Szabó Péter: Az Erdélyi Fejedelemség önképe
ELTE, 2011.
Udvartörténet kötetei 1.
ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszéke és Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület közös kiadványa. Sorozatszerk. Szabó Péter.
[4 lobby loggia lodzsa]
„Udvartörténet”... Nem sokat mond ez egy mai átlagembernek, de ha ugyanő meghallja a reprezentáció, sőt, az imázsépítés kulcsszavait, máris kapiskálja, mert ugyanezzel vannak elfoglalva a modern kor hatalmasságai is – „nem elég valamilyennek lenni, annak is kell látszani”, ismerős? Sőt, utóbbi feltétel esetén lenni sem kell, ugyi.
Márpedig a régi korok nagyságai semmivel sem tekintették kevésbé fontosnak a látszatot, a mai szemmel ugyancsak szűken szabott, mégis létező mediális reprezentációt – nem volt még modern média, de léteztek már a megfelelő csatornák (követi jelentések, az udvari élet üzenetértékű gesztusai stb.), melyeken át – a mai „véleményformálókhoz” nagyon is hasonló - megmondóemberek csinálták a politikát.
Ha Magyarország történelme viharvert, akkor Erdély sorsa ennek az esszenciája. Többször határozták meg sorsát diplomaták csatái, mint seregeké, ami nem egy békés szigetjellegre utal, inkább arra, hogy fennállása során mindig nagyüzemben működtette követeit és
tanácsadóit, kémeit, ügynökeit.
Vonatkozó kötet:
Kerekes Dóra: Diplomaták és kémek Konstantinápolyban
L'Harmattan - Transylvania Emlékeiért Tud. Egyes., 2010
Szabó Péter vékony kis tanulmánykötete kb. féltucat, az utóbbi években megjelent dolgozatot tartalmaz, melyek egy része konferencián hangzott el, mások tanulmánykötetekben jelentek meg, de akadnak köztük elsőként itt publikált írások is. Legtöbbjük témája természetesen a 17. századi Erdély és külkapcsolatai, a hatalmi reprezentáció, egészen a modern kori magyar államai kultuszépítésig (Rákócziék 1906-os újtametése).
„A hatalmi reprezentáció leggazdagabb összefoglalása a végtisztesség.”
(p36.)
"BETHLEN GÁBOR ARCKÉPE.
Egykoru metszet után."
(A képeket a netről szedtem, innen-onnan)
Egy-egy lakoma, temetés vagy bármiféle más szertartás, annak kitüntetett, ceremoniális elemei üzenetértékkel bírtak a meghívottak (és azok gazdái) számára, így pl. Bethlen Gábor korában Báthory Gábor pompázatos, nyírbátori újratemetésével 1628-ban leginkább II. Ferdinándnak üzent - alább bővebben is kifejtjük.
A temetkezés rítusához kapcsolódik a vékony tanulmánykötet első fejezete: az európai uralkodók temetkezési kultuszának előtörténetét eleveníti meg Szabó tanár úr (akinek boldogul ifjúkoromban a diákja voltam, s mondhatom, életmódjában erősen a khm, bohém Báthory Gábort követte, már ha érti a kedves olvasó.)
*
Sokunk járt már a bécsi kapucinusoknál, mégis kevesen figyelhettek fel arra, hogy a Habsburgok csak a 18. századtól temetkeztek ide következetesen (és kivétel még Mátyás nagy ellenfele, III. Frigyes, de ő meg a Staphansdomban nyugszik), ennek előtte (igaz, hosszú a család előtörténete) Svájc, Innsbruck, Madrid, Prága és Graz városa őrzi a sírjukat. Fura látnunk egy hasonló, immár magyar listán Eger, Pécs, Egres, Szekszárd, Vác, Várad, Esztergom illetve Pola városok nevét: a közismert, királysírokat rejtő Tihany, Székesfehérvár mellet előbbi városainkban is temetkeztek magyar királyok.
Hunyadi János síremlékének fedőlapja, Gyulafehérvár
Erdélyben a nagyváradi Szent László- (ill. Zsigmond-) és a gyulafehérvári Hunyadi János-sír bírt erős kultuszteremtő erővel. Bethlen Gábor utóbbi templomból afféle westminsteri, nemzeti panteont kívánt teremteni.
Az 1540-es években körvonalazódó önállóságú Erdély fejedelmei közül elsőnek Bocskai István (Erd. fej. 1605-1606) kassai temetésén jelent meg a dinasztikus reprezentáció mellett az önálló államiságé, a szuverén Erdélyé is. Az Apafiak idején, Erdély csillaga leáldozván, újra a dinasztikus elemek kerülnek majd túlsúlyba. (A sors tréfája, hogy éppen e történet főszereplőjének, Bethlennek a temetéséről nem maradtak ránk biztos források.)
