Peter Terrin: Az őr
[De bewaker, 2009] ford. Balogh Tamás
Göncöl, 2012.
holland / kortárs / regény
[4 kitárazás sötétben]
"Két ember őriz egy hatalmas garázst. Föléjük negyvenemeletes torony magasodik, negyven különlegesen igényes kivitelű luxusappartmannal. Az őrök szintjén van az épület egyetlen bejárata, a járműforgalom számára készült biztonsági kapu. Soha nem hagyhatják el a pinceszintet, véget nem érő szolgálatuk egyhangú, lehangoló. Változást csak az őket vezénylő szervezet döntése hozhat, nem tudni, mikor. A nyomasztó bizonytalanság akkor válik elviselhetetlenné, amikor a lakók és a személyzet sietve elhagyják a házat. Meddig tartja őket fogva az ismeretlen katasztrófa, ami elől mindenki elmenekült? A két ember túlélési stratégiája különbözik, de egyikük sem mozog a racionalitás talaján, a kegyetlen helyzet kikezdi személyiségüket."
(fülszöveg)
Iszonyatos, féreglyuk-szűk lelkületű emberi világ tűpontos ábrázolása ez, mikor már lejjebb vagyunk az állati létnél is, és a vegetatív létformát karistoljuk.
Markunkban az örökké ott szorongatott szolgálati pisztollyal, mely egyszerre szőranyánk, vigaszunk, örömünk és szinte második faszunk, ha már az elsőt oly ritkán vesszük csak elő, mégiscsak kollégánk a másik fegyveres őr, nem az asszony, de azokat az alkalmakat elnyomjuk magunkban. "Harry a tenyerébe köp, kétszer, mérges, ezt rögtön érzem. Fájdalmasan érint, de a mérge természetesen nem rám irányul. Már csak néhány nap, ezt dörmögi a fülembe. (…) Mérges, erősen tartanom kell magam, de az őr miatt dühös"
Folyton fegyverellenőrzést tartunk, behunyt szemmel, vaksötétben is szétszereljük, meg össze, meg szét, meg össze, meg ráfogjuk mindenre, ami mozog, persze odalent nem mozog semmi rajtunk kívül, mi is csak mint az árnyék mozgunk, szóval a célt is csak odaképzeljük, lőni meg nem szabad. Ezzel csillapítjuk, de stimuláljuk is magunkat, no meg rengeteg lőszerszámlálással a raktárban, ez már a vallásos rítusok rutinjával megy, pedig tökre felesleges, sosem használjuk el még a tárban lévőt sem, pedig szegény Harry mennyire akart vadászni arra a betévedt légyre is!
Úgy készülünk a váltásra, mint egy végzetes megváltásra, az elitegységben képzeljük el a jövőt, sehol másutt, és minden napunk talán egy újabb vizsga. Bár lent itt nincsenek napok, csak váltások, nincs napfény, a legkisebb légvonat se, már az orrunk sem működik, csak Harrynek van kitartó diószaga, a garázsnak meg kenyér, meg ott a hatodik érzékünk, ezt eddzük minden sarkon és fordulóban, amikor előkapjuk a Flock 28-ast. "Csak egy abszolút bizonyosság van, azt pedig a csípőmön viselem, és a Flock 28-asnak hívják."
Aztán sajnos összezavarodtak a dolgok, pedig minden olyan penge volt, mint a matrac alatt vasalt nadrágunk. Jött ez a harmadik őr, a váltás, és minden kis közös, addig felállított szabályt lerombolt, és még Harry is odalett… Mindennek a lakók az oka, mondjuk jobb magyarázat híján, az is lehet hogy atomháború volt odakint, de lehet hogy csak kitavaszodott, mi nem tudhatjuk, szolgálatban vagyunk. Szóval itt ez a felettünk tornyosuló negyven emelet luxuskéró, a jó édesanyjukba, aztán meg mind hogy elpucolt valamiért… Minden úgy összezavarodott. Pedig eleinte minden egyértelmű volt, néha ugyan kikukucskáltunk a világba a garázsajtó résén át, de azt később jól betömtem. Aztán nem jött az ellátmány, még jó hogy volt nekünk az a kidobott, de még működőképes kenyérsütő gép, meg hogy el-elöblítettük az alsóneműt. És még kenyérbéllel fogat mosni is micsoda öröm, ha megszokja az ember. Hiszen mindent megszokik. Majdnem mindent.
"Megmosom az arcomat, mutatóujjammal végigdörzsölöm a fogsoromat. A fogak és a hús találkozásánál összegyűlt lepedéket a körmömmel próbálom eltávolítani. A lepedék egy része már rámeszesedett, a felületét már sohasem sikerül egészen simára varázsolnom. Remélem, hogy az elitegység ellátmányához a fogkefe is hozzátartozik. Nagyon valószínűtlennek érzem, hogy ne kapnának rendszeresen fogkefét. Kemény sörtéset, remélem, a lehető legkeményebb fajtából, amely csiszolja és fényesíti a fogakat. No és fogkrémet is. Koncentrálni próbálok, igyekszem felidézni a fogkrém ízét. Ez segít, főleg, ha hozzá még a régi fogkrémemre nézek, mely őskövületként hever a mosdóasztalon. A nejlon-sörték egészen elvékonyodtak, és tűhegyes tüskékké szálazódtak. Segít, jóllehet ez a tárgy már alig nevezhető fogkefének. Ha valaki nem ismerné a rendeltetését, sohasem találná ki, mire használták."
Egy remek holland írót köszönthetünk a Göncöl kiadó jóvoltából. Persze az olvasottaktól nem örömtűz gyullad az olvasó lelkében. Inkább csak lobban egy utolsót a hamu fenekén valami. Vagy mint mikor a terminátor beszorult a film végén a présgépbe: nyomasztó, na.
Peter Terrin (1968-)
(& a kép forrása)
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)