+ Fáni hatása Kodályra
+egy kis nőirodalom-történet
Lux Terka: Budapest - Schneider Fáni regénye
a szöveget gond., az utószót és a jegyzeteket írta Kádár Judit
Noran Könyvesház, 2011.
(1. kiad.: 1908.)
[három piros szoknya]
Schneider Fáni a fülszöveg szerint létező személy, félig tót, félig sváb származék, de többet nem árult el, én meg semmi egyebet nem találtam róla.
Fáni bölcsője a kuplé lehetett, s a budapesti éjszaka a bölcsődéje. Korai társadalmi regény ez, a kupléhősből, Scheider Fániból Budapest-allegória lesz, Lux persze nem egy Zola, hogy vásárcsarnokból varázsoljon pokoli bugyrokat, ő egyetlen virágszálból indul ki, franciásan mondhatnók, egy szál kaméliából, hogy bokréta legyen belőle a polgári budoár kultúrával még éppen csak ismerkedő Magyarország kalapján.
Az életem mostan azért szomorú,
Azért szomorú, csak azért szomorú,
Mert Fánival tört ki a nagy háború,
A nagy háború, a nagy égi háború.
Mert néki kell a gigerli és nékem kell a nő,
És a szerelmem nőttön nő, ez itt a bökkenő.
És bármit is megpróbálok, az semmit se használ,
Mert néki juszt is csak csupán gigerli imponál:
Elmentem én a vásárba Schneider Fánival
Schneider Fánival,Schneider Fánival
Vettem néki piros szoknyát három fodorral,
Három fodorral, három fodorral
Mire a Schneider Fáni csak azt mondta:
Nem kell néki piros szoknya,
Inkább kell néki gigerli,
Az őt jobban ingerli!
Mert a Schneider Fáni csak azt mondta:
Nem kell néki piros szoknya,
(Hogy hát) Inkább kell néki gigerli,
Az őt jobban ingerli!
Az idei Ünnepi Könyvhétre megjelenő, szép kiállítású könyv a huszadik század első felében alkotó Lux Terka életművének újra felfedezésre teremt alkalmat. A kötet az író-újságírónő két korai, 1906-ban és 1908-ban megjelent munkáját, a Budapestet és a Budapesti fotográfiákat tartalmazza.
A tematikusan összefüggő művek főhőse a századforduló Budapest, a "bűnös nagyváros", amelynek eredeti metaforája a nevét a népszerű városi kupléból kapó Scheider Fáni. A félig szlovák (tót) félig német (sváb) származású világszép lány élete a multietnikus, viharos gyorsasággal modernizálódó és gazdagodó város ellentmondásos fejlődését testesíti meg: Fáni a szegény Tabánban születik, színésznő lesz, arisztokrata szeretője őszintén szereti, de nevét nem adja neki.
A képmutató társdalomon bosszút álló Fáni könyörtelen, pénzéhes és számító "magyar kokott" lesz, akinek a város férfiai a lába előtt hevernek. Ez a társadalomkritikus szemlélet jellemzi a két évvel korábban kiadott Budapesti fotográfiákat is, amely realista pillanatfelvételekben ragadja meg a város megannyi színterét és jellegzetes figuráját. A fekete-fehér fotókkal illusztrált, szó- és fogalommagyarázattal kiegészített kötethez a szövegeket is sajtó alá rendező Kádár Judit irodalomtörténész készített utószót.
(kello.hu)
Fánit tulajdonképpen a fivére löki erre az útra, mert fegyverrel vesz elégtételt a húgot elcsábító szobrászon, s egyszeriben híresek lesznek - mindketten. A művész ettől a hírveréstől hirtelen "befut" (amint talpra áll), ahogy Fáni is, alig pár év, és már egy gróf szeretője. Aki persze közli vele, nem veheti el őt, akármennyire is az övé a szíve és a pénze is, de a neve a családjáé... Fániban megszakad valami, bosszút esküszik a város (férfiai) ellen.
"-Nem igaz, hogy az elbukott nők tovább süllyednek! Nem süllyednek, ha nem süllyesztik el őket. (...) Csakhogy elsüllyesztik - kacagott keserűen - mint szívtelen gyerekek a kis kutyakölyköket! Jól van, hát süllyedjünk! Ez a város veszített el, fosztott ki, most én fogom őt kifosztani!"
(53.)
Szepi, a fivére időközben szocialista újságíróvá, sőt miniszterré is lesz (Szocialista miniszter a magyar századfordulón: ez teszi talán a leginkább romantikussá ezt a regényt...) Ideákat gyárt, no meg gyereket egy lányanyának, s mivel eszébe sincs elvenni a lányt (hamar a háta mögött hagyta egykori önmagát), annak fivére lelövi őt. Csak ez a fivér most jobban céloz, mint egykor ő maga...
Régies, szecessziós nyelvezeten íródott, századfordulós borongás lengi be, relatíve sok francia, német szóval, még a "plaid" a pléd és "flirt" a flört, de úgy érzem, ez akkor modern lehetett, pl. a panamázás kifejezést is frissen használja.
