James Patterson – Liza Marklund: Üdvözlet a gyilkostól
[The postcard killers, ] ford. Torma Péter
Animus, 2011.
[négy véres bélyeg]
Mindig is nagy hatalma volt a felsőoktatás élén állóknak, gondoljunk csak a bécsi művészeti akadémiára, ahol a századfordulón kétszer is esélyt kaptak a történelem menetének befolyásolására, de ők egy bizonyos Adolf nevű fiatalember rajzpályázatait kétszer is elutasították, [Spolier!] hát hasonló kiszúrás után kattan meg főszereplőnk is, legalábbis egyikük, aki aztán embereket trancsíroz és mivel nem kicsit exhibicionista, áldozatainak megkomponált fényképeit mindig elküldi a helyi újságnak.
De hiszen miért is kéne eltanácsolni olyanokat egy prűd, istenhátamögötti amerikai főiskoláról, akik Tabu címmel elő perfomance-t adnak elő, amiben gyakorlatice két ikertestvérpár szeretkezik..? Ha a tanári kar elfogadja az incesztust szemináriumi dolgozatnak, könyvünk sem íródik meg, mert a kirúgott lány és bátyja nem indul európai körútra fiatal turistapárokat trancsírozni saját hotelszobáikban…
Sosem tudtam, hogy lehet négykezest játszani a könyvírás területén, de jelen esetben elég jól sikerült a svéd-amerikai szerzőpárosnak, sosem lehetett érezni, hogy na most innentől a másik szerző püfölte tovább a klaviatúrát, semmi zökkenő a szövegben, látszik, hogy pontos vázlat nyomán dolgoztak, tkp. nem is szép a szöveg, csak pontos, hollywoodi értelemben profi, precíz – feszültségkeltő.
Persze nem csak vérben fürdő hotelszobákat láthatunk, lesz itt leszbi újságírónő – férfival, egy végtelenül büdös, mégis sármos – valószínűleg lánya meggyilkolása óta nem mosdó – amerikai nyomozó, irigy és egymást maró zsaruk és médiamunkások, és – visszatérve a kopókról az üldözöttekre – felbukkannak majd a Mester tanítványai is, posztmodern módon a neten, igaz ők jóval szerényebb képességűek, mint a festészet legnagyobbjait utánzó sorozatgyilkosaink.
Egy rokon könyv:
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)