[válogatta és fordította Thinsz Géza, az utószót Csatlós János írta]
Európa, 1979
"Felköltöztem ide, öklelődzni a csönddel"
(Egy művész északon, p32.)
Igaz, közvetlen őelőtte is költő nyert, az ír Seamus Heaney, ő talán ismertebb picivel, mint lengyel társa, Wisława Szymborska (1923-) - nem tudom, ismeri-e egyáltalán valaki a verseit, én eddig sajnos nem - 1996-os kitüntetése indoklásában ez szerepelt: „Költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet momentumaiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket.”
Magyar költők csak a nevezésig jutottak, de a díj közelébe eséllyel csak prózaíróink kerültek (Kertészt ugye most nem számítva, Herczeg Ferenctől Nádasig). Pedig éppen költőink közül hányan megérdemeltek volna egy dobbantót a világhír felé, József Attilától Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Nagy László mellett a díjra fel is terjesztett Juhász Ferencig, vagy éppen Pilinszkyig, aki - és vele érkezünk meg témánkhoz - Tranströmer személyes barátja volt.
De előtte még egy kis kitérő. Svéd irodalom?
Az utca embere szinte biztosan csak a skandináv krimiírókat ismeri, és ezzel nincs is nagy baj, nagyon jók, és mindig kell valami csaliirodalom, hogy mélyebbet is merítsünk. Persze a sok hasonló (és kimondhatatlan) nevű skandináv krimiszerző közt már könnyen elveszünk, ki melyik északi nemzet írója, Izlandtól a Baltikumig.
A svéd próza(nem krimi)irodalom is ismerős lehet sokaknak: a régiek közül Hjalmar Söderberg, August Strindberg, Ingmar Bergman (mint forgatókönyvíró), vagy a kortársak: Per Olov Enquist, Ajvide Lindqvist, Klas Östergren, Alexander Ahndoril, Magnus Utvik, Annika Thor, Torgny Lindgren - vagy sokan mások, de nem borzolom az idegeket, én katalógusból csentem most őket, nem fejből.
És akkor még nem beszéltünk a svéd (drámairodalomról - erről, ígérem, nem is fogok) költészetről - mert nem Tranströmer ám az egyetlen magyarul olvasható svéd költő - vegyes antológiákon kívül elérhetők a következő saját kötetes szerzők is:
Aspenström, Werner: Jégjelentés Ister, 1999
Johnson, Bengt Emil: Szivárványpartitúra Széphalom Kvműhely, cop. 2003
Sandell, Ha–kan: Mintha valamire várna az ég JAK : BIP, 2003.
Aspenström, Werner: Hanyatt a fűben Széphalom Kvműhely, 2004.
Sjögren, Lennart.. Tengertajték Széphalom Kvműhely, 2004
Helge, Per: Hullámhosszak Széphalom Kvműhely, 2004.
Tranströmer fiatalon
Jelen válogatás Tranströmer 1954-1974 közt megjelent hét verseskötetéből készült, egynéhány pedig kéziratból. Ami azt jelenti, esszenciálisan magába rejti a pályakezdő kötetet is ("17 dikter", 1954) és érinti a már beérkezett, neves költő életművének - optimista, skandináv, hosszú nyári szóképpel - zenitjét is.
(Rövid, első és egytlen olvasásra épülő olvasónapló következik, egy update még esélyes lesz a jövő héten.)
A szövegeknek (prózavers is akad bőven) nincs elmesélhető, átadható története (nem is ez a líra lényege), de (eleinte legalábbis) gyakori háttér a reggel, az elindulás moccanata, majd gyakran a fény-árnyék játékok. Az első versek mintha egy hosszú, lassú ébredés lenyomatai lennének egy álom- és lepedőmintázatú arcon...
