1944. augusztus 1.: a varsói felkelés kezdete
[míg a nácik szétverik a magára hagyott lengyel Armia Krajowát (Honi Hadsereget), Sztálin megállítja a seregét, így a Vörös Hadsereg tétlenül nézi végig, ahogy eltiporják és felégetik Varsót és lakosait: -Hadd fogyjon a lengyele!-jelszóval.]
Świrszczyńska, Anna (1909-1984).. Barikádot építettem : a varsói felkelés versei
ford. Zsille Gábor, az illusztrációkat kész. Lovász Anita, az utószót írta Kovács István
M. Napló, 2014
"Anna Świrszczyńska (1909 - 1984) lengyel költőnő e kötete az 1944 kora őszén lezajlott varsói felkelés tragédiájának állít emléket. A hatvanhárom napig tartó harc a második világháború egyetlen olyan cselekménye volt, amelyben a civil lakosság fegyverrel szállt szembe a náci csapatokkal. A felkelés elfojtása során a németek Varsó épületeinek 98%-át megsemmisítették, több százezer embert lemészárolva. A szerző kórházi ápolónővérként vett részt a küzdelmekben, testközelből tapasztalva az emberi szenvedést, a hősiességet, a mindennapos halált. Élményei felkavaró erejét tanúsítja, hogy végül csak 1974-ben foglalta őket az itt olvasható versekbe. A költői miniatűr formájában egyszerre tárja elénk a történéseket, a varsói lakosság életét, illetve saját lélektani megfigyeléseit közérthető, végzetesen emberi krónikát alkotva."
(fülszöveg)
Tragikus történet ez, a legszörnyűbbek közül való, nem csak egyike a számtalan népirtásos "sztorinak", mert ez itt egy (történelmi) szomszédunkkal történt, és mert Polak, Węgier, dwa bratanki, és főleg mert mindkét zsarnok hatalom mirajtunk is átment párszor, nem mehetünk el mellette szó nélkül.
Az mondjuk sajnálatos, hogy éppen ezzel a kis verseskönyvvel emlékezünk meg a két rezsim terrorjáról, mert be kell vallani: gyengécske kötet, de attól még remekül illusztrálja a szörnyűségeket.
Magyar vonatkozása is van a történetnek: bár mi a németek oldalán a megszállók szerepét játszottuk - de inkább csak szabotáltuk azt, sőt nyíltan is a lengyelek segítségére voltunk számos alkalommal - egyesek hősiesen a lengyelekkel együtt fogtak fegyvert a nácik ellen, mások a németek orra előtt látták el a lengyel sebesülteket, vagy pl. kiírták a magyar megszállási övezet határán: 'Semleges terület!'
Minderről remek beszámolókkal szolgál a lengyelmagyar.blog.hu is, pl. itt vagy itt.
Csak két verset idézek ki a kötetből, nem a legszebbeket - fura is ez a fogalom a versek tartalmának ismeretében -, hanem két olyat, ami segít felidézni 1945 kora kora őszét:
Sikerült neki
A házból egy öregember
lép ki, könyveket cipel.
Egy német katona kitépi a kezéből
a könyveket és a sárba hajítja.
Az öregember felveszi őket,
a katona az arcába üt.
Az öregember a földre rogy,
a katona belerúg s elmegy.
Az öregember fekszik,
a sárban, vérzik.
Alatta ott lapulnak a könyvek.
<<< Anna Świrszczyńska (1909-1984) >>>
Holttestekkel beszélgetek
Holtestekkel aludtam egy pokróc alatt,
bocsánatot kértem a holtaktól,
hogy még élek.
Tapintatlan voltam. Megbocsátották.
Óvatlan voltam. Csodálkoztak.
Hiszen akkortájt
olyan kockázatos volt az élet.
"A Honi Hadsereg életben maradt katonáit a szovjet titkosszolgálat begyűjtötte és megölte vagy Szibériába deportálta." (wiki)
A kis felkelő emlékműve a varsói Óvárosban
(a wikiről és a már belinkelt lengyelmagyar.blog.hu-ról)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)