L. Simon László: Személyes történelem - esszék
Ráció Kiadó, 2011.
[három és fél hit, bizományba]
Erősen töredékes, vagy jóindulattal nevezzük inkább úgy: miniesszék sorjáznak ebben a vékony kötetben, mely negyedrészt album inkább: régi képeslapokkal illusztrálta Fejér megye régmúltját, vagy éppen a léghajózás történetét, máskor pedig a rádiómérnök Tesla zsenije előtti hódolatának hangot adó írását. Utóbbiak kitűnően illusztrálják csapongásai irányát: talán kevéssé közismert, hogy Zeppelin csak egy keszthelyi születésű magyar katonamérnök ötletét megvéve tehette biztonságosan kormányozhatóvá a léghajót – az említett Schwarz Dávid pechje, hogy a találmányt már csak az özvegyétől vásárolta meg a német gróf. Teslához és a rádiózás történetéhez pedig az adta az apropót, hogy a Magyar Rádió udvarán újfent "szembejött" vele a szerb feltaláló szobra.
(Apjával a családi borospincében, 2005)
Persze ennél általában kevésbé szétkódorgó csapásokban közelíti meg témáit, melyek szűkebb (amúgy Pávelével közös) szülőhazája, Fejér megye múltjába pillantgathatunk be, pl. a vármegyeháza pincéjében eldugott 1919-es emléktáblán át a Nádasdy grófokig, vagy saját családi pincészetük és annak lelke: nagyapja melletti gyermekkorának megelevenítésével. Nagy szeretettel idézi meg (tágan véve) földijeit: Kalász Mártont, Illyést, vagy épp boros tanítómesterét, atyai jóbarátját, Ambrus Lajost, ám akinek sajnos szerkesztő feleségéről, Mátis Líviáról, valamint a székesfehérvári tanár-íróról, Sobor Antalról, és az író-kiadó Deák Lászlóról már csak nekrológot írhatott.
(Volt szerencsém járni a Simon-birtokon jó pár éve, az idézett nagyapával mi is meg töltettünk pár palackot, és összefutottam a szerzővel is, de fura mód nem mutatkoztam be neki, pedig épen akkoriban egyazon lap, a Reakció - ma mandiner.hu - külsősei voltunk. L. Simon ekkor még csak egy ellenzéki háttérember volt, ma már a kormánypárt parlamenti kultúrbizottságának elnöke, plusz - friss hír -: Jankovics Marcell kirúgásával az NKA új vezetője, szóval igen, bután hagytam leamortizálódni a társadalmi tőkémet... :)
Honi tájakra visszatérve, szerzőnk minden egyes magyar írásából egyértelmű, hogy íróasztalához ülve nem akasztja fogasra a benne lévő politikust, és úgy vettem észre, khm, egyfajta túlzott óvatosság vezeti a a tollát, amikor rengeteg idézettel él, kerülve a sarkos megfogalmazásokat, ítéleteit mások – zömmel Mikszáth, Ady, Csoóri és Illyés – szájába adja. Természetesen ezekben az írásokban (melyek közt akad nem egy emlékbeszéd, de kiállításmegnyitó is) a mi huszadik századunkról, és főleg a kommunista és "rendszerváltó" időszakról van szó.
(Ma, a lapos bestsellerek korában ezt a szerzőt - engem kivéve, hehe - nemigen olvassák véletlenül: csak kétféle ember lapozza majd fel, vagy ellenzéki adatgyűjtő (lásd a mancs.hu-t lentebb), vagy az "egyatábor" egyik lelkes híve, az első csomókat keres a kákán, másikuk pedig pozitív megerősítéseket. Mindük csalódni fog, mert mint mondtam, a súlyosabb mondatokat idézőjelek közé cementezte, nincs igazán fincsi kiragadni való, a másik oldalon pedig az olvasás közbeni bólogatás fog megakadni – pl. Wass Albertől alkotott véleménye abszolút szélsőségmentes (Írószent vagy dilettáns?, 2008), Wasst a vak kultusz és a szégyenteljes TGM-aranyköpés - "az egyetlen szórakoztató fasisztánk" - közt helyezi el félúton, mint költőt egyenesen lehúzza, Pomogáts Béla megidézésével egy tisztességes középmezőnyben helyezi el az irodalomtörténetben. Nem mellesleg, most tudtam meg, Wass anno Baumgarten-díjas volt. Ami, ha következetesek lennének a rajongók és a gyűlölők, az ő paradigmáikban ma egyrészt minimum zsidóbérencséget jelentene, másfelől pedig... a kurátor, Babits is tévedhetett, mondanák talán, vagy végre olvasnák is tőle, LSL a Farkasvermet ajánlaná.)