"...sirály, a nap révkalauza" - ilyen és más hasonlóan erős képek uralják a verseket, ezek a természeti képekre épülő költői képek (skandináv trópusok?!) a versek ágya, gerince (vagy egy sörös képpel, mert a svédek ebben is jók: ászokgerendája). Bőven akad köztük közhelyes is ("földre nyíló ablak a tó"), de érződik az a teremtő erő, ami a kezét vezette - még ha az utóbbi kilenc évben egykezes játékra is kényszerült agyvérzése miatt.
"Kinn a szabadban, nem messze a háztól,
hónapok óta hányódik egy ujság, teli eseményekkel.
Öregszik, éj-napon át, napfényben, esőben,
hogy palánta legyen, elvegyüljön a földdel.
Ahogy egy emlék lassan átváltozik tennenmagaddá."
(A Történelemről, V., p28.)
Legfeljebb érthetetlen a számunkra... Gondoljuk el, mennyit értetnek a magyar költőóriások legnagyszerűbb soraiból - azok bármilyen remek fordításaiból - a külföldiek... Szóval nem is akartam nagyon belelátni, csak a hangulatot akartam elkapni, és az talán sikerült egy picit. Messze csapongó képeit - melyek erősen álomszerűek - nem lehet direkt olvasással feldolgozni, be kell építenünk őket magunkba, pl. mi is kezdhetnék egy ilyen mondattal egy álmos, esős péntek délután:
"A nyelvek egy ütemben menetelnek a hóhérokkal"
vagy
"A völgyben csúszó-mászó baltanyelek nyüzsögnek"
(Éjjeli ügyelet, p34.)
Hóolvadás, 1966-ban
"Zuhogó zuhogó víz robaj ősi hipnózis.
A patak elönti az autótemetőt, álarcok
mögött csillog.
Keményen megmarkolom a híd korlátját.
A híd: hatalmas vasmadár, elvitorlázik a halál előtt."
Tranströmer azokat az uszadékszavakat keresi, várja, egy felfordított csónaknak dűlve, melyeket a gondolati sodrás vet partra az elmében. Máskor lékhorgász: a befagyott víz alá merül le utánuk - csak hogy az ő képeivel éljek (A rádiusz mentén, p39.)
Aforisztikus magvakat sodor a szél a versei vetítette tájakon - kiemelés tőlem:
"Újabb széllökés. Más partokról beszél a szél.
A háborúról.
Földekről, ahol a lakosok felügyelet alatt élnek,
ahol vészkijáratokkal épülnek a gondolatok"
(Keleti-tengereim, p49.)
Alig elmesélhetőek a versei, pedig beleírja az egész világot, csillag - és fűszálperspektívából egyaránt, saját afáziáját is, háborúkat és a csendet, két hullámtörés közt.
Olvasni a verseit (pláne hűvös este, nyitott ablaknál) olyan, mint harapós hullámokkal játszó tengerparton sétálni, ahol a széllökések mindegyike újabb gondolatot pumpál az agyadba, és persze hogy nem elég egyszer elolvasni őket, ahogy nem elég egyetlen hullámmal szembemenni, mert magukban azok nem léteznek, elválaszthatatlanok egymástól, ahogy a sorai is.
Olvassátok.
(1965)
Végül egy olvasásszociológiai jellegű megjegyzés: idehaza a díj odaítélésének másnapján még (relatíve) elég sok kötete kint hevert a FSZEK polcain (a főváros elég mély merítés ehhez - és az online katalógusukban bármikor ellenőrizhető a pillanatnyi állás), s mivel nem krimit írt, talán csak a legmélyebb tarisznyájú bölcsészek vadásszák majd le onnan. A jó hír az, hogy a kiadók máris körlevelekben toborozzák az új kiadáshoz a vásárlókat.
(Annak, aki tovább búvárolna még a témában, ajánlom még a Klauzál téri kis magyar skandináv szigetet, vagy a Svédországban könyvtárosként élő magyar Maria Larsson blogját, talán még egy kávéra is elkapja az öregurat.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)