Báthory Gábor
Már szó esett Báthory Gábor (ur. 1608-13) újratemetéséről 1628-ban, Nyírbátorban. Szabó Péter itt új elméletet állít fel, elvetve a szakma eddigi találgatásait, hogy miért is került erre az akkoriban szokatlanul hosszú, 14 éves késéssel előadott show-ra. Az első temetésre az osztrák hatalom árnyékában került sor, levezénylője a Bethlennel osztrák zsoldban háborúzó Dóczy András szatmári kapitány volt. (Az csak legenda, hogy a nyírbátori kriptában temetetlenül hevert volna 14 éven át.)
Bethlen lassan, de megszilárdította hatalmát Erdély nyugati részein, és éppen 1628 tájékán rendült meg a nehezen felépített status quo – Bethlen talán ezzel az újratemetéssel mutatta meg II. Ferdinándnak (Dóczy már régen megrohadt a fogarasi börtönben), hogy „ki az úr a háznál” (cop. Szabó). Meg talán azt, hogy már egykor ellenfelével is bármit csinálhat – még a végtisztesség megadása sem csorbítja az ő halalmát. De elméletét csak mint lehetőséget tartja fent Szabó, nem zárva ki azt sem, hogy csupán a városnak tett gesztust a fejedelem.
*
A kötet második felében kisebb, vegyes esettanulmányokban világít bele a kor politika- és társadalomtörténetébe: egyikben Vác és Hódmezővásárhely kapcsolatain keresztül a három felé szakadt ország viszonyainak rendezetlenségét. Egy másikban a kor protestantizmusának zűrzavarossága mellett bemutatja, miképp vált a politikai életben szereplővé az özvegy Brandenburgi Katalin. És hogy miképpen teremtett feszültséget a Bethlen halálával Bécsre visszaszálló hét vármegye sorsa, és hogy bár 1630 elején, pár héttel azután, hogy Bethlen halálának híre elért Konstantinápolyba, IV. Murad megerősítette Katalint a fejedelemségben, ő kb. ugyanekkor mégis Ferdinánd pártfogásosát kéri.
IV. Murad
"AMURATH SZULTÁN
De Bry Boystand Historia Chronologica-jában levő rajza után"
A következő tanulmányban az özvegy fejedelemasszony utóéletét, tulajdonképpen udvarának vándorlását követi nyomon, Fogarastól Sopronig. Brandenburgi Katalin udvartartásánál ne néhány mosóasszonyra gondoljunk: árulkodó pl.., hogy egyszerre tartott magyar és német konyhát, főurak látogatták, és még városról városról haladva is fenntartotta diplomáciai kapcsolatait. Hosszabb időre Tokajban megtelepült udvarát egyesek a gyulafehérvári ellenudvaraként láttatták.
A karaktergyilkosság nem napjaink találmánya – pl. a Porta, „szakításuk” után, feslett képet igyekezett róla festeni, pl. a nagyvezír arról faggatta Erdély követét, hogy igaz-e, hogy a hírek szerint szinte meztelen mellel mutatkozik mindenek előtt a nagyasszony... (p80.)
Brandenburgi Katalin
*
„Három liter bornál többet hétköznapokon nem iszom”
(p82., átírva a mai mértékre – Pável)
Sopronban egy évet töltött el kíséretével (1632-1633). Ekkor jegyezték fel az udvartartásába tartozó Csáky István fogadalmát, hogy átlagos napokon többet nem iszik két pintnél – vagy pedig száz tallérral adakozik a szegényeknek (1 budai pint = kb.1,7 liter, ekkora volt az ő ezüst borospalackja), mert „megtapasztaltam, hogy valamikor kelletinél többet iszom az borban, életemnek nyilvánvaló ártalmára vagyon.”
Csáky – sejthető, milyen szintre beállt véralkoholszinttel - később keresztapja lett egy fiatal, nagy cécó közepette megkeresztelkedő töröknek – miközben maga Brandenburgi Katalin, a kötelezően elvárt gesztust megtéve Bécsnek, katolizált.
Nem akármilyen üzenet volt ez sem, Ferdinándnak valószínűleg megérte ez a befektetés, ugyanis a mélytorkúnak nyugodtan nevezhető mini-udvar költségeit Bécs állta. Legalábbis Ferdinánd ezt ígérte meg Sopronnak, aztán városvezetés alig bírta behajtani az udvaron a kb. száz fős siserahad költségeit – végül adójóváírásban egyeztek ki. (Egyéb személyes tartozásait pedig úgy rendezte Katalin, hogy az új erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György által még ki sem fizetett járandóságait eladta egy berlini kereskedőnek. Katalin további sorsa: később nőül ment egy szász herceghez Bécsben.)
*
A kötetvégi írásokban Pázmány és Erdély, illetve a Rákócziak és a Bethlen-leszármazottak kapcsolatára fókuszál, legvégül pedig a kuruc vezérek1906-os újratemetéséről szól.
*
Rokon könyvek:
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)