most a hokedlin ülsz,
maszatos szádat megtörlöd
szörnymancsaiddal,
s mosolyogva
újra enni kérsz.
*
Szépségedet lassan megszokom,
ahogy nem mereng a dallamon
a billentyű sem, ha a fürelízt
ezredszer játsszák, és a dőre ízt,
vegyes nyálat, számba szoktattad,
és bókjaidat is ott hagytad,
csupa „kell", „muszáj” és „még egyszer” vagy,
s mákvirágként majd el kell, hogy hervadj,
hogy beborítsd lepkeajkamat,
szárnyaimért szirmod a kamat,
mindig ilyen lesz csókod, eleven,
így játszunk majd mi, túl már mindenen.
(...)
(A teljes vers a Spanyolnáthán olvasható.)
Kellenek ezek a lelket felüdítő íróemberek, akik "átviszik a szerelmet a túlsó partra", akik a vigasztaló meséket szövik fáradt szemhéjuk mögött, vagy... akik a szivárvány horgonykamrájának őrei.
Lájkolom, na.
"(...) Ágoston Csilla A test és megannyi szilánk című első kötete átgondolt és pontos szerkesztés eredménye, mégis – ahogy első köteteknél talán megszokott – néhány gyengébb alkotás is helyett kapott a könyvben. Bár meg kell jegyezni, hogy a kötet egésze egyértelműen elbírja ezeket az írásokat. Számos versformát (szonett, haiku, szabad vers, prózavers, dal) alkalmaz a költő, ám egy egyéni rímtechnikára mindenképpen érdemes odafigyelnünk (a sorvég összerímeltetése a következő sor elejével). A borító Winston Chmielinski: Man Woman Bird című képének felhasználásával készült, nagyon jól illusztrálja a kötet tartalmát. Minden további nélkül kijelenthető, Ágoston Csilla jó úton indult el, jó úton jár. Csak ne térjen le róla! Költészetének gyarapodását, alakulását bizonyosan nagy figyelem fogja övezni."
A X. Győri Könyvszalon könyvbemutatóján
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)