Mikor a rendszerváltás csatáira visszanézve elérkezik Csoóri híres-hírhedt, máig visszhangzó Nappali-hold c. esszéjéhez, meg Döbrentei Kornél igen szerencsétlen (igenis antiszemita, de ő ezt nem mondja) beszédéhez 2004-ből, itt már csak a politikust olvashatjuk, ekkor már az író lóg a fogason, lévén ő maga volt az, aki a Döbrentei-botrány után a tiltakozó írók tömeges kiválásával csonkává lett Írószövetség vezetője lett...
Na de már sok a zárójel nálam – ahogy sok a kötetben az idézőjel, s ahogy a kötetben sem igazán esszék sorakoznak, inkább csak esszéforgácsok, publik, alkalmi írások, úgy az én posztom is csak egy riposzt.
L.S.L. a patkóban
...ó, ...ió, recepció:
"...a könyv az utóbbi három esztendő írásait tartalmazza, amelyek részben politikai pályára lépése előtt, részben utána születtek. Nem érez ellentmondást az irodalmi és a politikusi működése között: mint fogalmazott, parlamenti képviselőként sem szűnt meg írónak lenni. Ráadásul témaválasztása, a szűkebb szülőföld körbejárása nem független új feladatától sem, hiszen nem listán, hanem egyéni választókörzetében választották meg képviselőnek Fejér megyében. Úgy véli, a kulturális szakpolitikusnak sem árt, ha tágabb időtávlatban látja mindazt, aminek felvirágoztatására egyébként fölesküdött.
Tellér Gyula is a szűkebb haza, "az akácvirágos Fejér" egyetemessé növelését emelte ki L. Simon írásaiban. A megtartó családot, a megtartó történelmet - még akkor is, ha ez alkalmi írások kötetbe rendezése révén világlik ki." - részlet a könyvbemutatóról.
"...aggasztó és bosszantó könyv. (...) A minden írást átszövő ideológiai futamoknál azt remélné a jóhiszemű olvasó, hogy ha már a szerző ragaszkodik a jobboldali publicisztika legócskább és legelhasználtabb közhelyeihez, legalább az esszé műfaji adottságainak, nagyobb terjedelmének kihasználásával újragondolja őket. Vagy elemeli, vagy egy kicsit megfontoltabban, de legalábbis szebben mondja el ugyanazt. De nem.
(...)
Örülök, hogy L. Simon László szereti a hazáját, én is szeretem, viszont ennek így tényleg semmi értelme. (...) Nem lehet azonban szó nélkül elmenni a kötet történelemszemlélete mellett: míg a kommunizmus bűnei vég nélkül ostoroztatnak (nagyon helyesen), addig az antiszemita Prohászka Ottokár mint "boldog emlékezetű, látnoki tehetségű egykori megyés püspökünk" szerepel, a Felvidék részleges visszacsatolása pedig mint történelmünk dicsőséges fejezete, amolyan árvalányhajas tündérmese. Én a Wass Albertről szóló semmitmondó, gyáván egyensúlyozó írást sem tenném ki az ablakba.
(...)
A könyvet áthatja a paternalista, feudalista nosztalgia. (...) Mikszáth, akiről külön írás szól, akit lépten-nyomon idéz, Mikszáth, akihez magát hasonlítja. Író és politikus - akárcsak L. Simon László. Csak éppen L. Simonból hiányzik Mikszáth humora, politikai karcolatainak méltósága és éleslátása. Ja, és hát Mikszáth tudott írni." - írja viszont a Mancs. (A költő-politikust egyébként balról-jobbról egyaránt kóstolgatják.)
![olvastam még [201801]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/1ebdc6931b84b14c6b1fa811e379f754_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
![olvastam még [201711]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/b9d2b282316ed0fcfc96f2cc3c446dfa_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)