
[Novembre, 1928] ford. Romhányi Török Gábor
Napkút K., 2010. (1. magyar kiad. 1918)
G.F. nem sokkal érettségije után – miután „felavatta” őt anyjának a szolgálóleánya –, egy mediterrán körút során egyéjszakás szerelmi kalandba keveredik egy perui nővel, Eulalie-vel, akit aztán soha többé nem lát, csak (elég tüzes) leveleket váltanak még egy évig.
Ezt a kisprózát ezután kezdi el írni, és csak 2 évvel később, 1842-ben fejezi be; egy szerelem története ez, melyben a nő modellje persze E., ami nem túlzás, „Mások ágyában az ő simogatásáról álmodtam” – vall róla jóval később is. (p7.)
Lehet h sok marhaságot fogok ideírni, élő olvasónapló következik a moly.hu-ról:
Lassúdad, szinte helyben toporgó módon hömpölygő próza ez, örvénylés inkább, nem véletlenül: sebesen zúgó vízbe nem lehet kétszer belelépni, de állóvízbe igen, márpedig Gustav szinte elfekszik benne, ringatják a képzelt emlékek… (Szándékos, de nem képzavar.)
"Néha úgy tűnik nekem, mintha évszázadokat életem volna és az életemben száz és száz más élet hordaléka zsúfolódott volna össze." (p12.)
A mesélő felidézi kamasz éveit, amikor még csak a Költészet tanította arra, mi a Szerelem, ekkor még elég volt ennyi, Nő nem is kellett hozzá, csak saját érzelmi világa – persze később eljöhet majd az a kor is, amikor már szerelem nem kell, csak a nő… Persze nem ugorja át az igazi szerelmet sem, gyönyörű „tájleírást” ad róla… a forralt borként hömpölygő vérről, a nők tekintetéről… Stb. – Alighanem ez a „stb.” lesz majd az, ami kitölti e kisregény ("prózaköltemény", ahogy az utószóban írják) hátralévő részét.
Azt hiszem, minden nagykamasszal elolvastatnám. Szeretnék az olyan sorokat, hogy „amikor még szűz voltam, szívesen bámultam a prostituáltakat”. (p23.) A serdülés inkább lelki kínjait festi meg kissé elgrécós stílusban (már ha lehet egyáltalán össze lehet vetni a prózapoetikát a festészet korszakaival), de ezekben a lelki maszatokban benne vannak a testi érés fájdalmai, a növekedésben szinte berobbanó csontokat hasogató fájdalma – mindezt persze nem rockdalban írja meg, ennyire még Flaubert sem volt modern, hanem a kor első számú, legcoolabb műfajában, regényben. Persze nem vámpíros-baszós regényben [vajh' a Bovarynéból is készült zombifeldolgozás, mint a Jane Austenekből?], néha még megzörren tekintetünk léptei nyomán a bekezdések közt a műfaj tojáshéja [úristen, ez biztos GF hatása], a merengésbe beleveszett mondatkezelés (ezért nevezik megszépítően "prózakölteménynek") de egyértelműen élvezetes, bár nem könnyű olvasmány.
[Sajnos nem fejezhettem be időhiány miatt]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)