Révai Gábor: Bemutatkozásaim története
Kalligram - Pesti Kalligram, 2012.
magyar / kortárs / memoár / politikus-család / Rákosi- és Kádár-korszak
[inkább 3 és fél másik Révai]
"Dögölj meg apám!" *
"A pletyka szerint Révai elvtársnak diplomáciai futár hozta „odaátról” Thomas Mann legújabb regényét, miközben idehaza tűzzel-vasal egyengette a zsdanovi kultúrpolitika útját."
Az ártatlanság kora: minden, ami a 'Papa' (Révai József, 1898–1959, kommunista politikus, író, a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusa és ideológusa, a teljhatalmú „négyesfogat” tagja**) életművének mondható, a szerző 9 éves kora (1956) előtt történik meg, a legboldogabb ártatlanság (ő helyesbít: gyanútlanság) kora ez, Buda legszebb, még csak formálódó káderdűlőjén, ahol egy elkobzott, kisebbfajta kastélyban élnek és száz méterekben mérik a bokros, szinte erdős hátsó kertet, ahol disznót vágnak maguknak az ávós testőrök – és nem mellesleg ők is az igazi dadái. Mert az Annus cseléden kívül a férfi példaképek – már már apakép – a testőrnek kirendelt, egyszerű paraszti sorból sorozott ávósok lesznek a kisfiú számára. És most éppen ide passzol ez az idézet R.Gábor egyetemista éveiből:
Már a kihallgató tisztemmel való első találkozás megrázó élmény volt. Bekísértek egy kisebb szobába, ahol az íróasztal mögött középkorú férfi ült. Alighogy meglátott, felállt és elvigyorodott, mint akit kellemes meglepetés ért. >Nahát Gábor, tudod, hogy ekkora voltál, amikor utoljára láttalak?<, mutatta lefelé fordított tenyérrel gyerekkori méretemet. Ott álltam leforrázva és mélységesen megszégyenülve. Talán az egyik „mezei” ávós volt, talán apám egyik kísérője az ötvenes években. Nem ismertem fel ugyan, és talán nem is volt igaz, hogy látott gyerekkoromban, e a mondat mégis telibe talált és letaglózott. Egyszerre a napnál is világosabb lett: azt akarja ezzel mondani, hogy mi a barikádnak ugyanazon az oldalán állunk.
* a versrészlet a fiatal, még költő oroszlánkörmeit fenő Révai Józseftől származik.
Szóval nehéz örökséggel birkózik, de kissé becsületesebben oldja fel a dilemmát, mint ahogy több más (másod-, harmadgenerációs) sorstársa tette azóta. Bár Papázza, nagyon is tisztában van a történtekkel, elég régóta: a neve billogként kíséri a Kádár-korban, egyfajta burokban született, amivel ugyan némi védettség járt, de nem mérték bőven, főleg a Papa halála, 1959 után (a Béla király útról az Orbán térre költöztetik "le" őket, ahol már csak a szomszédságban élő Kállai Gyuláéknak jár testőrség...) az egyetemről ugyanúgy kicsapják, mint többi más renitens cimboráját és évekig fizikai munkásként keresi a folyékony kenyérre valót. (Később segédkönyvtáros lesz, majd a könyvkiadásban helyezkedik el, lektor, műfordító (pl. Süskindé!), bővebben lásd alul a szerzőnél.)
A következő jelenet pikantériáját talán nem értik a fiatalok vagy a félmúltat kevéssé ismerők, de filmkockára illő:
Házibuli valamikor a hetvenes évek elején. Belépek a lakásba, üdvözlöm az ismerősöket. A szoba sarkában, egy hatalmas sarokba süppedve nagydarab, rokonszenves, velem egykorúnak látszó ismeretlen srác ül. Odalépek, kezet nyújtok. „-Révai.” „-Rajk."
Szóval egy szűk lőrésen át, de bepillantást nyerünk nemcsak a korba, de visszapillantást az átkosba is, ám csak egy szűk résen át, és afféle pletyiknél többet nem ad az olvasónak. Durván: ha nem A 'kis révai' lenne, memoárja csak egy lenne a tucatnyi Kádár-kori entellektüel szövegelésből, tán az is.
Persze ettől még gyönyörű találatokra bukkanhatunk, ha jól figyelünk - mennyire "szép", hogy a nagy József Attila-kultuszépítő (és egyáltalán: irodalomtörténészként őt kutató) Révai József fiának középiskolájáról szól a következő idézet:
Irodalomtanárunk, (gróf) Perényi Miklós utálta nagyon József Attilát, de olyan gyönyörűen beszélt Babitsról, hogy sok mindent megbocsátottunk neki.
De az sem utolsó jelenet, ahogy Aligán, a pártelit üdülőjében, ahol törzsvendég a család (itt is halt meg Révai), családi körben szavalja (a maga módján, tán a túlparton is hallani) a kis Gábor egyik születésnapján a párt hűséges művésze, Major Tamás A walesi bárdokat…
A memoár „langyossága” mellett szemet szúrt, hogy a Horthy-korról szólva (természetesen nagyvonalú általánosítással) egyetlen hivatkozással él, ez pedig Popper Péter, aki hiteles történészként legalább akkora tótumfaktum, mint mondjuk Debreczeni József a néplélektan területén. (Aztán később azt is láttam, hogy szerzőnk Popper után egészen Müller Péterig süllyedt, de ez már legyen azoknak a könyveknek a baja.)
Névtár – akik szóba kerülnek, legalább egy bekezdés erejéig (lehet, elírom, kissé kusza a szöveg, én meg emlékezetből írom): a rokonok közül Emma nagynéni és Zoltán férje (nem semmi komancs esettanulmány ez sem) és Rezső, a 'nagy Révainál' is vonalasabb nagybácsi. Bónusz: Kardos György és fia, Haraszti Miklós, Rudi Dutschke, Krassó Miklós (György testvére), Malgot István, és még szórványosan, akár lábjegyzetben: Elbert István, Péter György.
** +linkek Révai Józsefről:
wikipédia
magyarnarancs.hu
kommunista.net
irodalmijelen.hu
lexikon szócikk - mek.oszk.hu
ps.
És akiket nem illő összekeverni a Révaikat „a Révaival”, mert ők voltak is valakik:
Révai-testvérek ("A lexikon")
és
Révay József (1881-1970) klasszika-filológus, író, költő, műfordító, irodalomtörténész
és
Révay József (1905-1945) filozófus, tudós és olimpikon, az 1945 áprilisában elkövetett Gyömrő-környéki kommunista gyilkosságok egyik áldozata.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)