[három és fél kutyagumi]
(részletek a Csontdaráló filmváltozatából)
Kishazánk műfordításirodalmában, ha azt nézzük, hogy egy-egy nemzeti irodalomban milyen műfajok az uralkodóak, vannak apró szigetek, szinte már zátonyok, arra gondolok, bizonyos műfajok és régiók közös halmaza néha csak egyetlen szerzőt dob ki magyarul, így van ez például a svájci német krimivel (nézzetek utána: ezek közös metszetében csak egy szerző akad: svájci német nyelv + krimi = Friedrich Glauser), de hasonlóan egyszerzős műfaj magyarul a francia nyelvű belga (vallon) krimi is (François Emmanuel: A mélabús gyilkos), vagy ha messzibbre tekintünk, a magyar olvasóközönség egyetlen uruguayi regényírót ismerhet csak: Juan Carlos Onettit. Sőt, lyukak is vannak: pl. nem olvasható magyarul (pedig miért ne létezne) francia nyelvű svájci krimi*. (Izgalmas lehet ezek vadászata, de mellé is lőhetünk, hiszen olvasótól is függ, valamit pusztán regénynek, avagy kriminek sorolunk-e, vagy csak simán nem is tudunk róla.)
*bár pl. Georges Simenon Belgiumban született, Franciaországban és Amerikában élt,
majd Svájcban halt meg, őt inkább francia szerzőnek soroljuk be.
Hasonlóképpen szigetjelenség a magyar műfordításirodalomban az osztrák krimi: ezt - egyelőre - csupán Wolf Haas sorozata jelenti, egy egész sorozat, Bán Zoltán András remek fordításában.
Nem lettem a rajongója, és elég is volt ennyi tőle, ha osztrák légszomjra és durvaságra vágynék, ott van a tényleg bravúros és bűnügyi történetek nélkül is remek Thomas Bernhard - vagy akár a Bambit és a klasszikus korai pornóirodalmat egyszerre író Felix Salten... Vagy a régi öregek közül még Joseph Roth, Leopold von Sacher-Masoch, Ödön von Horváth, Stefan Zweig, Arthur Schnitzler, Franz Werfel, a kortársak közül Evelyn Grill, Daniel Kehlmann, Elfriede Jelinek. Na de ennyit a népművelésről, be is fejezem a fejtágítást.
Ebben a posztban a véletlenszerűen olvasott 3 Haas-kötetről firkált soraim következnek, sokra ne számíts, ez a blog úgyis csak saját feledékenységem (csont)kamrája... (Hogy stílszerű legyek.)
Halottak feltámadása
(Brenner nyomozó történetei 1.)
Auferstehung der Toten, 1996; Scolar, 2009.
Jöjj, édes halál!
Komm, süßer Tod, 1998. Scolar, 2010.
Sokkal jobb, mint a sorozat első kötete – már amennyire emlékszem rá, bár éppen a krimivonal a gyengéje, akár ki is hagyhatta volna, úgy is megmaradt volna egy szellemes, humuros kisregénynek… bár éppen története nem lett volna, szóval storno.
A humorra erősen beteg, nem véletlen, mentőorvosok és sofőrök a hősei, de nem a Magenheim féle unalmas faszok, a Szomszédokból, hanem a gázpedált taposú fenegyerekeké, a szomszédból. Néha azért untam is, cserébe BZA fordítása mindig továbblökött.
Érdemes sorozat**, főleg hogy itt játszódnak sógoréknál és manapság. Egyet nem értek, milyen lehet vajon az a „búrkolbász”, amit kétpofára falnak a bécsiek és tök egészségtelen? (Aztán megtudtam egy molynak hála.)
**ekkor még bizakodtam
(Még mindig a Csontdaráló - amit éppen nem olvastam. De talán megnézem egyszer.)
Mint az állatok
Scolar, 2011.
Egyedül Brenner menti meg… de minek?
Pontosabban: a humor menti meg, enélkül csak egy kutyapiszoknyi prózakupac lenne (kriminek meg… hát…), persze ne gondoljuk azt sem, hogy ez a humor frenetikus, sziporkázó, netán intellektuális (ahh): nem, épp annyi, amennyit egy ember naponta kiereszt, mint gőzt, hogy elviselhető legyen a napja. (Azért azt is érezni, BZA megint nagyot fordított.)
ps.
A 91. oldalon van egy majd' oldalnyi 'himnusz' a kutyákról, ha könyvesboltban látod a kötetet, ennyit olvass el! (Lusta voltam kiidézni)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)