John le Carré: Egy tökéletes kém [A perfect spy, 1986] ford. Falvay Dóra
Agave Kv., 2012
angol / kortárs / kémregény
[kétszer kettős kém az négy?]
"Szeretet az, amit még elárulhat az ember, gondolta. Árulás csak ott van, ahol még szeretünk."
Mint egy kiképzés.
És nem besoroztak, te jelentkeztél rá önként, nem árultak zsákbamacskát. A kötet mint egy tégla, súlyos, apró betűs, majd' hetedfélszáz oldal. Arra készültek, hogy kikészítenek, hogy idejekorán feladd. Éppen ezért…
az első fele borzalmas unalmas, száraz, nyeldekled a száraz tápot, homokot rágsz nyál nélkül, napokon át tartó laposkúszás ez a porban, ennyi felkészítésből kitelne már egy vagy másfél normál regény, és még élveznéd is. De ez nem az, szóltak előre. Vagy szólok most én.
"Proust szerint az ember végül mindig annál köt ki, amit a második legjobban tud csinálni az életben. Sosem fogom megtudni, Pym mit csinálhatott volna még jobban."
Aztán ha túléled, belendül, igazi kémregénnyé válik, sőt, kémcsalád történetté. Nem csak értelme lesz, de stílusa is. De az is lehet, hogy csak ekkor, a közepétől találta meg a hangját Le Carré, türelme meg nem volt újraírni az első felét.
Mindenesetre - és összességében - bravúros kémsztorit kapunk, alaposan megírtat. Nyugi, nem lesz spoiler: szóval a jó öreg hübrisz az, ami hazavág minden egyszemélyes agytrösztöt is. Hiába ló, paripa, fegyver, akarom mondani pénz és nők rogyásig. Mert lehet egy spion impotens vagy májbeteg, de van egy valami, ami közös minden kémben és kémelhárítóban: saját szerepének fontossága, illetve ennek a tudata.
"Cigarettával kínálták egymást. Pym a nagy lángot vető amerikai Zippójával gyújtotta meg (…), Egy lobbanással fölvillantotta az orosz őr arcát, a következővel a sajátját, s az őszinte jó érzés fölbuzgó áradatában (melyhez, szerencséjére, nem társult a szükséges orosznyelv-tudás), már-már a nyelvén volt a vallomás, hogy bár a kommunisták ellen kémkedett Oxfordban, később pedig Bécsben, a szíve mélyén azért maga is kommunista valahol, és melegebben érez az orosz hó- és búzamezők iránt, mint az ascoti rulettbarlangok és zenés koktélpartik iránt valaha is."
...És az árulások szövevénye oly bogos, szövevényes lesz idővel, hogy már maguk a résztvevők sem tudják pontosan, meddig dezinformálunk és mikortól áruljuk el azt, ahonnan jöttük. Eltűnik a kontraszt, egy merész képpel élve:a legbensőbb tudat tekintete előtt már nem látszik a kontrasztanyag, amivel még otthon színezték meg a hagymahéjként rétegzett, de legbelül, muszájból őrt álló tudatot, hogy mindig legyen hová visszabújni pl. kínzások, bújkálások alkalmával.
De aki ilyen hosszú időn át, ilyen körmönfontan játssza a kettős ügynököt, lassan eltéveszti a szilárd pontot a világegyetemben, a "mit adok miért" elve lebegni kezd, súlytalanságban találja magát a lélek, nem lesz olyan, hogy otthon, odahaza, csak bázisok és menekülőútvonalak, melyek nem vezetnek sehová, csak vissza magukba, egy végtelen mesterséges világ részeiként. Amiről pedig mégis úgy gondolod, hogy csak a tied, és nem ismeri senki más, nos, ott fognak egy derűs reggelen kopogtatni tejesember vagy postás képében a rád vadászók...
Le Carré ugye maga is titkosszolga volt, és alighanem Csehországba (is) kidobták terepmunkára - vagy csak "elbeszélgetett" ottani embereikkel, mert regényiben - nem csak ebben, emlékezzünk a Suszter...re - előszeretettel járja be ezt a vidéket és feltűnt az is, hogy a (szórványosan előbukkanó) magyaros élcek mennyire hasonszőrűek Svejk és a csehek magyarokat nem éppen kedvelő humorával, talán itt szedte fel ezeket. Persze lehet hogy most ezzel mellélőttem - sose derül ki :)Le Carré alaposan kiosztja más népek fiait is, de érezni lehet: míg hazabeszélve csak ironizál, pl. az amerikaiakat már gúnyolja is néha.
"Sose tett még neki ilyen jó szolgálatot a két alapvető erény: a jó modor és a silány iskolázottság."
"–Hát ezt a nyakkendőt meg hol találtad, hm? – kérdezte Sefton Boyd igazán kedvesen (…) Nahát, egyelőre tedd jégre, azt tanácsolom. Majd előveheted, ha megválasztanak. – Hanyagul Pym vállára tette a kezét. – És ha már itt tartunk, akkor erre a jakóra is varrhatnál rendes gombokat. Ugye nem akarod, hogy magyar trónkövetelőnek vagy valami ilyesminek nézzenek?"
John le Carré (1931-)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)