Szilasi László (1964-): A harmadik híd
Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyében
Magvető, 2014.
"Éles és erős volt a hideg, mint az osztrigakés."
p222.
Kevés nyomasztóbb, ugyanakkor megrázóbb, felrázó könyvet olvastam ennél a hajléktalan Odüsszeiánál. Nehéz szóhoz jutni, mint ahogy nehéz közben elnyomni az öklendezést is, legalábbis egyes bekezdéseinél. (Lásd alább az idézeteimet.) Megbotránkoztató - lenne, ha elegen olvasnák, de hát ezt is csak annyian fogják, mint a kortárs magyar irodalmat, csak a (literátori) szakma meg az a pár elvetemült betűfaló rajongó.
Minden közéleti potentát éjjeliszekrényére küldenék egy példányt a napi pornóadag és a friss politikai marketing-jelentések mellé. Hátha egyszer jó értelemben nyúlnak mellé.
"Egy idő után én is beláttam, hogy egy kis darab kemény margarin bizonyos körülmények között egészen tisztességes, teológiailag viszonylag nehezen megkérdőjelezhető megtestesülése az Úristennek."
p55.
"Fondü egyszer, kéregetés közben, azt találta mondani az egyik hosszú kabátos polgárnak, de hát drága uram, kérem képzelje magát az én helyembe. Jaj, még mit nem!, válaszolta ijedten az ember, és elrohant, szaladt vissza dolgozni."
p88.
"Ránéztem Foghornra, aztán a biztonság kedvéért még egyszer belehánytam az ölembe. Jólesett az ölemnek az a kis meleg. Csak aztán gyorsan kihűlt."
p274.
[4/5]
*
Háy János (1960-): Napra jutni
Európa, 2014.
"A gyerek a narancsot nézte, azon gondolkodott, hogy az alma is ilyen különleges lehet-e Afrikában, és milyen kár, hogy nem azt látja az ember különlegesnek, ami mindig van."
Roppant érzékenységgel megelevenített kisgyermekkor, amikor minden máshogy van, mint amit a szülők leolvasnak a gyerek arcáról. Félelmetes és gyönyörűséges világ ez, ami mindenkinek porrá lesz, eltapossák, mint a homokvárakat, mert egyszer (de lehet, hogy többször) fel kell nőni, és aztán hiába fogadkozunk, hogy mi majd más apák leszünk, de minden hiába - erről Háy személyes hangú előszava is beszámol. És utána jön csak a mélyvíz.
Amúgy valami gyönyörű.
De kissé mintha a régi remekmű, a Bogyós', és a gumicsizmás szereplőket illetően Borbély Szilárd Nincstelenjei lenne másodkiadásban. Csakis ezért leszek szigorú:
[5 alá]
(egy igazán a könyvhöz méltó értékelés a molyon)
*
Esterházy Péter (1950-): Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat
Magvető, 2014
"Vajon hány mondat van összesen a világon?, ezt szívesen megkérdezném valakitől. Beleértve az Istent is. Hány mondatot tetszett teremteni? Pedig a mondatot nem is Isten teremti, hanem az ember. Ettől persze még tudatná, Ha már mindent."
"A vala az nekem nem is szó. A valag az szó."
Az író egy ülésben, illetve istenülésben.
Teremtés, vagy egy mondat megalkotása: az író istennel méri magát, joggal. Közben ízes, intim családregény is, biblikus léptékváltásokkal. Sokadik családregénye, aligha az utolsó, s ez így van jól. Most a szülők mellé beállította a testvért is a kispadról - legközelebb talán már a gyerekek is játszanak.
Jó érzékkel írta egy moly, hogy neki az utószó talán még jobban a kedvére volt. Én egyenesen azzal kezdtem, szeretem látni, ahogy EP önmagát idézgeti. Kissé akadémikus székfoglalós az ilyesmi, ugyanakkor olyan is, mint jólesőket nyögve sörhasat vakargatni a kocsmában. Torkoskodik az idézetekben, mint Esti éjjelente a spájzban, még a hajnali kapatosság előtt. Egyébként egy tételt még beajánlanék a filológ apparátusba - bár lehet hogy EP nem is olvas Máté Angit, de ez a mondat, hogy "Aztán az idő kiszívta az ijesztést", ez olyan Mamós. Legalábbis így első dobbanásra, konkrét oldalszám nélkül.
[4]
*
Krusovszky Dénes (1982-): A fiúk országa
novellák
Magvető, 2014.
Úgy érzem, még keresi a saját hangját. (Felnőtt) verseskötete oly erudícióval állt ki a harci síkra, hogy tán már maga szerző sem értette kristálytisztán a kefelevonatokat, majd kísérletezett egy gyermekvers-kötettel, most pedig novellákkal jelent meg.
Melyeknek semmi bajuk nincs, mint szép, kerek, csiszolt, mint a folyami kavics, látszik, hogy kitanulta a novellista szakmát, de ezek a szövegek íródhattak volna bármikor az elmúlt néhány évtizedben, nem érzek rajtuk egyéni ízt, nem hallok ki egyéni hangot. Lehet, már tompa és süket vagyok, de éppen az elsőköteteseknél várjuk ezt el (ő is az, amennyiben a prózáját nézzük), a kirívást, s nem a többiek közé olvadást.
[4]
+1: Kblog
*
Egressy Zoltán: százezer eperfa
Európa, 2014.
Nemcsak elcsapott magyar tanár főhősünk olvas Saramagót, de írónk is, túl sokat, mert khm, túlzottan a hatása alá került. Mégsem eléggé, mert még a szolgai másolás is csak javított volna a regényen, José csodás, kataton mesélése helyett végeredményben csak hosszas motyorászást kapunk. Néha egészen szép történetszálakat húz bele Egressy, de én nem bírtam türelemmel.
[feladtam a közepe után: 3/4]
az igazi főszereplő: a vén eperfa
(a szerző Facebook-oldaláról - irodalmi piknik a Margitszigeten az eperfánál
2014. augusztus 2-án, szombaton 17 órától)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)