Amler Zoltán - Széles Sándor: A halálraítélt
Gyurta Dániel mestere kiteregeti az uszodai szennyest
Ulpius-ház, 2014.
"Juliska néninek hívták a Széchy székéből kioperált, hosszúkás, téglatest alakú, hozzávetőleg fél méter hosszú fadarabot. Igen, jól hallják. Ehhez a fadarabhoz nyúlt akkor, amikor úgy látta jónak."
A halálra: a médiában és a szakmában némaságra ítélt mesélő igazi hőse - mert önmagát egyáltalán nem állítja hősi pozíciókba - egykori mestere, Széchy Tamás.
Széchy persze nem egyértelmű hős. Ennek a tulajdonképpeni apaképnek a drámaiságához - irónia nélkül mondom - talán csak Luke és Darth Vader kettőse mérhető. Széles mestere, Széchy Tamás egy szörnyeteg volt - mint fentebb idéztük, széklábbal verte a tanítványait, mindet, és kaszárnyafegyelmet tartott, kiképző őrmesteri brutalitással és stílusban, de közben úszózseniket nevelt, és mindig megrázta az aranyfát. Szélest is - már mint edzőt - valódi atyai szigorral nevelgette, aki éppúgy gyűlölte őt - mint ahogy máskor meg imádta. És aki utolsó telefonjával utódává nevezte ki, persze csak informal.
Kissé kocsmapult-mellől jövő stílusban, de bátor és őszinte vallomás egy úszóbajnoktól, aki mestere örökébe léphetett egy időre.
Persze ő is úszóként kezdte. Saját, korán elrontott úszótechnikájáról: „az elején el lett baszva minden. ..A picsába vele!” Aztán mégis élsportoló lett, de belátta, hogy mindig lesz nála jobb:
"…boldog is lehettem volna. Fél napig én tartottam ugyanis az ifik között az ezerötszázas országos csúcsot.. Nagyot úsztam. De aztán délután jött Verrasztó Zoli, és simán megjavította."
Elhappolt minden tehetséget, a "Széchy-istálló" árnyékában más edzőknek nem nagyon termett babér. Ott viszont dögivel.
Mesél az egykori sportpolitika berkeiből is ezt-azt, persze nem sokat, tapintatos - az a címben beígért igazi szennyes még várat magára, csak eltűnt félzoknikat kapunk a dagadó dunyhák helyett.
Zemplényi György - róla is esik pár szó.
Persze jó emléke maradt benne a szélhámosnak: akkoriban szinte dőlt a - lopott - pénz a úszásba
A következő eset egyébként elég sokat elárul a Mesterről, és közben gondoljunk csak arra, hasonló jelenet a mában hogy zajlana: még az uszoda utcáját is lezárnák, ha Viktor a vízen járást gyakorolná éppen:
"Előfordult hogy Kádár János lépett be az uszodába egy edzés közben, de [Széchy Tamás] nem esett ettől hanyatt. Sőt! Ellentmondást nem tűrően azt mondta neki, nem ér rá, várja meg a tréning végét."
Saját magán és Széchyn (“Juliska nénin”) kívül a kötet harmadik igazi “főszereplője” Gyurta Dani, természetesen.
No meg a sportpolitika mocsara, a nagyágyúk, a khm, nem mindig baráti edzőkollégák és szakosztályvezetők, akiknek a neve sem hangzik el, sajnos, de érthető okokból, vagy ha mégis, inkább csak udvariasan.
Szélesről biztos lehet rosszakat mondani - maga is megteszi -, de igazi sportember, abban az értelemben is, hogy nem vette át azt az őrült beszédet, amit sportpolitikusoktól az utca emberéig oly sokszor hallani, miszerint óriási kudarc lenne az érmekről lemaradni. Én is azt vallom, aki kijut egy olimpiára (persze nem minden sportágban, lásd a focit), az már a csúcson van.
"A csalódottság, hogy mindent csak érmekben számolunk. Egy olimpiai úszódöntő az én értékrendem szerint önmagában csúcsnak számít."
Azért a sors végül őt is "aranyos" edzővé tette - oldalán az idősebb Gyurta, a mindenféle galaxisbajnok Dani:
Sajnos a Szepesi Nikolett-féle ügyekről alig esik pár szó. (Tulajdonképpen csak cáfolja az egyes úszósztráokat ért meleg-pletykákat, illetve - helyesen - kikerüli a témát, mert nem rá tartozik.) Sőt, a szakmából szinte csak ő egyedül ment el a könyvbemutatóra.
(Nikit még olvassuk)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)