Kondor Vilmos: Budapest romokban
Agave Kv., 2011
[négy krumpli a törölközőben**]
Megkövetem magam (akárhogy is kell azt csinálni), elhamarkodtam az ítéletet, amikor valahol egy molyos kommentben abból indultam ki, hogy a legelső kötet (csak beleolvasva) nem tetszett, illetve túl sokat adtam egy történész bírálatára, ez bizony nagyon jó volt.
1945-46 Budapestje… tömény borzalom és az ország fellélegzése egyszerre, megspékelve az alvilággal, hát bizony egy pazar hard boiled történelmi krimi lett. Persze nem hibátlan, mégiscsak van igazság abban, amit egy történész írt a történelmi pontatlanságokról (kár, hogy már nem találom, se én, se a gugli – talán Karsai László volt?), igaz, nekem ebben csak egy baki tűnt fel: éppen a tudós-tudálékos (néha akkor is kiigazítja angol SZEB-es barátja magyar beszédét, ha az éppen nem is hibázik) nyomozónk felejtette el két év alatt a másik, nyilas Rajkot – derül ki egy párbeszédből, na de mindegy. Meg kissé húzós volt az a betörés a Belügyminisztériumba, de még ezt is a hihetőség határán adta elő… És túlságosan westernes a vége, még Charles Bronson sem ment neki fél vállal (begennyedt srapnellel a gerince mellett), pisztoly nélkül az ellennek, igaz, neki SZEB-es barátja sem volt, aki egyszerre volt Dr. Watson és egy romantikus, önfeláldozó lovag… (A valóságos SZEB-ről inkább történészt olvassunk.) Azt pedig, hogy sok nyilas „átöltözött” az új karhatalom oroszos unifomisába, ami a kor egyik leglátványoabb és legdemersztőbb „élménye” lehetett, azt nem mutatta meg eléggé, legalábbis az a félhülye, gonoszságtól csöpögő, kretén Wayand (vagy hogy is hívták) alakja ehhez édeskevés volt, pedig ez az emberfajta, a kisnyilasból lett vörös, besúgó házmester-féle embertipus meghatározó lett a következő évtizedekben.
[* az ÁVO elődje (+1 link).
** egy remek, veseápoló kínzástechnika az Andrássy út 60.-ból]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)