Az 50 legjobb film
Puzsér Róbert rádiós beszélgetései – I. kötet
Scolar, 2012
filmtörténet / rádiós műsor / album
[3 és fél nem piskóta tekercs]
Nem túl szerencsés átültetése egy rádióműsornak, persze kihozták belőle a maximumot, de nem hatott meg túlságosan egy bár szerkesztett, ám ritkán elég okos beszélgetésfoszlány a Puzsér által legtutibbnak gondolt best of filmekről. Mert ezzel is lehet vitatkozni persze, mert végül is mit keres itt A parfüm, ami könyvben top50, de filmben?! (A tartalomjegyzék szerint bekerül majd a következő kötetbe) Vagy hogy hogy nincs itt pl. a Szarvasvadász, se nagy kedvencem, a Szellemkutya, vagy Benignitől a bátran humoros Az élet szép, és Bertoluccinak a ’68-as illúziókkal gúnyosan leszámoló filmje, a a 2003-as Álmodozók.
Időrendben halad a lista, az első az 1957-es Híd a Kwai folyón, vagyis ezelőtt nem született volna elég jó film? Az utolsó pedig a Belgiumban teszetoszáskodó és „buzisört” nyakaló két cuki bérgyilkos hőseposza, az In Brüges (Erőszakik) lesz, ami nagyszerű film, de aligha a Top 50 záróköve.
(amik hiányoznak)
Aztán nem egy alkalommal olyan gyenge dialógusokat vágnak össze a filmről, hogy biztosan nem azok voltak a rádiótörténet legmegvilágosodottabb flessei, így járt pl. egyik nagy és örök kedvencem, a Belmondo-féle A Profi, amiről jobbára csak hadoválnak, és ezzel nincs egyedül. Mondtak okosakat (nem mindig saját okosságot) meg szépeket (pl. hogy Kossovitz 1995-ös A gyűlöletében - La haine - egyes hosszú svenkeknél mintha sárkányra kötötték volna a kamerát, de zavaró, hogy – szerencsére csak pár esetben – nem gyomlálták ki teljesen az élőbeszéd sajátos buktatóit, pl. a hátborzongatóan magyartalan „ledominál” szót Puzsér megafonnal felérő szájából.
(amik hiányoznak)
Nem egy esetben hálás vagyok, mert mutattak nekem olyan filmet, amiről még nem is hallottam, vagy csak eszembe juttattak egy másikat, hogy ne merjem elkapcsolni a tévét, ha megint ismételnék, tegnap este pl. végig is néztem végre a Stephen Frears-féle Veszedelmes viszonyokat (bár szerintem az amerikai főiskolás verzió is remek), amit szépen végigvettek a mikrofon mellől is, sőt hírt adtak egy korai, mai szemmel nulladik filmfeldogozásról, és nagy megelégedésemre szó esett Laclosról is. Ugyanis egyik modern filmadaptáció sem ér a nyomába se az eredeti levélregénynek (1782-ből). (Glenn Close pedig lejátssza az agyonajnározott Malkovichot.)
(amik hiányoznak)
Összességében nem egy könyvespolc-rengető opus, nem lesz belőle kézikönyv, amit felütünk, ha nem találjuk a választ a filmtörténet nagy kérdéseire, de jópofa ajándékkönyv, már akinek sok pénze van egy egyszer régen már elhangzott, alaposan megszerkesztett (meghúzott) rádiós beszélgetőműsor albumba gyömöszölt verziójára.
(amik hiányoznak)
Érdekes amúgy, hogy a legtöbb (vagy legalábbis elég sok) itt szereplő film könyvadaptáció, ami azért megkérdőjelez egyet s mást. Összművészetről beszélünk a film esetében, és – történeti szempontból – legalább akkora térhódításról, mint amikor Homérosz után (bronzkor) valamikor elkezdték lejegyezni a mesélő kedvű emberek történeteit, és lett a népköltészetből irodalom. Most olvasás helyett filmeket nézünk, kb. annyian olvasnak még, mint ahányan regőst még élve elcsíptek az első néprajzosok.
Szóval hiába hozták szóba nem egyszer Robiék a forrásmunkát, a regényt is, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez az album azért jelentős darabot takar ki az irodalomtörténetből, mert mondhatnánk, hogy de jó! Akinek tetszik a film, az majd el is olvassa, egyrészt és főleg ez nem így van, kényelmesek vagyunk és inkább újra visszatesszük a dvd-t, másrészt rossz a sorrend, mindig előbb kellene olvasni, utána megnézni a feldolgozást, mert még a legjobb rendező is csak utána kullog a regénynek, szinte kivétel nélkül), és mert ezzel csak a rendező fantáziájáét appoljuk fel az agyunkba, ahelyett, hogy a sajátunkat vetnénk össze azzal.
Szóval Puzsér Robi könyve az ördög műve, de hát aki látta már őt torgyánfehér öltönyében a legnagyobb tévénk zsűrijében, az úgyis tisztában van azzal, hogy Belzebúb szálla le közénk az ő képében, hogy ledomináljon valahányunkat… :)
ps.
Az ötvenből egy magyar, nem is rossz arány, tekintve a mai magyar filmgyártás minőségét, de elég rossz a régiekre nézve. Legalább lesz újabb támadási felület a mélymagyarok részéről Robi felé, de hát neki úgyis ez a lételeme... :)
Ja hogy még nem árultam el, melyik magyar film szerepel a listán: szintén irodalmi adaptáció, Sánta Ferenctől, és ezt ők újra nem felejtik el megemlíteni, piros pont érte: Az ötödik pecsét (rend. Fábri Zoltán, 1976.)
(amik hiányoznak)
Mondjuk - mindenkinek vannak személyes kedvencei - a Te rongyos élet még esélyes ide, vagy főleg: a Krúdy-esszencia, a Huszárik-féle Szindbád, de éppen ezért esélytelenek is lennének egy nemzetközi összehasonlításban. Nem értenék, na.
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)