Czapáry Veronika: Anya kacag
Jelenkor, 2012.
magyar / kortárs / naplóregény
„Ma egész nap a Karcsira gondoltam, meg arra,
hogy miért nincsen a fasza a pinámban, holott ott a helye, satöbbi.”
(p203.)
[3 és fél görbe este]
Egyetleneim-féle egotrippes picsogás, csak ez most nem kan-, hanem lánynapló. Harisnya- és igekötők tébolyult keresése a baszik igéhez. (Igen, szégyentelenül szókimondó, de kit hat meg ez ma, 2012-ben?) 'Anya' korán meghalt, kacagva és kísértetként követi Vikit az életben, a mostoha meg mindig kimosta az alvóbabáját, pedig úgy eltűnt az álomszaga, apa meg turkált a puncijában, olyan rég, hogy csak abból sejti ezt, hogy folyton ezzel álmodik. ("Apát leszoptam valaha? Nem tudom, de nagyon gyanús az ügy." - p336.) Mára meg a nagyszülőket azzal feji, hogy küretre kell a pénz.
Apakomplexusa miatt már kurvának nézik a törzshelyein, annyit pasizik - és dug, félre. (Van jónéhány törzshely, a legtöbben talán te is megfordultál már, kedves olvasó, bár pl. Hajókötél vagy Kartács nevezetűt nem ismerek, de jó nevek. A regény élettere a pesti (rom)kocsmavilág és legénylakások, esténként egyikből vándorlunk a másikba, potyapiákkal ringatózunk a (nem épp tea)fűtengeren, leszboszi és csalóka szerelmek zátonyai közt. Két szeretkezés közt analizálni jár a magánterapeutájához, minden van itt, ami csak ahhoz kell, hogy legalább ennek a világnak a lakói megvegyék és beszéljenek a regényről. Naplóregény két lelkizés közt a kúrásokról, vagy annak elmaradásáról (néha éppen ezért hálás), közben kurzívan szedve a gyermekkori emlékek: anya kacag, apa szappanoz.
Naiv picsogás, bár szeretném remélni, hogy csak álnaív. (A szerző ezt lírai betétnek hívja.) Persze mindez lehetne akár igazi napló is (pl. mindketten Pécsre jártak egyetemre, és rövid internetes kereséssel is elég khm, kalandos életutat találok a szerzőről – de az ő érdekében remélem, hogy nem igazi). Bár feltételeztem, hogy egy Jelenkornál publikáló író azért ennél jobban fogalmaz. Ez esetben azért lenne érdektelen szöveg, mert ezernyi ilyen picsa teker vagy rohangál hordákban a romkocsmák közt esténként. (A molyos értékelésnél használatos plusz fél pontot csak bátor őszinteségéért kapta.)
Egyetlen jó jelenete van mindössze, amikor konferenciázó pszichoanalitikusokkal akad össze egy liftben. És még egy ízben tréfálkozik, legalábbis nem tudom mire vélni, hogy Viki egy levélben éppen megadja valakinek a telefonszámát, egy Voda-számot, és ez bizony élő szám, a szerencsést (egy ceglédi férfi, rákerestem az online tudakozóban) lehet hogy megcsörgetik majd páran az esetleg túl vidám olvasók közül. (Gondolom a világirodalom sok regényében lehet ilyesmit találni.)
A Fanni hagyományaitól Speigelmann Lauráig (melynek első mondata: "Amikor magamhoz térek, egy fasz van a számban...") hosszú az út, de ezzel inkább csak lesodródtunk az árokba. Finoman szólva is talányos az írói koncepció. (Avagy újra érvényessé tette a már mélyre elásott 'mi a faszt akart ezzel az író mondani' revelanciáját.) Feminista vakvágány – ugyanezt megírták már pasik is, és persze, azok sem érnek sokat (lásd: Egyetleneim, de annak legalább a címe remek), csak annyival mások, hogy másik oldaláról nézik a lukat.
(via)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)