
Arnaldur Indridason: Hideg nyomon
[Vetrarborgin, 2005] ford. Torma Péter
Animus, 2011. (Erlendur felügyelő 7.)
evocatio blog
[négy és fél jégcsákány]
Izland és Thaiföld (ahonnan szereplőink egy része érkezik) olyan nekünk, mint két távoli kisbolygó, egyaránt fura, ismeretlen világ mindkettő.Sőt, míg a szemünk-fülünk meg nem szokja, olykor egyformának, egyaránt idegenül hangzanak, összekeverhetőek az izlandiak és a thai bevándorlók nevei is.

A szerzőtől ez a harmadik könyvem, és most szerettem meg, nyomozóit rendkívül közel hozza, a gyönyörű nevű Sigurdur Óli és Erlendur felidézik a híres mintakopókat is (egyikük pedáns, mint Poirot, Ólit pl. szektás ügynöknek nézi egy tanú, olyan fess, amikor becsönget hozzá, másikuk trehány - bár penge eszű - ösztönlény, akár Holmes, mindketten eléggé bonyolult magánélettel), harmadikként pedig egy női nyomozó is szerepel, persze erre nem feltétlenül jössz rá azonnal, mert az izlandi keresztnevek mit sem mondanak nekünk ez ügyben.
Ettől is, meg a rettenet hideg, rideg világról, minden olyan macsó egy kissé, de nem, ez rossz szó, bár pár pillanatra felidéződik Cormac MacCarthy vadnyugatának kietlensége is... pedig ott hőségtől tántorognak a szereplők. Minden olyan dermedt, mint az áldozat, a szó szerint vérbe fagyott kisfiú a történet elején. Az emberek ritkán kapcsolnak Defrost fokozatra, jellemző a kapcsolatokra, hogy Erlendurt elvált feleségétől származó két gyerekével, akik eléggé kriminális utakról tértek meg, Erlendur gyerekkorában meghalt öccsének a fagyhalála, pontosabban annak kibeszélése hozza össze újra.

Mint várható, lesz benne multikultis-bevándolós-rasszista szál, izlandi jobbikosokkal, csak cigányok helyett thai betelepülőkkel, de nem ez a lényeg, hanem a modern ember téblábolása a makett méretűvé zsugorodó bolygónkon, az ország már nem egy szűkös beltenyészet, csak egy elem a világméretű dominóban. Meg persze kietlen háttérnek ott a zúzmarás kis sziget, ami a regényben egy egész kontinensnek tűnik néha, mintha egész világ választaná el Izland sokat emlegetett nyugati és keleti partját, pedig az egész alig nagyobb Magyarországnál, teljes lakossága pedig akkora, mint egy nagyobb vidéki városunké.
Egy dupla, erős multikulti koktél a regény, és akárcsak a sorozat többi részét, ezt sem krimiként olvastam, inkább skandináv szociográfiának, persze kriminek is mindvégig izgalmas tudott lenni, de ez tulajdonképpen mellékes - a Bűn és bűnhődés sem bűnügyi regény, hiába teszi esetleg a krimi-polcra egy kelekótya könyvtáros.
Külön említem meg a remek fordítást, Torma Péter egyaránt tökélestesen használja a legújabb szlenget meg régi, archaikus szavainkat, és mindezt milyen gördülékenyen!
Aki kirándulna kicsit a Jég országába, annak ajánlok két magyar blogot Izlandról - innen vettem a képeket is: Izland EVS és a (kissé behalt) From Iceland With Love.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)