Magvető, 2013
magyar / kortárs / hajtogatott-leveles-hájastészta-regény
[4 fejben főzött fejhús]
"Öreg szakácskönyveket olvastam és friss krimiket."
"A helyzet nem volt éppen rózsás. Harmincnégy múltam, és egy sárga műanyagkacsa volt az egyetlen igazi társam ebben a cintányéros cudar világban."
Hm.
Pörköltet csak csonttal főzz, regényt csak pikáns szafttal. Ezt fogadhatta meg magában a Tóth Árpádnál is lógóbb fejű író, aki telezsúfolta idézetekkel és utalásokkal a regényt, amely mellesleg a regényírás gyötrelmeiről szól vala. (Egész regimentnyi írót megidéz, talán csak azt nem, akinek egy kis verse mottója lehetne Möszjő Emlék Bundásnak, aki alighanem erőst írónk alteregója: Meddő órán: Magam vagyok. / Nagyon./ Kicsordul a könnyem./ Hagyom./ Viaszos vászon az asztalomon,/ Faricskálok lomhán egy dalon,/ Vézna, szánalmas figura, én./ Én, én./ S magam vagyok e föld kerekén. Satöbbi.)
Persze hősünk néha feláll a viaszos vászon mellől törzshelyén, a koszos Éden kocsmában ("már majdnem kávézó"), ilyenkor nők és borvidékek nyomában jár, a tökéletes nők elől mindig elmenekül, a majdnem tökéletesek viszont őelőle.
"Ha frissen borotvált, pacsuliszagú, vasalt ingű íróval találkozol az utcán, biztos lehetsz benne: vagy a kiadóba megy előlegért, vagy nőhöz."
"Három évig éltem együtt Jolánnal. Házasok voltunk. Három év poklot csináltunk végig. Az együtt töltött időnek mindössze egyetlen tanulsága volt: a házasság még az alkoholnál is gyorsabban pusztít. Egy becsületes zsírmáj felhizlalásához a legmasszívabb alkesznek is legalább tíz, de inkább tizenöt évre van szüksége. A házasság ehhez képest villámgyorsan felzabálja az önbecsülést, szétcincálja az idegeket, kiheréli a lelket. Van úgy, hogy egyetlen nászi esztendő is elegendő arra, hogy végleg kicsináljon."
Előrebocsátom, miért csak négy kicsicsillagot kapott: mert ezt a szintet megugrani csak egy Gerlóczymarcink lett volna kihívás (néha azt hittem, őt olvasom, de ez nem dicséret marcikának, inkább kritika Csernának), szóval Csernabanditól nem ez lesz a magnum opus, akkor már inkább az ördögsarkantyú szűzleány vérében párolva tört berbécsszemtokánnyal című receptje, neki ehhez csak annyi kellet talán, hogy kijózanodjon a napi penzum idejére, sőt, az sem, utalok itt a regény második, elcseszettebb felére illetve a kelt avagy hájas tészta testben rétegekben megbúvó, a sztori előrehaladtával egyre ócskább westerntörténetre, amelyet író hősünk a kiadó noszogatására kezd el, majd heveny, tulajdonképpen deliráló önutálkozás keretében megsemmisít.
(Hősünk a könyv vége felé egyre erősebben delirál, életébe cormac mccarty-s flegmával ki-be lovagolnak saját westerntörténete koszos suttyói és kurvái, de delirálhatott közben írónk is, olyan zavaros és bő lére eresztett zavaróan bőnyálú az egész, talán több nyálat csorgatott a laptopjára írás közben, mint Baruch, a vén bernáthegyi a szereplők lábára.)
Pimasz is, de jól áll neki:
"Kázmér a csempét bámulta. Méregdrága olasz csempe, famintázatú, sötétbarna, a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíjából vettem. Sokszor elsütöttem a vendégeimnek azt a poént, hogy a nappalim IKEA, de a fürdőszobám NKA."
"Két felolvasóstem is volt az év elején, mindkettőért rendesen fizettek. Az egyik Székesfehérváron a Kafkabeat nevű kocsmában, a másik a szegedi Somogyi-könyvtárban, ahol egy befont hajú, öregecske és elmegyenge egyetemi kisasszony beszélgetett velem. Többek közt a pályám alakulásáról. Az első kérdése ez volt: „Hogyan kezdett el írni?” Az utolsó pedig ez: „Mit gondol a metafikcióról? Hiszen látható, hogy szívesen alkalmazza.”
Ezerszer megfogadtam, hogy soha többé nem vállalok író-olvasó találkozót. Aztán bemondták az összeget a telefonba és persze elmentem. Zafír, aki elkísért Szegedre, és végighallgatta a beszélgetést, az est után megkérdeztem, szerinte mi az a metafikció.
-Én tudjam? Hatszor buktam fizikából.
-És mondd, mi a véleményed erről az ostoba pincsiről? – és a befont hajú docensnő felé biccentettem.
-Megdugnám. Simán – hangzott a válasz."
Még agyalok rajta (dehogy), mert tulajdonképpen dicsérni jöttem, tetszett és mulattatott, remek leendő szállóigék születnek majd e korpuszból (a kötetcím is saját kiaagyalású transzi-punk bandájától ered, a Hamis Csöcsök egyik dalszövegéből [vagy létező csapat lenne? én nem tudom]), csak le kell róluk hámozni a nem egyszer közhelyes és slendrián szöveghájat.
Egyelőre ennyit így hirtelen első felhorgadásból felindulásból.
(A "csúnya szavakat" el nem viselő illetőleg az ilyen és amolyan osztrigák kiszürcsölésétől megtántorodó szende lelkűek ne olvassák, megrontó szövegek ezek!)
Útravalóul egy kis kocsmafilozófia az ifjú mestertől:
"Korszerű? Nem szabad korszerűnek lenni, fiatalúr. Vagy előre kell szaladni, és pionírként élni, vagy csendben le kell maradni a kortól. Csak korszerűnek nem szabad lenni, annál mocskosabb dolog nincs is. Ha engem kérdez, inkább javallom, maradjon le. Az a biztos."
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)