Hét történet a Heathrow-ról
[Departures, 2011] ford. Barta Judit
Európa, 2012
[3 és fél eldurrant kerékgumi]
Nem kell hozzá sem biztonsági öv, sem oxigénmaszk – és többet elmond a Heathrow marketingeseiről, mint az íróról (ez az elsőm tőle). Aki persze buzgón teljesítette a felkérést, kábé mint ahogy egykor Moldova bejárta a tűzoltólaktanyákat egy mindenhová bejuttató flepnivel a farzsebében, Parsons is elkísérte a reptéri dolgozókat titkos járataikon át oda, ahová az ember fia csak akkor jut el ha éppen biztonságiak kísérik vagy lábbal előre viszik darabokban, vagy amit már csak a magasból lát: a reptér gyepét, amire talán gondosabban ügyelnek, mint a királyi palotáéra; olyan szuper „játékokról” hallasz, mint a madarak egyéni rikácsolását utánzó duda; persze bepillantunk a pilótafülkébe is, nanáhogy, megirigyeljük a bicajjal munkába járó pilótát, akinek megadatott, hogy lássa a fekete égen a vörös félholdat és aki tagja a 'Két hajnalt egy nap alatt' exkluzív klubnak, persze kihagyhatatlan az iránytótorony is, mely maga a modern misztériom, és mi is épp csak annyira pillanthatunk be oda, mint a kívülről ablakokat mosó srác, pár percre, hogy eloszlassák a fejünkben a filmekből odaplánált tévképzeteket, ó de megható, de hiszen maga a Teremtés sem mehetett ennél higgadtabban és precízebben, az olvasót elönti a biztonságérzet meg az oxitocin, és már-már rohan repjegyet foglalni.
Vízumra várni - ja nem, bocs
De a safety policy mellett érezni ám azt a túlzott igyekezetet is, hogy megmutassa, hús-vér emberek serege mozgatja, lélegezteti ezt a megapoliszni hangyabolyt, ezt az üvegvárost, hiába minden olyan (majdnem) tökéletes, azért mi is emberek vagyunk, sugallja, de jó emberek, a gazdi vigasztalása már a mi dolgunk, és még abban is jók vagyunk. Mert persze az a kutya az elején nem az ő hibájukból, hanem az őt a gépre feltevő amcsik miatt pusztul el. A rút betolakodó emigránsok látványától viszont a mi képzett, ám mégis érző szívű embereink szabadítanak meg benneteket, sőt még humorunk is van, mellé pedig karatézunk, ha kell. (Mindez all in one, egy üde kis szöszi rendésznő vagy határőrtiszt vagy mifranc személyében!)
Minden légikikötőből egy titkok kapuja nyílik - ja nem, bocs
Dehogy a világ pereme ők, nem a rideg űrjelenetben vagyunk, nem kell félni, épp ellenkezőleg, kigombolhatod magadon lélekben a szkafandert, itt vagy otthon, legalábbis már az előszobában, sugallja hamisan, de talán sikerrel a novelláskötet, néha túl geil ecsetvonásokkal, de azért ügyesen.
Szívesebben olvasnék olyan riportokat a repterekről, ahol a csomagfosztogatók maffiájáról is hallunk, meg a pilóták állandó, idegfeszítő és csilliókba kerülő tréningjeiről, a minden légikikötőbe szeretőt tartó légiutas-kísérőkről, stb.
Na megvan: reptéren lenni: maga a Tao
Érdemesebb ezt az időt Tom Hanks repterével tölteni (The Terminal), ha már.
Reptéreken bizonyára kedvezménnyel kapható. (Sőt. "Five thousand copies will be given away to Heathrow passengers" - írta volt a Guardian még tavaly, azóta biztos szétkapkodták, mint a sirályok a kerékabroncsmorzsákat a gyep szélén.)
Tony Parsons (1953-) at Heathrow airport
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)