tizenhat beszélgetés kortárs írókkal
Szerk. Förköli Gábor, Gintli Tibor és Inzsöl Kata
Bp., ELTE Eötvös József Collégium, 2013
[a beszélgetések 2009-2011-esek]
[4 és fél megrágott tollvég]
"Kicsit eluntam azt, hogy az írások folyton saját létjogosultságukat, megírhatóságukat járták körbe. Durván leegyszerűsítve, … azt képzelem, hogy újra lehet történetet is írni, persze mindazzal a háttértudással, ami megkerülhetetlen. Hogy tudjuk mindazt, ami a posztmodern irodalomban a történettel történt. De mégiscsak mintha kiment, és egy másik ajtón visszajött volna a történet."
- Tóth Kriszta
Csudajó kis interjúk ezek, kérem, és ez nem csak íróink kedves és intelligens személyének köszönhető, nem is csak a kérdezőknek, de talán, és gyanítom, mindenekelőtt a közönségnek, a Ménesi úti kolesz ifjú kis titánjainak, a Ménesi útról induló és leendő (és a mait remélem kurva gyorsan leváltó) zöldfülű, de nyílt szívű és eszű értelmiségnek.
Az interjúk a 2009–2011-es években készültek, erre nem csak a kiírt évszámok utalnak, de feltűnhet arról is, hogy íróinkat mindig faggatják aktuálisan készülő vagy éppen frissen kiadott munkáikról, és ők ezeket emlegetik legsűrűbben: Kedves ismeretlen, Állatvanbent, Esti, Pixel, Cigánykártya, Minerva baglya, stb. – ugye nem is volt ez olyan régen! :)
"Csavarogtam, részegeskedtem, a világ legjobb irodalmát olvastam, és sokáig távol tartottam magam a nőktől, hogy a szellemem ép maradjon."
- Krasznahorkai L.
Kedvenceimért kezdtem el olvasni (Spiró, Bartis, Kraszna' stb.), de hát nem is lehet ilyesmit egyvégtében… Aztán még napokig olvasgattam. OlvasGATós könyv.
(Eredeti fotókat még nem sikerült szereznem -
Háy János nem az íróasztalánál szeret dolgozni hanem ölében a laptoppal egy kanapén.
Fotó: Valuska G.)
"…nem célja A gyereknek, hogy az elmúlt ötven év magyar történelmét ábrázolja, nem célja, hogy az alkoholizmus stádiumait felvázolja. Bár meg kell jegyeznem, hogy a legjobb kritika a Xanaduról az Addiktológia Szemlében (valójában Addiktológia, 2008/2. 183-187.o. – a szerk.) jelent meg, messze fölülmúlta az összes irodalmi kritikát."
- Háy J.
-Spiró jókat mond a nemzetek irodalmának ironikus oldaláról, de nem csak ezért érdemes. Végig unalmas nyilatkozatfüzér, beszélgetés kevés, sőt csak egy van (Karafiáth, megint nem lehet komolyan venni, ha mégis, annál nagyobb baj) – de az ilyen kötetekben mindenki talál magának valami izgalmasabbat. Pl.:
-kedvenc Bartisom icipicit azért szégyellje magát, hogy úgy ficánkolt a DAAD ösztöndíjjal Berlinben, hogy egy szót sem tanult meg németül;
-képet kapunk Grecsó pályakezdéséről és viszonyáról a tényirodalomhoz és annak veszélyeihez;
-megismerjük Dragomán első (bestsellerénél sokkal jobb – bár így utólag visszanézve, erősen Bodor Ádámos) regénye születésének is a körülményeit (és megtudjuk, Cormac McCarthy szeretete is erősen benne van A pusztítás könyvében), de jókat sztorizik még a Fehér királyról meg egyebekről is;
-Ferdinandy összefoglalja világcsavargó életét, majd a végén kissé ostobán beszól Máraira ("sosem dolgozott"), de ettől még nagyon okosakat is beszél;
..és most ugrom egyet a végére, mert napestig tudnék fecsegni még:
-milyen mondatokat álmodott meg Tóth Kriszta...
(Tóth Krisztina [író]munka közben, macskával
Fotó: Valuska G.)
-legtöbbjüknél szóba kerül az anyanyelvhez és a fordításokhoz való viszony. Meg úgy egyáltalán.
"Milyen jól szól egy ilyen szó, hogy „dzsakuzzi”, egy finn mese időtlen terében. A váratlanságától, a hangzásától, az odanemillőségétől elkezd pulzálni a szöveg, és ottragasztja az embert. És mi más lenne az úgynevezett irodalom, mint ilyesfajta ottragadottság, nem?"
- Parti-Nagy L.
Néhányan nem bírják ki és könyveket is ajánlanak (vagy csak emlegetnek, mint életük meghatározó élményét, vigyázat, ez nem minden esetben jelenti azt, hogy remekművek lennének), amit megköszönök mindannyiunk nevében – a lista nem teljes, mert csak másfélszer olbvastam újra a kötetet, és csak hébe-hóba jegyzeteltem:
-Ferdinándy György: Gerelyes Endre: Kilenc perc c. novella
„mert kemény és pontos szöveg” (p226.)
-Kemény István: Koszter atya (Koszterszitz József 1898-1970): Lurkó [én ezen a címen találtam: „Lurkó, a csíki hegyek kis embere”, de Kemény így említi: "Lurkó, Iluska és Fulgur"]
mert nagy gyerekkori kedvence volt, „Jókai és Verne stílusában, ez a háromkötetes ifjúságnevelő regény”.
A kortársak közül Kemény a kedvencei: EP: Harmónia…, Nádas nagyregénye és Háy: A gyerek, Bartis: Nyugalom.
-Dragomán György: természetesen Bodor Ádám (Sinistra…) és Cormac McCarthy (Véres délkörök…) után kollegákat is említ, Vida Gábort és (a fél lábbal molytárs) Papp Sándor Zsigmond: Az éjfekete bozót (nagyregénye, a „Semmi kis életek” ekkor még nem jelent meg)
mellettük még egyet hangsúlyoz: B. S. Johnson: Szerencsétlenek
-Spiró György, miután általában kifejezi rajongását Móricz iránt: Az ágytakaró c. kisregényről: „-Hát fantasztikus mű! Vagy: … a világirodalom egyik legnagyobb regénye, a Rab oroszlán. …nem történik benne semmi, csak közben tönkremegy mindenkinek az élete.” (p6.)
(A legtöbbször amúgy Móriczot emlegetik, még Grecsó és talán EP is.)
Akik szerepelnek még a kötetben, de valahogy kimaradtak a névsorból, és még a műveiket sem említettem itt fent, pedig lehetett volna ám: Balázs Attila, Parti-Nagy, Tellér, Vámos.
"…beteges gyerek voltam, és hát ilyenkor az ember elkezd olvasni, és előbb-utóbb úgy érzi, hogy ez egy jó pálya, hogy jó dolog lehet írónak lenni. Ez egy nagy tévedés, de hát mire az ember belátja, addigra megöregszik."
- Spiró Gy.
(Spiró az asztalánál, fotó: Valuska G.)
update! a teljes textus online is (pdf-ben...)
update 2:
éppen most kaptam pár helyszínen készült fotót az egyik szerkesztőnek hála, íme! Nem kaptam sokat, elég rosszak is, de kettőt kiteszek: érdemes megtekinteni Grecsó K. vicces pólóját illetve szegény, hórihorgas Bartis Attilát, ahogy szorong abban a karosszékben :)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)