Nincs hosszú története, nem egy kalandregény, elárulom, mi tölti ki a csaknem 200 oldalt: a sok szalonbeli fecsegés a nőkről és a férfiakról, mi más. Néha szórakoztató, összegében egy gyors, talán kellemes olvasmány egy viharos, kandalló előtti estére a Nőkről, Budapest nagykorúvá éréséről: mind-mind egymás allegóriái a regényben. S Fáni lassan, de biztosan megindul a lejtőn...
"(...) Fánit vitte a kocsija, végig a sötét téli hajnalon, egyedül, az ismeretlen jövő felé. Vörös paróka volt a fején, a szája ki volt festve, s a szíve meg volt alva..."
(utolsó mondat, p171.)
A kötet utolsó harmadában Budapesti fotográfiák címmel novellákat gyújtöttek össze, témájukban kb. megegyeznek a regénnyel, a léha, bohém pesti élet korrajzai. A kötetet a korabeli Budapestről készített fotográfiák illusztrálják.
*
Rokon könyvek:
*
Post scriptum 1.
Kodálynak - saját bevallása szerint - ez a Schneider Fáni-kuplé volt az utolsó csepp a pohárban, mielőtt új zenepedagógiájával fellépett volna:
"A végső indíttatást az új nevelési rendszer megalkotásához állítólag – a Kodály által többször is felidézett anekdota szerint – egy „megrázó zenei élmény” adta 1925-ben:
A zenei kultúra politikáért részben a szakzenészek felelősek, mert mindenkor az ő meghallgatásukkal intézték. Hogy a szakzenészeknek mennyire nincs fogalmuk az iskola zeneéletéről és szükségletéről, a magam esetével bizonyíthatom. Mintegy 1925-ig én is a szakzenészek rendes életét éltem, azaz semmit sem törődtem az iskolával, abban a hiszemben, hogy ott minden rendben van, tesznek, amit tehetnek, s akinek nincs hallása, az a zene számára úgyis elvezett. Ebből az illúzióból egy véletlen eset rázott föl. Egy szép tavaszi nap a budai hegyekben egy kiránduló lánycsapatra akadtam. Daloltak, s én megálltam egy félórára, és a bokrok közül hallgattam őket. Attól, amit daloltak, egyre jobban elszörnyedtem, csak annyit mondok, hogy a műsoruk koronája – Schneider Fáni volt. Megtudtam, hogy egy pesti tanítónőképző növendékei, s hirtelen megláttam, hogy a jövő nemzedék nevelői és anyái az analfabétaságánál is rosszabb, teljes zenei züllöttségben nőnek felé. Ma hálásan gondolok Schneider Fánira, mert az kényszerített, hogy gondolkodjam, mit kellene tenni.”
(forrás)
*
Post scriptum 2.
Vázlatok Kádár Judit utószavából
Lux Terka partiumi születésű, első írásai is itt, pl. az Arad és Védékében, a Debreceni Ellnőrben jelennek meg az 1890-es években. A magyar nőirodalom még csak szirmait bontogatja, bár Czóbel Minka már vissza is vonult (legalábbis Varga ezt írja, pedig még sokat írt) A (nagykárolyi) Kafka Margit csak 1904-ben jelentkezik majd meg első verseskötetével. Az évtized Fejősévája: Beniczkyné Bajza Lenke, évi három lektűrrel (hallod ezt, Fejős?) Bajza József lánya Jókai népszerűségével vetekedett, mégsem engedte be őt a Kisfaludy Társaságba Gyulai Pál, a vén kritikus - talány, hogy csak óvta az irodalmat a lektűrtől, vagy merő vaskalaposságból? Gyulai mellett szól, hogy a századfordulón mérhetetlen mennyiségben árasztották el a redakciókat a "szoknyás dilettánsok".
De visszatérve kolleginákra: ekkorra a kolozsvári Tutsek Anna már évtizedek óta a Magyar Lányok főszerkesztője, a csallóközi-győri Erdős Renée már otthagyta a színpadot, és már 1902-ben berobbant a nők vágyairól írt verseskötetével, közben meg híres írókkal pasizott. (Ady csak a nyomában lihegett. Mellesleg még Gyáni Gábor is megemlíti egy kötetében, mint aki nem kicsit volt provokatív a korában: A nagy sikoly c., 1923-as regénye az orgazmusra utalt.) Szóval volt pezsgés.
Futottak még: Teleki Sándorné Kende Júlia, stb. Vonatkozó olvasmány:Úgy érzem, Lux Terka ebben a csapatban (bár nem egy írónőtársát iróniával említi vagy idézi meg regényiben) a legjobb esetben is legföljebb csak az erős középmezőnybe fér be. Persze lehet, hogy elnézést fogok kérni, szidtam én már Tisza Katát is, majd a Fejősévák, Vassvirágok után sírva vágyom vissza...
*
Lux Terka
leánykori nevén: Dancsházi Oláh Ida, férje után: Szőllősy Györgyné
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)