Paul Auster (1947) - J. M. Coetzee (1940): Itt és most
[Here and Now: Letters, 2008-2011, 2013] ford. Vághy László
Európa, 2013.
író / kortárs / USA / Dél-Afrikai Közt. / angol nyelvű / levelezés
"Élek az óvatos gyanúperrel, hogy korunk
ellenségesen viszonyul a vágyhoz, és büntetni akarja."
Idős férfiak faxon megbeszélik, megütjük-e a különösen pimasz kritikust, hogy mi a foci filozófiája, hogyan alszanak, hogy áll a tőzsde és miféle alakok szélhámoskodnak az irodalmi lapoknál. Meg ilyenek. Ha két ismeretlen fickó dünnyög erről a szomszéd asztalnál vagy mögötted a sorban, rájuk sem figyelsz. Vagy mégis.
Nem a nagy válaszok, hanem kis kérdések könyve ez, rengeteg felé szálaz el a figyelem, egy filmből vagy egy-egy könyvük fogadtatásból merész kanyarokkal kötnek ki egész más partokon, és mindezt úgy, hogy akár hetek, hónapok telnek el a levélváltások közt. Hiába, az igazi úriember egyik ismérve, hogy vele ugyanott felvehető a párbeszéd fonala, ahol legutóbb elejtették. Vagy ha nem, akkor sem unatkoznak.
Biztos lesz idő, amikor a filoszok majd hardvereket porolnak le egy-egy író levelezését kutatva, nem lesz könnyű munka, már ami a mennyiséget illeti. Nem úgy a mi két öreguras írónknál, a fantáziájával sci-fi írókat megszégyenítő Auster ugyanis a múlt században ragadt és nem használ semmilyen high-tech kütyüt, emailezés helyett max. faxpapírt tekerget vagy borítékot nyal.
Tulajdonképpen becsülöm. (És így történhetett meg az is, hogy a két tempósan fecsegő író több éves levélváltása csupán egy átlagos vastagságú kötetet eredményezett, miközben két szófukar mai tinilány egyhetes sms-ezése is csak több gigás lemezre férne rá. Ráadásul egy levél még el is veszett valahol az óceán felett vagy a szortírozóban.)
Önirónia ON:
"Boldogan megtárgyalom majd veled az emlékezet kérdését, csak el ne felejtsünk visszatérni rá."
Nem kell meghatódni, netán vérkomolyan venni őket, nem a Biblia újraírására kérték fel őket, csak megosztják egymással kósza ötleteiket. Vagy épp kikérik a másik véleményét saját hülye olvasóikról. Van, hogy már-már béke-Nobelt érő, világmegváltó ötleteiket osztják meg a másikkal, pl. Coetzee arab-zsidó focikupát javasol a közel-keleti válsággóc felszámolására. Auster még merészebb ötlete a béke-Nobel mellé egy új tipusút, logisztikait is kiérdemelne: ő az USA területére, a "szinte üres Wyomingba" telepítené a zsidókat, csak hogy véget vessen az izraeli-palesztin konfliktusnak...
Nem mellesleg adnak pár fricskát a píszínek: ma, amikor egyes véleménygyárak "új antiszemitizmus" címke alatt együvé veszik az Izrael államot bírálókat a valós antiszemitákkal, ők ketten merész őszinteséggel szólják meg a térség minden szereplőjét - legyen most is mindegy, hogy melyiküktől való a következő idézet, mert egyetértenek ebben is:
"Miután elmondtam a magamét a palesztinokról, azt a vélekedésemet sem fojtom magamba, hogy az egymást követő izraeli kormányok – demokratikusan megválasztott kormányok, amelyek egy rossz, nagyon rossz alkotmány alapján működnek, amelyet kizárólag nem alkotmányos eszközökkel lehetne megváltoztatni – kivétel nélkül olyan ocsmányan viselkednek, hogy az embernek tényleg felfordul a gyomra."
(Majd egy egészen hülye olvasója vádolja meg antiszemitizmussal C.-t, egyik regénye dramaturgiája miatt...)
Abban is egyetértenek, amire nagyot bólintana bármelyik nagykutya/farkas is a Wall Streetről:
"…jelen világunkban a legfőbb fikció a pénz."
Vagy:
"Mindig arra gondolok, hogy az emberek csak azokban a túlságosan rövid interregnumokban ízlelhetik meg az igazi szabadságot, amikor az egyik hatalom megdőlt, a következő pedig még nem rendezkedett be…"
A mindig (regényiben legalábbis) briliánsan intelligens Austernek lesz még egy-két meglepő elszólása: pl. mikor egyszer régen, Reagan idején egy taxis elmesélte neki, hogy bár alighanem az ő szakszervezeti politikája miatt került utcára, de mégis rá szavaz, mert szerinte ő, Reagan állítja meg a kommunizmus nemzetközi terjeszkedését (konkrétan Dél-Amerikában) - és ekkor Auster ehhez annyit fűz hozzá, őt ez az ember a Hitlert megszavazó németekre emlékeztette... (wtf?)
Szóval nagy fesztávolságú csapongás a kötet, a fociba feledkezéstől odáig, hogy miképpen történhetett meg, hogy a hidegháború egyik elnökének, Eisenhowernek a veje egy orosz tudós lett?
Lakberendezés és reggelijeik leírása mellé ars poetikákat is kapunk: pl. Coetzeenek felajánlkozik egy olvasója, leendő regénybe karakternek, de olyan zabarba ejtő és túlontúl intim a levélíró, hogy Coetzee sutba vágja a realitást:
"Ami engem illet, meg kell, hogy mondjam, jobb szeretem a szereplőimet a semmiből felépíteni. Valóságosabbnak hatnak a kitalált alakok."
Kissé persze bulvárnak is olvasható: megismerkedünk pl. - én soha nem hallottam még róla - Auster szintén író feleségével, Sirivel, akinek kissé kusza családtörténete miatt norvég az anyanyelve, de érdemes azért a csattanóért is elolvasni a könyvet, hogy megtudd, miért visel Clinton vastag alsóneműt? (Mikor kiírtam magamnak ezt a jegyzetet, még biztos voltam benne, hogy nem fogom elfelejteni a poént... Lám-lám, most írtam fel magamnak még egyszer a könyvet...)
Paul Auster
(1947, Newark, New Jersey)
via
Suma summarum: csak azt tudom mondani amit már Carriére és Eco, vagy Bartis és Kemény "beszélgetőskönyveinél" is: két józan, jámbor ember (zömmel) üdítően normális hangú diskurálásába hallgathatsz bele ezzel a könyvvel, mintha egy darabon mögöttük sétálnál a piacon vagy éppen melléd ülnének egy bár teraszán. Nem kihallgatójuk vagy, hanem társaságuk.
Nem váltják meg a világot, de emberi, üdítően normálisan emberi. Manapság nemigen kérhetsz ennél többet a világtól.
John Maxwell Coetzee
(1940, Fokváros - de már Ausztráliában él)
via
(Az idézetek a moly.hu-ról)
és egy jópofa interjú Paullal
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)